33.Fejezet - Barátok

"Maradj velem, szoríts magadhoz, csókolj meg, ne engedj el soha többé."

Az egész éjszakát a kórházban töltöttem Sam ágya mellett. A mindig mosolygós és életvidám fiú most sápadt arccal, és lekonyult ajkakkal szuszogott halkan. Az arca tele volt sebekkel és zúzódásokkal. Az orvost addig kérleltem, amíg meg nem nyugtatott, hogy nincs semmi komoly baja. Igaz, összeverték mint egy kóbor kutyát, de megúszta egy repedt bordával és néhány fájdalmas folttal.
Felfogni sem tudom mit akarhattak tőle azok a srácok. Csak szórakozni? Az eszem megáll. Ilyennel szórakozni.
Aggódó tekintettel néztem Samre, aki  a homlokát ráncolva nyöszörgött, majd aludt tovább.
Még csak reggel 6:30 volt, így bőven volt még időm, mielőtt el kellett volna mennem Jadehez.
Harrytől pedig még este kaptam egy üzenetet, hogy kiütötte a lázcsillapító, ezért nem válaszolt. Szegény lehet azt hiszi haragszom rá, mert nem válaszoltam neki.
Már lassan negyed órája néztem az alvó fiút, aki álmában akaratlanul ugyan, de az ottfelejtett kezembe kezdett el kapaszkodni, s nem akarta elengedni.
A kórházi szoba falait kezdtem el fixírozni, mikor hirtelen jobban rászorított a kezemre. Amint odakaptam a fejem, egy álmos tekintettel találtam szembe magam.
- Rachel? - szólalt meg halkan, rekedtes hangon - Mi történt? Miért vagy itt? - megpróbált felülni, de azonnal vissza is esett a puha párnák közé.
- Nyugodj meg, egy kórházban vagyunk. Muszáj volt behozassalak. Nagyon rosszul néztél ki. - kezdtem el magyarázkodni, miközben a kezét simogattam a hüvelykujjammal, amit azóta sem engedett el.
- Úristen.. ne haragudj. Mióta vagy itt? Nem hiszem el, hogy látnod kellett. - húzta fel magát az ágyon, és megpróbált felülni. Az arca szinte azonnal fájdalmasan torzult el, de hamar rendezte a vonásait.
- Megrepedt az egyik bordád. Semmi komoly, de néhány napig jó lenne, ha nem erőltetnéd meg magad.
- Remek. - túrt  hajába a szabad kezével, majd amint észlelte, hogy a másik hol van, kirántotta az enyémből. - Bocsánat..
- Ugyan, ez semmiség. A mappád is nálam van. - nyújtottam felé - Sajnos.. néhány rajz tönkrement. Ne haragudj.
- Inkább neked kéne haragudnod rám. Az egész éjszakát mellettem kellett töltened, és még most is velem kell foglalkozz. Csak problémát okozok neked. - hajtotta le a fejét lemondóan, majd a megmaradt rajzait kezdte el átnézni.
- Ne hülyéskedj már, barátok vagyunk. Csak nem hagyhattalak ott! - ütöttem gyengéden a fejére, mire hitetlenkedve nézett rám.
- Barátok? - kerekedtek ki a szemei még jobban.
- Igen, azok. Mégis mit hittél? - döntöttem oldalra a fejemet.
Sam hitetlenkedő arca először egy halvány, majd egy már-már fülig érő vigyorrá érett.
- Ez esetben.. köszönöm. - mosolygott rám továbbra is, mire viszonoztam a gesztust. Igaz, az én mosolyom nem volt olyan vidám, erőteljes, és csillogó, de akármeddig is próbálkoznék, soha nem tudnék úgy mosolyogni, mint Sam. Olyan, mintha a nap mosolyogna rám. Elvakít, elűzi a sötétséget mellőlem, felmelegít.
Mintha varázsereje lenne.

- Egyébként... mit akartak tőled azok a bunkók? Nem úgy néztek ki, mint akikkel te valaha is barátkoznál.
Sam tekintete elkomorult, az ezerwattos mosolya pedig eltűnt.
- Ez.. Nem hiszem, hogy továbbra is barátkoznál velem, ha elmondanám, szóval inkább.. lehetne, hogy hanyagoljuk? - kérdezte remegő hangon, kétségbeesetten.
- Nem létezik olyan indok, ami miatt képes lennék eldobni egy barátomat. - erősködtem, de semmire nem mentem vele.
- Rachel, te egy nagyon aranyos lány vagy. Tényleg, de ez nem olyan téma, amiről.. szeretek másokkal beszélgetni.
- Rendben, de ugye tudod, hogy ha bármire szükséged van, akkor szólhatsz nyugodtan.
- Persze, és köszönöm. - varázsolt még utoljára az ajkaira egy széles mosolyt.

- Ó, és Rachel.. kérlek erről ne beszélj senkinek.

9 után pár perccel már Lucyval a kezemben sétáltam ki Jade otthonából. Ő rohant is, hogy elérje a buszt, és mehessen Kirához.
A kislány szőke fürtjei szanaszét álltak, hatalmas kék szemei pedig úgy ragyogtak, mint a drágakövek.
A babakocsiból kémlelte a körülötte lévő dolgokat. Mindenen ami új volt először meglepődött, majd kacarászva próbálta megérinteni, esetleg megenni...
A körülöttünk lévő emberek mind utánuk fordultak, ahogy meghallották a kislány hangos, fülbemászó kacagását. Egyszerűen elragadó volt.
Igaz, Niallel alig váltottam eddig pár szót, de biztos voltam benne, hogy a kislány minden szempontból rá hasonlít. Harry szokott nekem mesélni történeteket, és dolgokat, amik aznap történtek a Stúdióban, vagy az egyikük házában.  Tudtam már, hogy neki is istenadta tehetsége van ahhoz, hogy az embereket jobb kedvre derítse. Hogy ha Niall mosolyog, akkor mindenki más is. Ameddig ő ott van, addig mindent rendbe lehet hozni. Tudtam, hogy mennyit tett azért, hogy Harry és Zayn között normalizálódjon a helyzet.
Miután alig pár nap alatt szétterjedt, hogy Zayn exe most Harryvel kavar, a két fiú majdnem egymásnak ugrott. Zayn támadta Harryt, hogy minden az ő hibája, Harry pedig azzal védekezett, hogy mindig is őt szerettem.
Zayn pedig ezt pontosan jól tudta. Tudta egész végig.. hogy valójában kiért dobban hevesen a szívem.
Nem tudom mi lett a vita végkimenetele, ezt is csak Harrytől hallottam. De nagyon remélem hogy nem miattam és az önzőségem miatt ment tönkre egy barátság.

