20.Fejezet - Újrakezdés

" Van az a pont, amikor mindent magam mögött kell hagynom, és új életet kell kezdenem. 

Örülök, hogy képes voltam ebbe belevágni." 

Már nem is emlékszem mikor varrattam az első tetoválásomat. Apró volt, jelentéktelen, bennem még is rengeteg mindent megindított. Az apró ketrecből kitörni próbáló pillangó minden értelemben engem ábrázolt.
Próbáltam kitörni Harry szerelmének árnyékából. Próbáltam megszabadulni a múltam láncaitól.
Úgy éreztem, én is lehetek legalább egyszer egy olyan gyönyörű pillangó, aki kedve szerint cselekedhet, és arra repülhet, amerre csak akar.
De a pillangók gyengék, és a szárnyaikat könnyű letörni.
A folytonos kudarcok egyáltalán nem segítettek az amúgy is labilis lelki világomon.
Nem tagadom, mérhetetlenül kétségbe voltam esve, miután valahogy sikerült leérettségiznem, és teljesen egyedül maradtam. Sky és Holy ugyan arra az egyetemre ment Los Angelesbe, így ők összeköltöztek, és egymás kezét fogva néztek szembe a nagy betűs élettel.
De nekem is volt aki fogta a kezemet.
Josh.
Nem is tudom mihez kezdtem volna a bátyám nélkül. Annyi mindenben segített, hogy az leírhatatlan. Soha nem fogom tudni neki kellő képen meghálálni. Ott volt, mikor magamra varrattam az első tetoválásomat. Fogta hajamat, amikor kipróbáltam az alkoholt. Elküldte az összes rám akaszkodó srácot. Nem hagyott tovább süllyedni. Sőt, apránként húzott ki a gödörből. Megmutatta nekem, hogy van élet a szakítás után, még ha nehéz is elhinni. De valami történt. Valami eltört bennem. Nem tudom, hogy ez csak valami védekező lépés volt, amit az agyam önkéntelenül cselekedett, de úgy éreztem, többé nem vagyok képes szeretni. Valami eltűnt. Talán tényleg elfújta a szél a szívem megmaradt darabjait. S hiába jöttem ki a gödörből, a szívem hátramaradt darabjait odalent hagytam a porban. Hiszen már úgy sem kéne senkinek. Koszos, poros, használt, szakadt, törött, sebzett, eldobott. Ilyen volt a szívem. Ez ellen pedig nem tudtam mit tenni.
Többé már nem voltam az a vidám, kedves lány. Óvatos voltam. Mindenkivel. Nem tudtam többé senkiben sem bízni. Kissé talán még be is fordultam. De nem teljesen.
Úgy éreztem, csak egy álarc képes már megmenteni önmagamtól. S az álarc, amit magamra öltöttem lassan beleolvadt a bőrömbe, s igazivá vált.
Nem tudtam többé levenni. De nem is bántam.
Így lettem én a kétarcú lány, akiről senki nem tud semmit. Hiszen legbelül, mélyen, még valahol ott volt a régi énem. De abban a pillanatban egy erős, határozott, érzéketlen Rachelre volt szükségem.
Mert nem akartam többé, hogy valaki szétzúzza a szívemet. Ezért úgy tettem, mintha nem lenne.
"Szívtelen vagy." - mondták sokan, miután vagy visszautasítottam őket, vagy megmondtam nekik a véleményemet. Ó, ha tudnák mennyire igazuk volt. Meglepődnének.

Teljesen elzártam magamat a külvilágtól. De rájöttem, ez így nem mehet tovább.
Igazi pillangóvá akartam válni. Nem akartam, hogy egész életemben csak egy kis jelentéktelen hernyó legyek. Fel akartam nőni a kihívásokhoz. Úgy érzem, végre képes vagyok továbblépni. Ledobni a múltam árnyait. De az álarc marad. Még szükségem van rá. Mert attól még, hogy elindulok újra az utamon, nem jelenti azt, hogy el is felejtem azt, ami volt.