Szerettem volna meglátogatni Samet, de Lucyval ez lehetetlen volt. Jade megkért rá, hogy ne beszéljek róla senkinek. Így is tettem, ezért inkább a közeli parkba indultam. Nem akartam sokat maradni, mert szegény Vakarcs nem kapott tegnap enni, mivel nem mentem haza.
Lucyt kivettem a babakocsiból, és egy pokrócot előhalászva leültettem a fűbe.
Hangosan kacarászva fedezte fel a fű érintését, a madarak énekét, a pillangókat, és a virágokat, amik az enyhe szélben ide-oda lengedeztek.
Többen megálltak mellettünk, akik szintén kisgyerekkel voltak. Igaz, Lucy volt a legfiatalabb, és szerintem a legtündéribb is.

Miután a kis hercegnő ki szórakozta magát elindultunk hozzám.
Lucyt felvittem a szobámba, és betakargattam, s már mélyen is aludt.
- Tessék te drága. - tettem le Vakarcs elé mosolyogva a teletömött tálkáját, aminek azonnal neki is esett. A fejét simogatva gyönyörködtem benne, hogy máris hogy megnőtt, mikor is megcsörrent a telefonom. Szinte vadállatként vetődtem felé, nehogy felébressze Lucyt.
- Igen? - szóltam bele halkan, igaz ha rendes hangerővel beszélnék se ébreszteném fel a fent alvó kislányt.
- Rachel? Miért suttogsz? - nevetett a telefonba Harry, majd szinte azonnal köhögőrohamot kapott.
- Te még mindig beteg vagy? - lepődtem meg.
- Mivel tegnap nem jöttél már át, hogy meggyógyíts... pedig biztos elmúlt volna néhány gyógycsók után. - kuncogott a telefonba, mire halkan felnevettem. - Nem akarsz most eljönni? Unatkozom egyedül ebben a szállodai szobában. - változtatta el a hangját, és így olyan volt, mint egy kisfiú.
- Ne haragudj, de most nem tudok átmenni. Estig dolgom van. - szomorodtam el, mivel hiába szerettem volna azonnal rohanni hozzá, nem tehettem.
- Azt hittem befejeztétek már a sulis cuccokat egyenlőre.
- Igen, azt be. Most más dolgom van.
- Értem.. A tegnap esti üzenetemre sem válaszoltál. Aludtál?
Mivel Sam megkért, hogy ne beszéljek senkinek arról, ami történt, így hazudnom kellett Harrynek.
- Igen.. - mondtam halkan.
- Miért suttogsz?
- Mert fent alszik még L... - haraptam be az ajkaimat, ezzel elharapva a mondatot.
- Mi? Ki van nálad? - lett egyre számon kérőbb a hangja.
- Semmi, semmi. Most mennem kell Harry, ne haragudj. - nyomtam ki a telefont lemondóan.
Utálok hazudni neki. Tudom, hogy azonnal átlát rajtam. Gyűlölöm, amikor ezt kell tennem akárkivel is.

Inkább leültem a kanapéra (Nem volt rajta új rágásnyom!) és elmerültem valami csöpögős romantikus sorozatban, amiben senki nem tudott semmit, de azért mindenki nagyon okos volt.
Próbáltam nem elaludni, mert ha az megtörténik, nem biztos hogy felébredek, ha Lucy felsír.
Ahogy elkezdtem nyújtózkodni a kanapén, valaki ráfeküdt a csengőre, és nem tervezte elengedni.
Ismét vadállatként galoppoztam oda, majd szinte kitéptem az ajtót. Már majdnem elkezdtem kiabálni a kelletlen vendéggel, mikor is rájöttem, Harry áll velem szemben, sálban és sapkában a legnagyobb hőségben.
- Megbolondultál? - sziszegtem, mire megilletődve nézett rám.
- Inkább te vagy az, aki megbolondult! Tegnap este nem válaszoltál, ezért azt hittem megharagudtál. Reggel sem hívtál, és nagyon aggódtam miattad. Mikor meg felhívlak, akkor nem adsz épkézláb magyarázatot, és beközlöd, hogy valaki alszik nálad? Aztán meg csak úgy kinyomsz? Tudod te mennyire megijedtem?
Ki a fene van nálad?
Megdermedve figyeltem a lihegő, kipirult arcú fiúra, aki addigra már be is lépett a házba.
- Harry... te féltékeny vagy? - néztem rá hitetlenkedve, majd kitört belőlem a nevetés.
- Már hogy ne lennék? Azonnal mutasd meg ki van itt! L, ugye? Ki ez? Levi? Leo? Lewis? Leonard? Lauren?
- Harry.. ennyire nem bízol bennem? - szontyolodtam el, amint meghallottam a vádaskodását.
- De, persze, én csak.. - kapott a fejéhez, mire megfogtam a kezét, és felhúztam magam után a lépcsőn. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és bekukucskáltam, majd jobban kitártam, hogy Harry is belásson.
- Lucy. - suttogtam, majd hátat fordítottam neki, és elsétáltam.
Nagyon régóta szeretem és ismerem Harryt, így eltudom képzelni, ahogy a gondolataiban üvölt, hogy mennyire idióta volt. Lehet haragudnom kéne rá, de én is beismerem, hogy túlságosan félreérthető voltam. Emellett.. elragadónak tartom, hogy azonnal iderohant, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy laposra veri az ismeretlen 'L'-t, igaz, állni alig tud a láztól.

- Rachel, annyira de annyira hülyén érzem magam.. - állt elém a nappaliban.
- Nem is tudom mivel tudnál kiengesztelni. - néztem fel rá, majd felsóhajtottam. Harry szinte azonnal kapcsolt, hogy csak szórakozom vele.
- Esetleg egy csókot az ifjú hölgynek? - hajolt közelebb, mire elfordultam, és csak az arcomra tudta adni.
- Nem is tudom... kezdem unni. - fordultam el tőle, mire a karjait a derekam köré fonta, és úgy ölelt magához. A hajamat gyengéden félrehúzta, s puha csókokkal kezdte el belepni a nyakamat és a kulcscsontomat.
- Nem is tudom... - dőltem a vállának, ezzel több teret adva kutakodó ajkainak.
- Hmm... - gondolkodott el, majd egyetlen mozdulattal a kanapéra lökött, s már rajtam is terpeszkedett. - Ez talán majd elnyeri a tetszését.
- Biztos benne? - húztam fel a szemöldököm, mire pajkos fény csillant a szemeiben.
- Egészen biztos vagyok benne.. - csókolt meg, majd egyre lejjebb haladt - hogy ezek után - elkezdte kigombolni az ingemet - csak a nevemet akarod majd nyögni. - vigyorgott rám, majd ajkai újra az enyémek után kaptak.
Martam, húztam, majd gyöngéden csókoltam felpuffadt ajkait, amikből már a vér is kiserkent a vad marcangolástól.

Újra a karjai között lehettem, s újra átélhettem, ahogy a csillagos égen is túl röpít egyetlen mozdulatával.



Sziasztok! :) Próbáltam egy hosszabb fejezetet összedobni, csak hogy tartsam bennetek az erőt így a sulikezdés előtt egy nappal. :) Remélem elegendő energiát kapott mindenki. :)
Mostantól megpróbálok minden hétvégén hozni új részt. :) Remélem sikerülni fog.
Mindenkinek rengeteg erőt, kitartást, és jó szórakozást kívánok az új tanévhez! :)
Próbáljuk meg mindannyian kihozni a maximumot ebből az évből! :)
Remélem mindenkinek jól fog telni! :)
Köszönöm, hogy elolvastad! <3

32.Fejezet - Sam

" Nincs olyan művész, aki megengedheti magának, hogy a kezei megsérüljenek. 

Ha még is megtörténik, oda az élete."

Szerintem senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom, jelen pillanatban én vagyok a világon a legboldogabb ember. Olyan érzés, mintha újjászülettem volna. Harry minden egyes csókját csodának fogtam fel.
Tényleg olyanok voltunk, mintha semmi sem történt volna.
Ugyan olyan könnyedén hozott zavarba, s a karjai között is ismét ráleltem arra a régi, kényelmes, melengető érzésre, ami miatt az egész lényem szerelmesen olvadt szét az ölelésében.

- Annyira sajnálom, hogy ennyit kellett rám várnod. - tolt el magától gyengéden, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Én azonban nem tudtam ezzel törődni abban a pillanatban. A kép ami elém tárult túlságosan is magával ragadott. Harry egyébként is telt ajkai most nedvesen és duzzadtan virítottak a heves csókcsatáink után. Smaragdként emlegetett szemeiben a még mindig égő mécsesek és az én arcképem tükröződött.
- Nem érdekel. - suttogtam végül miközben homlokomat az övének döntöttem, s csak néztünk egymás szemébe kitudja meddig, némán, csodálattal.
A nap már csaknem teljesen eltűnt, így erőt vettünk magunkon, és elindultunk visszafelé. Miközben Harry visszafelé lapátolt, és a csónak oldalán elfekve néztem a vizet, s dugtam bele az ujjamat, ezzel egy újabb csíkot húzva a csónak által egyébként is zavaros vízbe.
Amint megérkeztünk a partra, Harry kiugrott a csónakból, s felém nyújtotta a kezét. Mivel már az orromig sem láttam szerencsésen beleakadt a lábam a csónak oldalába, ezzel sikeresen belefejelve az iszapos vízbe, de ráadásként magammal rántva Harryt, aki szerencsés volt, és szárazra esett. Rám.
- Jól vagy Rachel? - nevetett fel hangosan, és előtúrta a zsebéből a telefonját, hogy legalább annyit lássunk.
- Tökéletesen. Azt leszámítva, hogy tele van a szám sárral, és lehet lenyeltem egy békát.
- Na gyere ide te... - húzott fel maga elé, és a pólóját levéve elkezdte azzal az arcomat törölgetni. Én pedig némán tűrtem, ahogy gyengéden megtisztítja az arcomat. Zavarban voltam, nincs mit tenni. - Olyan szép vagy, hogy még a sáron keresztül is megbabonázol. - hajolt újra közel hozzám, mire könnyek szöktek a szemembe.
- Ez nem mindennapi csajozós szöveg. A sajátod? - kuncogtam fel, mire lemondóan sóhajtott.
- Igen, de másoknál érdekesebb reakciót vált ki.
- Ó, szóval minden lányt idehozol, és szándékosan úgy csinálod, hogy beleessenek a vízbe? - kérdeztem tetetett haraggal a hangomban.
- Igen, ha mégsem sikerül, akkor meg belököm őket.
- Hogy mit csinálsz? - néztem rá ijedten, de mire kettőt pislogtam már ismét a vízben találtam magam.
- Harold... remélem tudod hogy most mit tettél. Én már eleve vizes és sáros voltam! Minek löktél be még egyszer? - háborogtam, mire kacagva mellém lépett.
- Mert vicces. - húzta hatalmas mosolyra ajkait, majd a kezét nyújtotta. De nem eszik olyan forrón azért azt az almás pitét, így azzal a lendülettel behúztam magam mellé.
- Igazad volt, tényleg vicces. - néztem vigyorogva a meglepett fiúra.
- Te kis.. - ült fel, s magára húzva ismét elterültünk a sáros vízben.
- Szóval az elődeim nem csinálták ezt? - mosolyogtam rá, amint felültem az ölében.
- Senki nem volt ilyen bátor. - simított végig az összeragadt hajamon.
- Pedig én minden eddigi barátommal eljátszottam ezt. - utánoztam le a mozdulatát.

Természetesen tudtam, hogy én vagyok az első akit idehozott, és ő is pontosan tudta, hogy rajta kívül nem volt más az életemben.

- Ideje visszamenni. - állt fel, s húzott maga után. Harry tenyerei nagyok, puhák, és melegek voltak. Ahogy körbefonta az én apró kézfejemet akaratlanul is eszembe jutott, hogy régen is ugyan úgy elveszett az enyém az övében. S én is őbenne.