Rachel, 19 éves
- Jó reggelt, kis medve! - ugrott rám a semmiből Josh, és azzal a lendülettel lökött le az ágyról a hideg parkettára.
- Te állat! - ugrottam rá még mindig félálomban, és egy végeláthatatlan mini birkózás vette kezdetét. Olyan 10-15 perc után megunta, hogy már megint Ő az erősebb, és egy gyengéd fejbekólintás után ismét a földön kötöttem ki.
- Öltözz fel, nemsokára menned kell.. - konyultak le Josh ajkai, ahogy belegondolt, holnaptól már nem fogjuk annyit látni egymást.
Az ok egyszerű. Úgy érzem, végre megtaláltam mit szeretnék csinálni egész életemen keresztül.
Los Angelesbe költözöm, hogy divattervező lehessek. Felvételt nyertem az egyik leghíresebb ruhatervezői egyetemre. Már hónapokkal ezelőtt bepakoltam, majd ki, és megint be, és ezt eljátszottam minden második nap egészen máig. Kicsit nagyon izgultam már.
Úgy érzem, készen állok, hogy valami történjen az életemmel. Már szinte vágyom egy kis pezsgésre. Teljesen beposhadtam a szobámba. A lelkem már rég Los Angeles fölött repkedett. Én azonban még délutánig itt maradok.

Harry? Azóta sem találkoztunk. Az Ő élete megállíthatatlanul rohan előre. Zene, klipek, díjak, koncertek, előadások, turnék. Én tényleg nem férnék már bele.
Még akaratomon kívül is mindent tudok róluk. A TV, rádió, internet.. nem lehet olyan helyre kattintani, ahol minimum 1 hír nincs róluk.
Ezek által inden nőügyről is tudok.
De már nem fáj annyira. Csupán a behegesedett részek szoktak néha kicsit újra sajogni. De ez természetes. Ugye?

- Vigyázz magadra. - ölelt magához szorosan Josh, majd utamra engedett.

A repülőgép olyan könnyedén rugaszkodott el a talajtól, mint én a régi életemtől. A hossz úton volt időm átgondolni a szerintem már-már klinikai esetnek számító személyiséghasadásomat, de végül megnyugtattam magamat, hogy csak egyszerűen félek az újabb csalódásoktól. A régi Rachel azonnal előbújt, ahogy Holy és Sky közé vetettem magamat a repülőtéren. Olyan szorosan öleltek magukhoz, hogy szinte egybeforrtunk.
Csak az idegenekkel voltam távolságtartó. De velük nagyon.
- Úristen, Rachel! Hogy megnőttél! - ölelgetett tovább Holy a kocsiban is, miközben elindultunk az albérletükbe. Megengedték, hogy náluk lakjak ameddig csak akarok, de holnap első dolgom lesz saját lakást keresni.
- Te sem panaszkodhatsz! Gyönyörű vagy! Látom Sky jól tartott. - vigyorogtam rájuk, mire halvány mosolyt villantottak felém.
- De meséljetek már! Milyen itt élni? Nekem tetszeni fog? Annyira izgulok! - kezdtem el hadarni, mire kiröhögtek. Ó, mit a régi szép időkben.
- Imádni fogod. - kezdett bele Sky, aki szinte semmit sem változott. Magasabb lett, a haja viszont ugyan olyan hosszú volt mint régen. Még éppen tűrhető borosta díszítette az arcát, amit Holy ötpercenként simogatott. Öhm.. - Igaz, nekünk az elején kissé nehézkes volt. Annyira hadarnak az emberek, a házmesterünk meg főleg, mert pösze, és a hadarással próbálja kompenzálni.. Egy szót sem értettem abból amit hadovált az első hetekben!  - vigyorgott rám a visszapillantó tükörből, mire nekem is vigyorra húzódtak az ajkaim.
- Meg a szomszédok.. - sóhajtott fel Holy - Van egy öreg néni, aki mióta beköltözünk azt akarja, hogy legyen már gyerekünk. De komolyan! Nagyon elvetemült egy nőszemély... Még egy varrott takarót is adott, hogy neki az első 4 gyerek 'megalkotásánál' is jelen volt, és biztosan nekünk is fog segíteni. Azon sem lepődnék meg, ha a nappalija közepén kuruzslóskodna.. - és itt kész volt. Olyan hangosan nevettem fel, mint mg szerintem soha. Vagy legalábbis nagyon régen.
Láttam rajtuk, hogy most, hogy itt vagyok, és nem csak a Skypon keresztül nézzük egymást, megnyugodtak. Mert jól vagyok.
- De te is mesélj valamit! Honnan vannak a tetkóid? Hány van? - kezdett el Sky is faggatni.
- Hát.. nem is tudom már hány van. Elég sok van. Mindkét karomon, a csípőmnél, a mellkasomon... Megmutassam?  - kacsintottam rá, mire Holy játékosan meglegyintette előttem az egyik ujját.
- Csak óvatosan Rachel! Sky már nős férfi! - húzta fel az orrát szórakozottan, mire teljesen komoly fejjel néztem rá Skyra.
- Ez igaz? - néztem rá lekonyuló ajkakkal.
- Sajnálom Rachel, majd bepótoljuk, ha az asszony nem lesz otthon.
Na ennyi kellett, és Holy már tarkón is vágta a kedvesét, miközben én majdnem megfulladtam a röhögéstől.

Már nagyon hiányzott ez nekem.
Új város.
Új levegő.
Új emberek.
Új élmények.
Új ízek.
Új szerelmek.
Új én.
Régi barátok.

A bábomat elhagyom, úgy érzem most már mindenre képes vagyok. Egy új Rachel, aki sokkal határozottabb, óvatosabb, de valójában ugyan olyan félénk, és jószívű, mint régen. Úgy érzem ilyenné kellett válnom, hogy meg tudjak birkózni az élet által elém gördített akadályokkal. 
Csak néha a számat lehet be kéne csuknom, mert az viszont eléggé kinyílik, mikor 'határozott Rachel' a felszínre kerül.  Bár, lehet nem is olyan nagy baj? 

19.Fejezet - Csalódtam

"Miért ne gyűlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész."

Soha nem éreztem magamat még annyira haszontalannak, mint akkor, abban a pillanatban. 

Esküszöm, ahogy Harry elsétált, hallottam egy halk, mások számára semmit nem mondó reccsenést. Mint mikor a jég megreped egy súlyosabb lépés alatt. Akkor hallottam életemben először összetörni valaki szívét. 

De ami a leginkább elkeserített, az az volt, hogy így kellett megtapasztalnom. 

Mintha puskával lőtték volna át a jéggé fagyott szívemet, s a szilánkok szerte szét szóródtak volna a világban. 

Miközben hazabotladoztam, mintha csak Holy érezte volna,  hogy történt valami, felhívott. 

Miután nem tudtam semmit sem kinyögni neki, csak hogy " Harry" "Itt hagyott" "Fáj" azonnal lerakta, és a házunk előtt várt rám egy hatalmas tábla csokoládéval, és fagyival, amiből végül egy egy éjszakán át tartó bőgős hízóprogram lett, mivel a 3. Szomorú szerelmes film után már Ő is velem együtt sírt. 

Igaz, Holy a filmen sírt, én meg a saját nyomoromon. 

S a csokoládé azóta is keserű ízt ad a számnak. 

De aznap este összeszedtem az összes önbecsülésemet. Felépítettem egy hatalmas, vastag falat, ami átmászhatatlan volt. Legalábbis, ezt hittem. 

Mikor két nap után, hajnalban ott állta Harryék háza előtt, úgy éreztem muszáj még egyszer, még utoljára látnom őt. 

Mert szeretem őt. 

Nagyon, nagyon szeretem őt. 

Szavakba sem tudom önteni. Felperzsel a szerelme. Hamuvá éget. 

Mikor megpillantottam kócos, göndör fürtjeit, ahogy egy nagy bőröndöt cipelve sétál ki az ajtón, a szívem összeszorult. Amint megpillantott, hitetlenkedve nyíltak nagyra a szemei. Suttogott valamit a szüleinek, majd lassú, elnyújtott léptekkel hozzám sétált. 

- Rachel... te mit keresel itt? - szívta be az alsó ajkát, mire akaratlanul is beleharaptam a sajátomba is. 

- Én.. Én csak jöttem elbúcsúzni. - pillantottam félre, mire az Ő ajkaira halvány mosoly rajzolódott. 

- Hát... - húzta el a mondat elejét - nekem lassan indulnom kell.  

- Öhm.. Oké - túrtam a hajamba, majd mikor láttam, ahogy már készül elfordulni, a könnyek ismét mardosni kezdték a szemeimet. 

- Várj! - kaptam a kezéért, és a tenyereink régi ismerősként üdvözölve egymást fonódtak össze. 

Bárcsak ne dobbanna ilyen hevesen a szívem minden apró mozdulatától. 

- Rachel.. - lépett közelebb, hangja megremegett. 

- Csak ígérd meg... Ígérd meg, hogy visszajössz értem. Hogy nem felejtesz el. Hogy megvársz. Én várni foglak. Kérlek, ígérd meg, hogy a szívedben megmarad a helyem. Ígérd meg, hogy az emlékem soha nem fog megfakulni. Ígérd meg, hogy minden csókunkra emlékezni fogsz. Hogy gondolsz majd rám. Hogy tudni fogd, hogy támogatlak. 

Kérlek, soha ne felejtsd el, hogy mennyire szerettelek. - néztem egyenesen a szemébe, s a könnyek, melyek ott táncoltak a szemeinek a hajlatában engem csak még  lejjebb taszítottak. 