Az időjárásnak hála akár az egész éjszakámat tölthettem volna vizesen, akkor sem fáztam volna meg. Harry viszont amolyan karma szinten másnap köhögve hívott fel, hogy én is beteg lettem e. Miután szépen kiröhögtem őt jobbulást kívántam neki, és megígértem, hogy meglátogatom amint végeztem az iskolában. Azt már nem említettem, hogy Jadehez is fel szándékozom menni, hogy legalább egy fél órát tudjak a kis picurral tölteni.
Mivel már csak 3 hónapunk és 19 napunk volt a fesztiválig, az egész iskola megtébolyodott. Kiderült, hogy a vázlatokat  még ezen a héten le kell adni,  Sam pedig rájött, hogy a rajza pocsék, tűrhetetlen, elfogadhatatlan, kritikán aluli, ezért megállás nélkül rajzolt. Egyébként semmi baj nem volt a tervekkel, mindegyik csodálatos volt, az árnyalatok harmonikusak voltak, a kiegészítők feldobták, a cipő csak úgy vonzotta a tekintetet, de a rajzon lévő modellnek még mindig nem colt arca. Azaz nem tudtuk kin mutatjuk be a ruhát.
Mivel eddig mindenből csak prototípust csináltunk hamar találnunk kellett egy modellt, akinek a méreteire csinálhatjuk a ruhát. Sam még aznap leadta a tökéletes rajzot a prototípusokkal. Egy cipőt, néhány kiegészítőt, és a ruha szoknyarészét.
Ez amolyan szabály volt, hogy addig nem lehet elkezdeni a végleges ruhát, ameddig a rajzodat be nem választják, mert akkor sokan koppannának, hogy elkezdték csinálni a semmiért.
- Szép munka volt srácok. - veregettem hátba mindkettejüket. Brad csak bólintott, Sam pedig a remegő kezeit nézte, és valami olyasmit suttogott, hogy haza kell mennie, és az alapoktól megtanulnia ruhát tervezni.
Hát igen.. Sam már már igazságtalanul tehetséges, de hiába, mindig jobb akar lenni. Ezért is szeretem annyira.

- Jade! - szaladtam hozzá, épp hogy elkaptam mielőtt hazaindult volna.
- Rachel, egész nap nem láttalak. - mosolygott rám kedvesen.
- Tudom, Sam megőrült, én meg maratoni varrásba kezdtem, hogy ma leadhassunk mindent, és a következő pár nap szabad lehessen mindannyiunknak.
- Komolyan? Mi szerintem épp hogy le tudjuk majd adni. Tudod.. nekem Lucy miatt néha ki kell hagynom napokat, mert nincs kire bízni. - vette lejjebb a hangját, nehogy valaki meghallja.
- Ha tudok segíteni a következő napokban, akkor szólj. Mi már befejeztük, szóval tudok rá vigyázni, amíg te itt vagy.
- Az nagyszerű lenne! - csillantak fel a szemei. - Nagyon hálás lennék!
- Ugyan, semmiség. Imádom őt. Nagyon édes. Akkor holnap menjek érte?
- 9-re, ha az neked is jó. Este pedig érte megyek én. - mosolygott tovább.
- Oké, holnap reggel majd leírom a címem, most nincs nálam semmi.
- Persze, és még egyszer köszönöm. - ölelt magához.
- Ma nem kell segítség? - kérdeztem reménykedve, hátha ma is láthatom a kis hercegnőt.
- Aranyos vagy, de ma az egyik barátnőm még a középiskolából átjön ameddig nem vagyok otthon.
- Dolgozol? - lepődtem meg.
- Csak részmunkaidő, szeretem ha van egy kis félretett tartalékom, nem akarok teljesen azoktól az emberektől függeni. - sóhajtott szomorúan, majd elsietett.

Írtam Harrynek egy SMS-t, hogy hányra, és hová menjek, de egyenlőre nem érkezett válasz. Lehet kiütötte a láza, és nagyban alszik. A fölösleges óráimat a városban sétálgatva és nézelődve töltöttem. Gondolkoztam rajta, hogy nekem is kéne valami apróbb munkát vállalnom, de nem volt rá szükségem, mivel Josh minden hónapban utalt egy nagyobb összeget nekem.
Vele is milyen régen beszéltem... és még milyen régen öleltem magamhoz! Ha hazaértem felhívom, biztos aggódik miattam. Még mikor eljöttem megkértem, hogy ne hívjon ameddig én sem őt. Nem azért, mert nem akartam vele beszélni, hanem egyszerűen mindent előröl akartam kezdeni, és csak akkor beszélni vele, amikor újra tökéletesen kiegyensúlyozott és boldog vagyok. Most pedig az vagyok, így ideje lesz vele ezt tudatni.
Mivel Harry még mindig nem válaszolt, úgy döntöttem inkább hazaindulok. Nem tudom melyik hotelben van a fiúkkal, és körbekérdezgetni meg biztos nem fogok.

Némán sétáltam az utcán, mikor hirtelen hangos kiabálásra lettem figyelmes. Sokáig sétálgattam, így már lassan be is sötétedett. A félhomályos utcában nem sokat láttam, csak egy árnyat, amit még néhány üldöz. Kis utcából kis utcába rohangáltak, míg el nem kapták azt az egyet. A legtöbben elsétáltak a sikátor előtt, ahonnan a kiabálás és fájdalmas ordítások jöttek.
Nem sokáig bírtam hallgatni, ezért odasétáltam. Tudtam, hogy veszélyes, de nem hagyhattam, hogy valakit halálra verjenek.
3 magas, izmos férfi fogta közre a 4.-et, aki már alig tudott ellenkezni.
- Kis mocsok, most megkapod a magadét. - pofozta fel az egyik, majd még egyet adott neki.
- Ha nem engedik el most azonnal, és mennek el, kihívom a rendőrséget! - kiáltottam fel, és feléjük mutattam a telefonomat, ahol jól látszott már a szám.
- Nézzenek oda, egy kiscica. Nem kéne egyedül erre járkálnod. Még elkapnak, és hazavisznek. - röhögött a másik.
- Nem mondom még egyszer. - léptem feléjük.
- Te komolyan azt hiszed, hogy ennyitől megijedünk? - röhögtek ki, de az egyik komor tekintettel nézett rám, és nem nevetett.
- Srácok, meguntam. Menjünk keressünk valaki mást, aki érdekesebb. - dobta le a fiút a földre, majd elsétáltak.
Kifújtam a bent tartott levegőt, majd a fiúhoz rohantam, akinek az arca a föld felé volt fordulva, a haja vértől csatakosan tapadt a fejéhez, a ruhája szakadt volt, a kezeit pedig maga alá gyúrta.
- Jól vagy? Fel tudsz állni? Hívjak mentőt? - ráztam meg óvatosan a vállait, mire felnyögött. Lassan megfordult, a szemeit behunyva fordította felém a fejét. Sáros és véres volt az arca.
- A kezeim.. ugye nincs semmi bajuk? Nem merem... nem merem megnézni. - szólalt meg rekedten, iszonyatosan halkan.
A fiú kezei koszosak voltak, s volt rajtuk néhány apróbb karcolás, s egy fekete dossziét szorongatott, amiből néhány lap kicsúszott.
A szívem nagyot dobbant, ahogy kicsúszott a kezei közül, s szétnyílt. A zöld ruhás tervrajz beleégett az elmémbe, amint rájöttem ki fekszik mellettem összeverve.
- Sam? - kérdeztem remegő hangon, mire újra csak ugyan azt kérdezte.
- A kezem.. nincs semmi baja, ugye? - remegett meg a hangja, s a könnyei kifolytak. - Ha bármi bajuk van... nem.. nem lehet..
- Nyugi, nincs semmi bajuk, csak apróbb karcolások. Sam, mi történt?
De nem válaszolt már. Csak apró mosolyra húzta az ajkait, s miután elrebegte, hogy "örülök" a feje elfordult, a mosolya lehervadt az arcáról, a kezei pedig lecsúsztak a teste mellé.