- Sajnálom... De nem fogok visszajönni érted. De soha nem foglak elfelejteni. 

Mert te vagy, és te leszel a mindenem. - döntötte a homlokát az enyémnek, s éreztem akadozó lélegzetvételeit az arcomon. 

- Akkor miért nem maradhatunk együtt? - sírtam el magam, mire karjait szorosan körém fonta. 

- Mert mától egy olyan életet fogok élni, amibe téged nem rángathatlak bele. Azt akarom, hogy boldog legyél. 

- De én csak melletted lehetek igazán boldog! 

- Tévedsz, Rachel. Egy nap, találkozni fogsz valakivel, aki eléggé meg tud majd becsülni téged. 

- Nem akarom ezt.. 

- Kérlek, ne tedd még ennél is nehezebbé. 

Vörös, kisírt szemekkel néztem fel rá, s búcsúajándékul egy hosszú, mindent elmondó csókot kaptam. 

- Csak hogy biztosan ne felejts el. - nyomtam a kezébe egy fényképet rólunk, amit alig 3 hete készített Sky az állatkertben. Egy egyszerű szöveget írtam a hátuljára. Másnak semmit nem jelentene. De nekünk ez a dolog megalapozta a kapcsolatunkat. 

A képen Harry a szélben táncoló tincseimmel játszik. Ugyan azokkal a hatalmas, rácsodálkozó zöld szemekkel, mint anno, az első napokon. 

" Igaz, a vörös fonál meglazult mindkettőnk ujján, de soha, senkinek nem fogom hagyni, hogy valaha is elszakíthassa azt. Szeretlek, Harry. Emlékezz rám,  s jussak eszedbe mindenről, ami vörös színben pompázik."  csóközön,  Rachel

  

Majd a zsebe mélyére süllyesztette a fényképet, s visszahátrált az autóig. 

Hallottam, ahogy az autó beindul. Ahogy Gemma átöleli az öccsét, aki talán az egyik legnehezebb döntését hozta meg. 

Soha nem fogom elfelejteni, ahogy a szép a fülembe fújta Gemma és Harry rekedtes, meggyötört hangját. 

- Nem fogod megbánni, öcsi? 

- Már most bánom.. 

S hiába futottam még az autó után az utca végéig, Harry nem szállt ki. Nem keltem többé a hangjára. Többé nem csókolt meg. Többé nem húzott az ölébe. Többé nem hozott zavarba senki előtt. Többé nem énekelt nekem szerelmes dalokat a szobámban ülve. Többé nem firkálta össze senki álmomban a karomat. Többé senki nem bújt hozzám vigasztalóan. Senki nem suttogta a fülembe, hogy "Szeretlek". Senki nem fogta a kezemet. Senki nem jött át, ha féltem a viharban. Senki nem borzolta össze a hajamat. Senki nem dicsérte többé a színét. Senki nem puszilta meg egyenként a szeplőimet. Senki nem dúdolt nekem altatódalt. Senki nem vitt el a pékségbe. Senki nem vonta el a figyelmemet Irodalom órán. Senki Senki Senki. 

Többé már senki nem szeretett úgy, mint Ő. 

De erős voltam, legalábbis annak akartam tűnni. Emelt fővel jártam az emberek között. 

De nem sokáig. 

Valami kiderült. Valami, ami miatt teljesen összeomlottam. 

Csak egy fogadás voltam. 

Harry egyik 'barátja' kotyogta el, hogy miért is kezdett ki velem Harry. 

" Emlékszem, még a Szülinapján! Üvegeztünk, és megkérdeztük ki vagy. Azt mondta ismer téged, és ne próbálkozzunk be nálad. Kicsit piszkáltuk, erre valaki fogadást kötött vele. Nagyon nagy pénzt rakott fel! Harrynek volt 3 hónapja megdönteni téged. Istenem, szinte azonnal belement! 

Bizonyíték? Ó, azt is kaptunk. Egy videót. 

Nagyon jól néztél ki... esetleg velem is megpróbálhatnád.

Sajnálom, kislány, de a Styles gyerek szerintem ezt soha nem gondolta komolyan." 

A videó pedig bejárta a várost, én pedig többé nem mertem utcára menni. 

Szörnyű volt. 

Sosem hittem volna, hogy valakit így tönkre lehet tenni. 

Az utcán ujjal mutogattak rám. Azt hitték árulom a testem. Az iskolából majdnem kicsaptak. Magántanuló lettem. A szüleim akkorát csalódtak bennem, hogy a válás után egyikük sem akart magához venni. 

Egyedül Josh állt ki mellettem. 

Mivel nagykorú volt, magához vett. Elköltöztünk egy Isten háta mögötti kis faluba. Szó szerint bujdostam. 

Ez után jött az önkárosítás. Alkohol, cigi, tetkók, éheztetés, rossz társaság. De legbelül ugyan az voltam, mint aki régen. Csak felvettem egy álarcot. Fehér volt, és jellegtelen. Érzelemmentes. Mert belül tényleg csak egy feneketlen gödörnek éreztem magamat. 

A falakat újjáépítettem, magasabbá, mint valaha, vastagabbá, mint kéne. 

Nem jutott be rajta többé senki. 

S az érzés, mi szerint Harry megérdemel egy revansot, egyre nőtt bennem, miután láttam, hogy Ő az élete legjobb időszakát éli, míg én éppen darabokra törve heverek ugyan ott, ahol hagyott. 

Mert csak egy fogadás voltam. 

Nem akarom elhinni. 

Nem tudom elhinni.

Akkor minden szava hazugság volt? 

Egy hazugságban éltem?

Miért?

Miért?

Miért?

Nem értem.

Kétségbe vagyok esve. 

Nem tudom felfogni... 

Miért nem szeretett? 

Miért hazudott?

Miért használt ki?

Miért engem?

Valaki.

Valaki.

Valaki segítsen. 

Nem bírom. 

Könnyek. 

Gyűlölöm őket. 

Tűnjetek el. 

Nem akarom.. 

Elegem van a sírásból. 

Harry....

Valaki mentsen meg. 

18.Fejezet - Talaj menti szivárvány.

" Te hány féle képen tudod kimutatni a szerelmedet? "

Fáj, éget, szétmarcangol, darabokra tép, felhevít, tűzre lobbant, lehűt, elporlaszt, felemel, letaszít.
Körbevon, magához láncol, keserédes, ritka, szép, egyszerű, bonyolult, feltölt, átölel, elpusztít, élvezetet ad, a bőröd alá mászik, megbuzogtatja a véredet, éheztet, felfal, falánkká tesz, többre sarkall, szárnyakat ad, egyesével tépi ki a tollaidat, megcsonkít, megsebez, hagyja hogy elvérezz, megment, meggyógyít, megbocsájt, elnéz, megtűr, feláldoz, szétszakít, elválaszt, kivégez.

Ez minden, amit a szerelemről tudok. Máshogy nem tudom leírni. Egyszerre fáj, s még is gyengéden von a karjaiba. Mit lehetne erre mondani? Hm... valóban... keserédes.
Ugyan ezt éreztem, amikor 4 évvel ezelőtt beleszerettem Harry Stylesba, s az érzés méregként ülepedett le bennem, azóta sem múló sebeket hagyva maga után.
Ki ne ugrana be a rózsaszín felhős szépfiúnak? Gyengéd csókok, simogató szavak, pajkos megjátszások, idegőrlő pillantások, virágok.
Harry volt az életemben az első. Minden szempontból. Megmutatta, hogyan lehet ezer féle képen elmondani azt, hogy 'szeretlek'. Ó, még mindig beleborzongok, ahogy megjelennek előttem ajkainak ütemes mozdulatai, s hangját dallamként fújja vissza a fülembe a szél, pedig néma csend van.
Az éjszaka közepén, úgy érzem az egész világon csak én vagyok ébren. Csak az én szívem kalapál ismét olyan gyors ütemet diktálva, hogy talán még az utcán is lehet hallani.
Őrült vagyok. Tudom.
3 és fél éve nem alszom. Igaz, az eleje még drasztikusabb volt.. kávén és üres zsömlén éltem. Sőt, volt hogy nem is ettem. Hogy miért? Mert tönkre akartam menni. Teljesen. Visszavonhatatlanul.
Azt akartam, hogy senki ne tudjon megmenteni.
Pedig minden amire vágytam, az annyi volt, hogy valaki végre mellém álljon, és megjavítson. Összeszereljen, mint egy egyszerű robotot, aki elromlott. De valójában nem akárkire vártam, hanem rá..
Az embereket miért nem lehet megjavítani, mikor elromlottak?
Miért nem lehet kicserélni bennem a dolgokat?
Új szív, új lélek, új agy, új érzelmek...
Csak ennyit szeretnék. Miért nem lehet? Miért engedik, hogy darabokra hullva feküdjek a koszos földön, miközben a könnyeimből alkotott óceánba fulladok bele? Hol van ilyenkor aki segít?
Nekem... miért nem segített senki akkor, abban a pillanatban?