31.Fejezet - Vallomás

"Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap."

A közös kis összeröffenésünk csodálatosan telt. Az apró bökkenő csak annyi volt, hogy Harry véletlenül kiengedte Vakarcsot az utcára, aki kapva kapott is az alkalmon, és elrohant. Egy órán keresztül mászkáltunk össze-vissza a városban, mire Skynak eszébe jutott, hogy ő bizony egyébként bent hagyta a csirkét a sütőben.
Szép sprint haza, lehagytuk a buszt, Holy mindezt magassarkúban(!) teljesítette. Szerintem ezért külön díj jár neki, vagy én nem is tudom. Egyébként a csirke pont akkor nyekkent, hogy kész van, Vakarcs pedig a kanapén volt, és édesen aludt, mintha mi sem történt volna.

- Sky, összekeverted a sót és a cukrot. - néztem rá kedvesen mosolyogva pár perccel azután, hogy leültünk vacsorázni.
- Komolyan? Én nem érzem.. - nyelt le egy újabb adagot, majd olyan fejet vágott, mint aki nagyban gondolkozik.
- Igaza van, a csirke pedig eléggé száraz lett. - hümmögött Harry is, mire Sky kezdett ideges lenni.
- A rizsnek pedig semmi íze nincs. - húzta tovább Holy is a barátját, mire az idegbetegen felpattant a székéről, és felkapta a csirkéket.
- Ha nem tetszik, akkor nem kell megenni! - kiáltotta, majd hátat fordított nekünk.
- Csak vicceltünk, ne vedd komolyan. - mondta neki Harry nevetve, mire Sky puffogva ugyan, de visszaült.
- De egyébként tényleg összekeverted a sót és a cukrot. - kotyogtam közbe.
- Rachel! - szólt rám, mire mindannyian nevetésben törtünk ki.

Az est további részében a filmmel kapcsolatos vita ment. Szerencsére a fiúk hamar beadják a derekukat, ha ölelgetve, a fülükbe suttogva kérsz valamit.
Így hát igaz nem először, de újra átélhettük a Szerelmünk Lapjai c. film szépségét.
Szerintem azért még a fiúknak is tetszett, mert egy idő után figyeltek is a filmre, nem csak bámulták a képernyőt.

- Ez nagyon jó volt. - nyújtóztam, s eközben Harry hátulról átkarolt, a fejét pedig a vállamra hajtotta.
- Szerintem is. - állt fel Sky is, mire vigyorogva néztünk rá. - Mi van? Nem is volt olyan rossz.
- Én megmondtam. - ásított Holy.
- Szerintem ideje lefeküdni, a végén még állva elalszotok. - simítottam végig Holy borzos haján, és elirányítottam őket a vendégszobáig.

- Akkor azt hiszem ideje, hogy én menjek.. - vakarta meg zavartan a tarkóját, és már éppen fordult volna meg, mikor a karja után kaptam.
- Ne butáskodj. Nagyon késő van már. Nyugodtan maradhatsz. - néztem rá kedvesen, mire leengedte a vállait.
- Akkor a kanapén, gondolom.. - nézett arra, de legnagyobb meglepetésére Vacak feküdt ott kiterülve.
- Az az ő helye, szóval erről lekéstél. - kuncogtam.
- De akkor..
- Mellettem nem lesz jó? - néztem fel rá, mire szemeiben furcsa csillogást véltem felfedezni.
- Ha téged nem zavar..
- Egyáltalán nem. - nyugtattam meg, majd felhúztam az emeletre.

- Akkor.. jó éjt. - szólalt meg rekedtes hangon, mikor végre mellé fészkeltem magam.
- Neked is. - suttogtam.
Szegény annyira zavarban volt, hogy hátat fordított nekem. A fehér pólójából még a sötétben is láttam, ahogy kivillan a nyaka. Ahogy a göndör fürtök édesen körbezárták, az érzés egyre növekedett bennem.
Meg akarom érinteni. Bele akarok túrni. Érezni akarom, ahogy az ujjaim átsiklanak a puha tincsek között.
S mielőtt belegondolhattam volna mit is csinálok, az ujjaim már Harry tincsei között is voltak.
Éreztem, ahogy megfeszült a hirtelen érintéstől, de abban a pillanatban el is engedte magát.
A göndör tincsek lassú táncot jártak az ujjaim között. A rég elfeledett érzés szinte gyógyírként melengette a szívemet.
Mintha megint ott lennénk, ahol anno, kölykökként elkezdtük.
Harry lassan felém fordult, és megfogta az eddig őt simogató kezemet. A tenyeremet maga felé fordította, majd óvatosan belecsókolt. A szívem ismét emberfeletti dübörgésbe kezdett. Csak fel ne keljenek rá a többiek.

- Holnap szeretnélek elvinni valahová. Ráérsz? - nézett rám kíváncsian azokkal a hatalmas, smaragd szemeivel.
- Persze. De hová?
- Az titok. - vigyorgott rám, majd befészkelte magát mellém, karjaival pedig szorosan magához húzott.
Csak mosolyogni tudtam ezen. Erős karjai úgy tartottak maga mellett, mintha attól félne, reggelre eltűnök.

Ujjaimat ismét a hajába mélyesztettem, s lassan álomba merültem szívének ütemes dobbanásaira, s bódító illatára.
Milyen régóta várhatott erre a szívem. Hogy Harryével ugyan azt a dalt énekelhessék.
Szóval ilyen az, ha valaki a karjaiban tartva alszik el. Ilyen az.. amikor még álmukban is vigyáznak rád..

- Harry, most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok! Kérlek mondd el hová megyünk! - kezdtem el gyerekesen nyafogni, miután már vagy egy órája ültünk az autóban.
- Mondtam, hogy titok. De ígérem, tetszeni fog.
- És ha mégsem? - kérdeztem csak azért is.
- Olyan nincs. - húzta széles mosolyra ajkait, amitől ismét elöntött az a jól ismert, pezsegtető érzés.
- De megöl a kíváncsiság.. már elvittél ebédelni, és vásárolni. Nem kell túlzásokba esned. Engem már az is boldoggá tesz, ha veled lehetek. - mosolyogtam rá, mire hatalmas vigyorral az arcán nézett rám, de nem szólt semmit.