Fél évig voltam önmagam árnyéka. Fél évig hagytam, hogy az élet elsétáljon mellettem, s még csak a szele sem érintett meg.
De szerencsére volt, aki nem hagyott el. Hagyták, hogy kisírjam magam. Hogy nyúzott pulóverbe járkáljak egész nap zsebkendőkkel a kezemben. De legalább egy dolgot megtanultam. Soha, de soha ne engedj senkit olyan közel magadhoz, hogy bántani tudjon. Lökd el, míg teheted.
Josh, Holy, és Sky tartották bennem a halványan pislákoló reményt. Fogták a kezem, felsegítettek mikor elestem, megvédtek, bár nem volt mitől.
Mikor Harry elment, és megértettem, hogy egyedül maradtam, s teljesen magamba fordultam, még azok is sajnálattal néztek rám, akik anno gyűlöltek.
Nem akartam én senkiben szánalmat ébreszteni, az nem én lettem volna. Egyszerűen csak gyászoltam.
Gyászoltam a szerelmet, az elsőt, ami örökké belém égett.
Az elején hiányzott. Fájt, mert nem érintett meg nap mint nap. A virágok eltűntek az erkélyemről, és a Szentjánosbogarak ébredését is egyedül néztem végig, némán zokogva, apu egyik elnyűtt, nagy kabátjába burkolózva.
Aznap este, még a tücskök is némák voltak. A csillagok is fakóbban ragyogtak, s a Szentjánosbogarak is korán nyugovóra tértek. Ismét egyedül hagyva engem a legnagyobb ellenségeimmel. Az emlékeimmel és gondolataimmal.

Miután leküzdöttem a hiányt, jött az üresség. Nem éreztem, nem láttam, nem hallottam. Keserű volt még a csokoládé is. Azóta egy cikk csokoládét sem nyeltem le. Nem bírtam.
A virágok elhervadtak, akárhányszor hozzájuk értem. De akaratlanul is eszembe jutott az összes jelentése.
Új kedvenc virággá avatta a Cikláment, mely a lemondás, s a búcsúzás virága. A Ciklámen színét egyesek Szűz Mária vérző szívéhez hasonlítják. Vajon neki is azért vérzett, amiért nekem? Vajon Ő meg tudta állítani, vagy a seb végül végzetes volt? Bárcsak tudnám..

S végül, mindezek után, az űrt egy eddig ismeretlen érzés töltötte be.
Gyűlölet, megvetés, szánalom, harag...
Meg akartam bosszulni az összes álmatlan éjszakát, amit Ő okozott nekem. Az összeset.

De miért is haragszom én annyira arra a személyre, aki egykor a világot jelentette nekem?
Tényleg tudni akarod?
Biztosan?