- Most be kell kötnöm a szemeidet. - vett elő egy kék szalagot, és mögém lépett. - Ne aggódj, pár perc, és leveszem. Ó, és a füledbe is tedd be a fülhallgatóidat, és hallgass valamit.
- Harry, ugye nem elrabolni készülsz? - nevettem fel, de választ már nem kaptam, mert mindent elöntött Emeli Sandé - My Kind of Love című dala, ami hatalmas kedvencem volt. Ötletem sincs honnan tudhatta Harry.  Az autó pár perc múlva megállt, ő pedig készségesen segített kiszállni.
A kezemet fogva vezetett előre. Nagyon bizonytalanul járok, ha nem látok semmit, ezért volt, hogy párszor majdnem elestem.
Hirtelen megemelte az egyik lábamat, és valami furcsa, mozgó dologba tette. Majd a másikat is.
Óvatosan lenyomott valami puha, párnaszerű dologra. S hirtelen mintha megindultunk volna.
Mintha valami húzott volna minket. A zene pedig csak egyre hangosabban szólt a fülemben.
A szemeimet lehunyva élveztem a furcsa pillanatot.

Hirtelen a zene megszűnt, a fülhallgatók eltűntek. Helyette harsány madárének csapta meg a füleimet. S a víz lágy, semmivel össze nem téveszthető hangja. A szemkötő lehullott, én pedig végre láthattam hol vagyunk.
A szívem nagyot dobbant, amint megláttam az apró, barátságos tavat magunk körül. Ahogy Harry velem szemben kissé elpirulva néz rám, várva a reakciómat. De én nem tudok megszólalni.
Amit látok, nem engedi.
A nap már lemenőfélben van, a tó kacsái és hattyúi pedig még néhány utolsó kört írnak le körülöttünk, ezzel felzavarva a körülöttünk lévő rózsaszirmokat. A hajú szélei apró, illatos mécsesekkel vannak körberakva, ami visszatükröződik a sötét vízen, már-már földöntúli látványt nyújtva. Előttem pedig egy nagyobb dobozon két pohár pezsgő, és egy tálnyi eper foglal helyet.
- Ezt.. mind te? - néztem rá elérzékenyülten, szinte már könnyezve.
- Talán kicsit elcsépelt, de annyira tetszett neked tegnap az a film.. gondoltam szeretnéd te is átélni. - vakargatta a tarkóját, mire nem törődve semmivel óvatosan megkerültem a dobozt, és mellé ültem.

- Még soha, senki nem tett értem ilyet. Köszönöm, Harry. - öleltem magamhoz szorosan, ő pedig azonnal viszonozta azt.
- Szeretlek, Rachel. - nyúlt az állam alá, ezzel elérve, hogy rá nézzek.
- Én is szeretlek, Harry. - suttogtam alig hallhatóan, de tudom, még így is tisztán értette.

Harry az egyik kezével szorosan tartotta a derekamat, a másikkal pedig az arcomba hulló tincseimet tolta félre. Óvatosan hajolt felém, szemeimet behunyva pedig megadtam neki az engedélyt.
Ajkai lassú táncra hívták az enyémeket. S a könnyeim mintegy varázsszóra hullani kezdtek, ezzel sóssá varázsolva az egyébként mézédes csókot.

30.Fejezet - "Az idő elmosta a múlt hibáit és fájdalmát."

" Megtettem egy újabb lépést. Egy lépést egy olyan jövő felé, ahol végre minden olyan, ahogy elképzeltem. Már már tökéletes. De nem szeretném ennek hívni, mert akkor eltűnik, mintha nem is létezne. Mert a tökéletes.. nem létezik."

A mostanra egybefolyt napokat hirtelen mintha ólomfal választotta volna el egymástól. Az eddigi napi rutin a feje tetejére állt, én pedig nem tudtam mit tegyek.
Mire hazaértem, a szokásos ágyba borulás helyett Harry várt rám a ház előtt, és hatalmas mosollyal az arcán ölelt magához. Mintha mi sem történt volna. Mintha nem szakadt volna meg a kapcsolatunk évekre. Mintha ugyan onnan folytatnánk... csak sokkal óvatosabban, megfontoltabban.
Lassan két hete mentünk együtt vacsorázni. El sem tudom képzelni, hogy hogy oldotta meg, hogy szinte minden nap el tudott jönni értem. Ameddig Zaynnel 'együtt voltunk' ritkaságszámba ment, ha el tudott szakadni a munkájától egymás utáni napokon. Harry nagy varázsló lehet, ha így el tudja intézni.

Még az elején megkértem, hogy ne vigyen puccos éttermekbe, mert nincs kedvem ahhoz, hogy rólunk pusmogjanak a hátunk mögött.
" Nézd, az ott Zayn Malik volt barátnője. Mekkora ribi, csak a pénz meg a hírnév kell neki. Hogy nem veszi ezt észre Harry?"
Bőven kaptam így is kellemetlenkedő üzeneteket, mert a drága lesifotósok voltak olyan kedvesek, hogy követtek minket. Még az egyetemre is utánam jöttek az utóbbi napokban, és csináltak egy képet rólam és Jade-ről. Na ott aztán tényleg elszabadult a pokol. Mindenki arról beszélt, hogy Jade engem használ arra, hogy bosszút álljak a fiúkon, amiért Niall kidobta őt. Pedig Harry nekem elmondta, hogy Jade volt az, aki szakított. Ráadásul semmi rosszindulat nincs benne.
Apropó Jade. Próbálok vele közelebbi viszonyba kerülni, de nem igen akarja. Szeretném tudni, hogy miért vetett véget egy több éves, komoly kapcsolatnak, látszólag mindenféle indok nélkül.
De nem mertem kérdezni. Nem volt elég bátorságom, mert tudtam, csak feltépném a régi sebeit. A képes incidens óta pedig még látványosabban kerül engem.

- Rachel, szerintem kicsit hagyd békén Jade-et. - lépett mellém Kira összepréselt ajkakkal, miközben az udvaron vártam a többiekre, hogy ebédeljünk végre.
- Én csak segíteni szeretnék neki. - néztem rá meglepetten.
- Elhiszem, de nem kér belőle. Teljesen kivan borulva így is. Főleg, hogy megint figyel rá a sajtó..
- Sajnálom.. én csak..
- Te mindig csak.. Remélem nem haragszol, amiért ezt kértem. - húzta fel az orrát, majd elsétált.

- Szerintem ne foglalkozz vele többet. Most figyelj rám, kellemesebb időtöltés. - húzta féloldalas mosolyra a száját Harry.
- Tudom, de akkor is. Niall olyan rendesnek tűnt. El sem tudom képzelni miért hagyta ott Jade.
- Rachel.. neked ezzel nem kell foglalkoznod. Biztos megvolt a maga indoka, persze ettől még nagyot csalódtam benne, és haragszom rá. De ahogy telik az idő belátom, hogy ő így döntött, és nincs mit tenni.
- Mindig van mit tenni! - ellenkeztem, mire halványan mosolyogva az ölébe húzott.
Szépen lassan kezdett visszaállni a kapcsolatunk a régi kerékvágásba. Ölelkeztünk, nevettünk, filmeket néztünk. Szinte tényleg olyan volt, mintha visszatekertük volna az időt, ezzel elmosva a múlt hibáit és fájdalmát. Ez pedig épp így volt jó. Mert megbocsátottam neki, ezzel pedig ugyan nem lett semmivé az, amit tett és mondott, de nekem már nem számított.
- Annyira szeretem benned, hogy ennyire segítőkész vagy. - lehelt halvány csókot a homlokomra, mibe az egész testem beleremegett.
- Szeretem, amikor bókolsz nekem. - nevettem bele a vállába, mire viszonzásképp egy hosszú, lágy csókot kaptam.
- Szeretném ha el tudnál jönni majd a bemutatónkra. - feküdtem bele az ölébe, ezzel sikeresen elérve, hogy szinte minden figyelmét a tincseimnek szentelje.
- Ne aggódj, az első sorból fogok tapsolni a ruhátoknak, és majd kapsz egy győzelmi csókot is, amikor bejelentik, hogy ti nyertetek. - kacagott fel, ezzel együtt pedig a szemei is felcsillantak.
- Még van 2 hét a tervek leadásáig, még nem biztos, hogy beválasztották. - emeltem fel a kezem, és végighúztam bársonyos arcán.
- Bízom benned. Tehetséges vagy. - fogta meg a kezem, majd a tenyerembe csókolt.

Olyan szívmelengető érzés újra a közelében lenni. Annyira boldog vagyok. Elmondhatatlanul. Minden percemet vele akarom tölteni. Mindig vele akarok lenni.
Újra érzem. Újra átjárja a szívemet ez a különös, megmagyarázhatatlanul kellemes, bizsergető érzés, amitől úgy dübörög a mellkasom, ahogy régen. Újra az ismerős dallamokat énekli.
'Sze-ret-lek' 
Létezik ennél megnyugtatóbb, kellemesebb hang? Maximum az ő hangja, ahogy a nevemet suttogja.


Két nappal később, egy újabb varrással eltöltött délutánt terveztem, de Mike keresztbe húzta a számításaimat.
- Rachel, lenne hozzád egy hatalmas kérésem! Ma Jade nem jött be, és telefonált, hogy egész héten nem lesz. Ezzel csak az a gond, hogy néhány fontos papírt le kéne adnia nekem. Mondtam neki, hogy elküldök hozzá valakit, de Kira nem ér rá. Mivel ti hárman vagytok, megkérhetnélek erre az apró szívességre?
- Persze, semmi gond. Ugye, fiúk? - néztem hátra a két szorgosan dolgozó fiúra, akik csal bólintottak.
- Remek! Köszönöm! Itt a címe, a papírokat pedig holnap kérlek add le nekem. Tudd hol találsz meg. - húzta széles mosolyra ajkait, majd már ment is tovább.

Gyorsan küldtem egy SMS-t Harrynek, hogy a ma esti vacsora helyett jobb lenne, ha csak otthon ülnénk, és filmet néznénk. Természetesen azonnal jött a helyeslő válasz. Mosollyal az arcomon indultam meg a megadott helyre, igaz a végére már szinte ordibáltam a GPS-el, mert állandóan balra akart menni, pedig arra csak egy fal volt..
Végül fél órányi keresgélés után megtaláltam amit kerestem. A hatalmas, fényűző apartman messziről látszódott. Még az ajtót is kinyitották előttem!
A recepciónál egy középkorú, kellemes kisugárzású nő igazított útba. Igaz, nem tudtam Jade vezetéknevét, de azonnal tudta kiről van szó.
- Valószínűleg Jade Clare kisasszonyt keresi. Azonnal szólok, hogy itt van. Menjen nyugodtan fel a 4.-dik emeletre. A kisasszony valószínűleg már várni fogja addigra.

S mily' meglepő, igaza lett. Jade ott állt az egyik ajtó előtt, karba tett kézzel.
- Meg sem lepődöm, hogy te jöttél. - forgatta meg a szemeit, majd beengedett.
- Sajnálom, de Mike küldött. - léptem be előtte, s azonnal a lakást kezdtem fixírozni. - Szép lakás. Egyedül élsz?
- Igen. Gyere, ülj le legalább egy kávéra. Bunkónak érezném magam, ha legalább ennyire nem hívnálak be. - mutatott a kanapéra, majd ő maga eltűnt a konyhában.
- Én is egyedül élek. Vagyis hát nem, mert vagy egy kutyám. Nagyon édes.- mosolyogtam rá, majd elvettem a felém nyújtott csészét.
- Én is szeretnék, de sajnos itt nem tarthatok.
- Kár.. - húztam el a számat, mire hirtelen hangos sírás hallatszott a szomszéd szobából.
- Egy pillanat. - tette le Jade a csészét sietősen, felpattant, és besietett a másik szobába.
A gyermeksírás hamarosan elhallgatott, Jade pedig a karjaiban egy halkan szuszogó kisbabával lépett ki.
- Teljesen fölösleges most már titkolnom előled. - vonta meg a vállát, majd nagyon sóhajtva leült velem szembe. - Úgy is annyira tudni szeretted volna miért hagytam ott Niallt. Akkor mesélek.