Tisztán emlékszem, Április 9.-e volt.
Kint még erősen fújt a szél, de a virágok, melyek illatát istenítettem, már nyílni kezdtek.
Bearanyozták az egész várost, ahogy színes szirmaikkal körülölelték egymást.
Talaj menti szivárvány. Így hívtam őket.
Ugyan olyan nap volt, mint a többi. Szombat lévén Harryvel első utunk a város legkedveltebb pékségébe vezetett, ahol már több éve dolgozott. Miután jól megszorongattak minket, és friss, meleg kakaós csigákat nyomtak a kezünkbe, Barbara, (személyes kedvencem) Harry kezébe nyomta a megszokott köténykéjét, és magához húzva valamit a fülébe suttogott.
Soha nem felejtem el azokat az arcokat. Mindegyikük szomorú volt, de egyben büszke, s bizakodó.
- Miért adta ezt neked oda? - kérdeztem azonnal, ahogy kiléptünk a boltból, és ujjaink összekulcsolódtak.
- Azért.. mert.. szóval.. Rachel, beszélnem kell veled valamiről. - állt meg, s magával szembe fordított.
- Miről? - bújtam hozzá, de ellépett mellőlem.
- El kell mennem.. - hajtotta le a fejét, mire értetlenül néztem rá.
- Hová? Meddig? Jó szórakozást. - mosolyogtam rá továbbra is kitartóan, megpróbálva nem törődni a szörnyű érzéssel, ami egyre inkább hatalmába kerített.
- Nem.. Rachel.. Nem fogok visszajönni. - suttogta, majd egy lépést közeledett.
- M-Miért nem? Hová mész? - kapaszkodtam a karjaiba, mert úgy éreztem a lábaim nem képesek megtartani többé.
- Jelentkezem az X-Faktorba. Londonba megyek. Szinte 100%, hogy be fogok jutni.. - ragyogtak fel a szemei, s éreztem, ahogy a kakaós csigák zacskója kicsúszik az ujjaim közül.
Azonnal lehajoltam értük, de Harry is, így összeütközött a fejünk. Ismét megcsodálhattam vakító íriszeit, amit halványan mosolyogva vett tudomásul.
- Ha ez az álmod akkor támogatlak! - köszörültem meg a torkomat, hogy ne hallhassa a hangom remegését.
- Köszönöm. - ölelt magához, s újra megcsapott kölnijének kellemes illata.
- De nem tehetem ezt veled. Rachel. Nem várhatsz rám itt örökké. Azt akarom, hogy boldog legyél! - sóhajtott fel, s megint eltolt magától. - Még ha ehhez el is kell engedjelek.
- Akkor vigyél magaddal! - húztam vissza magamhoz, mire lemondóan sóhajtott.
- Te is tudod, hogy ez lehetetlen... - nézett félre, majd lefejtette görcsösen szorító kezeimet a pulcsijáról, s pár lépést hátrált.
- Vége van, Rachel. Sajnálom. Neked akarok jót.
Rendben leszel?
Esküszöm, életem legnehezebben kimondott szavai voltak. De tudtam, ezt akarja hallani, még ha minden szó után egyre több darabra is tört a szívem.
- Rendben leszek. Vigyázz magadra.
 Majd vissza sem nézve elsétált.
Akkor, ott, abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy én sokkal jobban szerettem ebben a kapcsolatban, mint a másik fél engem. Nem küzdött értem. Nem akarta, hogy megvárjam. Csak egyszerűen kisétált. Mintha az elmúlt hónapokat egyszerűen kiradírozta volna, s csak egy üres, fehér lapot hagyott maga után, amiben a tökéletlen ceruzanyomok, amiket nem tudott eltüntetni teljesen, újra és újra kirajzolódtak, hogy emlékeztessenek arra, hogy ott volt valami. Valami, ami miatt az egyik fél tovább tudott lépni, de a másik nem. Ő ott maradt. Egyedül. Sebzetten. Fájdalomtól eltorzult arccal.
Ez voltam én.
S a némaság amit Harry hagyott maga után volt az, amibe végül beleőrültem.






De tényleg azt hiszed, hogy ennyi miatt képes lettem volna őt meggyűlölni?
Dehogy is...
Az igazi ok még csak ezután fog jönni...

17.Fejezet - Virágba borult szerelem

"Minden hétfő reggel egy újabb virág várt rám az erkélyemen, csak hogy ezzel is bearanyozhassa a hetemet. De igazából... nekem Ő maga is elég volt a boldogsághoz." 

A napok Harry mellett úgy röpültek el, hogy pislogni sem volt időm.
A mindennapos reggeli találkozások, a piszkálódások órán, a szerelmes összepillantások, a lopott csókok, miközben a tanár a táblára írt, életem első lógása, mert Harrynek nem volt kedve bemenni az első órára, így nekem se... A Valentin nap, ó.. életem első Valentin napja... Egész nap úgy tett, mintha nem is tudná miről van szó. Idegesen rágtam egész nap Holy fülét a hülyeségeimmel, mivel ő már reggel megkapta a csokor rózsáját Skytól.
Én viszont... egész nap búskomor fejjel ültem a helyemen, és vártam a csodát. Ami aztán este 11-kor meg is jelent. Az ablakomban, ismét. Harry egy hatalmas cserepes virággal állított be hozzám. Emlékszem mennyire meglepődtem. Egy csokor rózsára számítottam, nem pedig egy.. Csuporkára, mint később kiderült.
De minél többet néztem a rózsaszín, pöttyös virágú növényt, annál inkább beleszerettem.
S miután megtudtam a jelentését, úgy éreztem, ez a virág mostantól a kapcsolatunk szimbóluma.
" Szerelem első látásra." - suttogta Harry, ahogy a kezembe nyomta a virágot egy hosszú, lágy csók kíséretében.
A a nyaklánc, amit később a nyakamba akasztott, attól a perctől kezdve a legértékesebb kincsem lett.

Azután a nap után hetekig magoltam az összes virág jelentését, csak hogy tudjam, mit is jelent az, amit éppen ad.
A születésnapomra Hibiszkuszt kaptam, majd lassan teljesen szokványossá vált, hogy minden héten, hétfőn az erkélyemen várt egy újabb virág. Kamélia, fehér, rózsaszín, vörös. Kikerics, Tulipán, és még sorolhatnám...
Nem tudtam mivel érdemeltem ki, de imádtam, mert a szobámban egyre több és több szépséges virág talált otthonra, s mindegyikről a Harry iránt érzett szerelmem jutott eszembe...