- Körülbelül három évvel ezelőtt találkoztam először Niallel. Akkor még nem voltak ennyire híresek, nagyon az elején voltak. Akkor még Londonban éltem, és a középiskola utolsó két éve volt még hátra. Egy szórakozóhelyen gabalyodtunk össze, Niall pedig teljesen magával ragadott. Az érzés pedig kölcsönös volt. - mosolyodott el, s hátradőlt a kanapén.  - Megkért, hogy legyek a barátnője. Nagyon sok mindenen keresztülmentünk együtt. Aztán.. aztán két év után terhes lettem. Nem tudom hogy történhetett. De akkoriban nagyon bántam. Most már csak azt, hogy akkoriban így gondoltam. Főleg most, hogy láttam mások mit meg nem tesznek a gyerekükért. - utalt Miláékra. Szóval  a Management valahogy kiszimatolta, hogy mi a helyzet még mielőtt Niallnek szólni tudtam volna. Épp, hogy elvégeztem a középiskolát. Azt mondták vetessem el, mert jelen pillanatban ártana a banda hírének, ha az egyik tagnak gyereke és felesége lenne. - remegett meg a hangja, s a könnyei kicsordultak. - Elmentem a kórházba. Ketten voltak előttem. Aztán.. leült mellém egy középkorú pár. A sors fintora, hogy mindenki egy helyen ül. Az, aki eldobja a gyerekét, és az is, aki küzd, de nem jön össze neki. Ők is egy ilyen pár voltak. A nő sírt, mert megint nem sikerült neki a baba.
Felálltam, és elsétáltam. Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó elvetetni. De nem akarok ártani Niallnek, ezért inkább elmegyek. Ők fedezik titokban az Egyetemet, a lakhatást, és minden egyéb költésegemet.
Niall-nek csak annyit mondtam, hogy meguntam őt. Hogy van más, aki boldoggá tesz. Még soha nem láttam azelőtt sírni. De akkor.. zokogott. Kért, hogy maradjak vele. Oldjuk meg.
Csak később tudtam meg, hogy meg akarta kérni a kezemet. De már ez sem számít.
Szóval fogtam magam, és nem törődve azzal, hogy mennyire fáj.. ideköltöztem, hogy felejtsek. De úgy tűnik, ez lehetetlen.
- Soha nem fogod neki elmondani, hogy van egy gyereke? - néztem rá szomorúan, mire megrázta a fejét.
- Nem.. igazából nem merem. Meg hát.. nem akarom, hogy ennél jobban gyűlöljön.
- Akkor mit tervezel? Elhallgatod előre örökké? Úgy is meg fogja tudni!
- Tőlem biztos, hogy nem! - emelte meg a hangját, de azonnal el is némult, nehogy felébressze a picit.
- Hogy hívják? - tereltem kényelemesebb irányba a beszélgetést.
- Lucy. - ölelte magához, majd rám nézett. - Meg szeretnéd fogni?
- Szabad? - lelkesedtem fel, majd óvatosan melléültem. - Mennyi idős?
- Már fél éves. - simította meg a fejét.
- Elragadó.. - mosolyogtam rá, majd a délután további részét Jaddel töltöttem.

- Örülök, hogy végre nem kell előled titkolóznom. De kérlek.. ne mondd el senkinek. - kísért ki a lakásból.
- Persze! Ígérem.
- Még Harrynek se! - tette csípőre a kezét, mire zavartan a hajamba túrtam.
- Jó.. - pirultam el.
- Remélem rendbe hozod azt a kölyköt. Amikor megismertem teljesen maga alatt volt. Állandóan egy képet szorongatott, de soha nem láttuk kik vannak rajta.
- Te vele voltál majdnem egy évig, ugye? Mármint Niall miatt, érted..
- Igen, jól elvoltunk. Csak eléggé magának való volt. Aztán kezdett megnyílni. Valami csaj miatt, gondolom.
- Tudsz valamit arról, hogy.. szóval... használt kábítószert? - nyögtem ki végül, mire Jade szemei kikerekedtek.
- Ne hülyéskedj! Harry magányos volt, de nem bolond! Soha nem nyúlna ilyen dolgokhoz. Honnan szedted ezt a hülyeséget?
- Zayn mondta.. Tudom, hogy nem téged kéne ezekről kérdezzelek, de nincs más.. Tőle csak nem kérdezhetem.
- Zayn valamit nagyon benézett. Nyugodj meg, Harry nem olyan.
- Akkor nem értem miért mondta ezt.
- Én sem. Kérdezd meg tőle, ha legközelebb találkoztok.
- Úgy lesz! - köszöntem el tőle végül, majd hazaindultam.

- Szia szépség.. merre jársz? - szólt bele a telefonba Harry, amint felvette.
- Olyan 15 perc, és otthon vagyok. Te?
- Egy bárban iszom magam hullarészegre, azon aggódva, hogy hol van az egyetlen szerelmem.
- Most csak szórakozol, ugye? - mosolyodtam el, amint meghallottam dallamos nevetését a vonal túlsó végéről.
- Hát persze, ne aggódj már. A lakásod előtt lógatom a lábamat két régi ismerőssel. 
- Csak nem Sky és Holy? - derültem fel még jobban, mire csak egy helyeslő választ kaptam, majd egy hangos kiáltást, és pár pillanat múlva már Holy szólt bele a telefonba.
- Bocsi, csak le kellett ütni, mert nem akarta ideadni a telefont. Szóval.. igazán siethetnél, mert a szomszédok lassan kihívják ránk a rendőrséget, mert vagy 20 perce a házad előtt ülünk, mint a hajléktalanok.
- Rohanok. - nevettem bele a telefonba jókedvűen.
- Aztán készülj! Sky eltervezte, hogy megmutatja a nagy főzőtudományát neked, szóval 3 fogásos vacsorát kaptok. Aztán közös filmezés. És még ez a tökkelütött is jöhet. Amúgy miért van az, hogy mi is mindenről az újságból értesülünk? - vont kérdőre drága barátnőm, mire csak halkan sóhajtottam.
- Tudod, a híres embereknél ez már csak így megy. - mondtam neki magas, vékony hangon.
- Ó, igen? Na érj csak ide, megkapod a magadét! 
- Akkor lehet inkább haza se megyek! - válaszoltam vigyorogva, mire csak újra megfenyegetett.

Lehetne ennél tökéletesebb egy nap? A dolgok végre rendeződtek, Harryvel a kapcsolatunk újra élettel teli, és a két legjobb barátom vár rám vele együtt otthon, hogy egy csodás estét tölthessünk együtt.

Nem kívánok semmi mást, csak hogy maradjon így minden.
Még nagyon, nagyon sokáig.
Az örökkében sajnos már nem hiszek.



Sajnálom, hogy megint ennyit kellett rám várni! Próbáltam egy hosszú fejezetet írni. :)
Mostantól megpróbálok visszarázódni abba, hogy hetente hozok nektek új részt! :)
Remélem mindenki nyara jól telik! :) Élvezzük ki, amíg még lehet. :)
Köszönöm, hogy vártatok! <3