Utána jött a "fekete leves". Bemutatni őt a szüleimnek...
Az én szüleim voltak a keményebb diók, szóval velük kezdtük.
De Harry még ezt az akadályt is magasan átugrotta. Az anyámat elvarázsolta Harry humora, és kisugárzása. Apu meg meg sem tudott szólalni, miután Harry pár pillanatnyi bütykölés után beindította a múltszázadban is elavultnak számító motorját, és Joshal is azonnal megtalálták a közös hangot. Annyira,  hogy végül ő kísérte ki Harryt, és azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon mit mondott neki a bátyám.. Bár, lenne egy két tippem.
Amikor Josh előveszi a védelmező bátyus szerepét, akkor inkább tűnik egy vicces kiskutyának, mint sem egy olyan fiúnak, aki leüt ha megbántod a kishúgát. Szerencsére Harry csak akkor kezdett el röhögni, mikor kifordult az utcánkból, és felhívott telefonon.

Aztán én következtem.. annyira zavarban voltam, hogy cipő nélkül akartam elindulni, de szerencsére Harry rávilágított a problémára még időben.
Kissé feszélyezve éreztem magam ugyan, de hamar feloldódtam. A Styles családban mindenki ugyan olyan, kivéve persze Robint, aki Anneval csak néhány éve van együtt. Anne és Gemma nagyon hasonlítanak. De ez a három tényleg olyan mint három tojás egymás mellett. Hamar megtaláltam velük a közös hangot, sőt, Gemma hamar a szívemhez nőtt.

Miután minden kötelességünket letudtuk, a szülők is megismerték egymást, és a környezetünkben mindenki elfogadta, vagy legalábbis megpróbálta elfogadni azt, hogy együtt vagyunk, mindenféle kétely nélkül kijelenthetem, hogy tökéletes az életünk.
Persze az apró bakik nem maradhatnak ki. Ilyen volt például, mikor elmentem Harryhez, 'tanulunk' címszóval.
Mivel senki nem volt otthon náluk, és már 3 hónapja együtt voltunk, úgy éreztem meg tudom tenni azt a lépést, amit nagyon sokan elsietnek, vagy olyan emberrel teszik meg, akivel később megbánják. De én nem így éreztem. Harry olyan stabil pontot képezett az életemben, hogy akár az egészet képes lettem volna rábízni. Soha nem erőltette ezt. Igaz, voltak elszólásai, közeledett, de csak a normális kereteken belül. Ezért mindig is hálás voltam neki.
Szóval... nem szeretném részletezni, mivel még a gondolattól is eléggé zavarba jövök... már annyitól, ahogy kibújtatott a pólómból, és fölém magasodott... az éhes csókok, amikkel felfalta az ajkaimat. Ahogy az ujjai a csontjaimig hatoltak ahogy belém kapaszkodott és én is belé...
Úristen....
Már eléggé benne voltunk a dolgokban, mikor is.. khm.. szóval Anne hazajött, és nagyon meg szerette volna mutatni Harrynek az új cipőjét amit vett, mikor is.. éppen annyi időnk volt, hogy én leessek.. fenéket, zuhanjak a padlóra, és gördüljek be az ágy alá, míg Harry felpattant és a takarót maga elé tartva nézett farkasszemet az anyjával.
- Fiam, te meg mit csinálsz? - nyitott be meglepetten Anne, a kezében az amúgy hihetetlenül tetszetős cipellővel...
- Én... Napozok! - kezdett el bőszen bólogatni Harry, mire majdnem felröhögtem.
- A szobádban? - csodálkozott Anne is fia kijelentésén.
- Tudod, a  bőröm nem igazán bírja a kinti fényt, hamar leégek, meg minden.. - vakarta meg a tarkóját, s innen tudtam, hogy zavarban van.
- Hát jó, ha kinapoztad magad, akkor azért engedd meg Rachelnek, hogy kijöjjön az ágyad alól, és gyertek le enni, vettem sütit. - kacsintott, majd becsukta az ajtót.
- Úristen.. - másztam ki az ágy alól égő vörös fejjel, mire csak röhögve magához ölelt, és cuppanós puszit adott az arcomra..
Sosem felejtem el ezt a pillanatot, több okból kifolyólag se.
Két hétig nem is mertem Harryékhez menni...

Így teltek, múltak a napok egészen Április 11.-ig, amikor is beköszöntött életem addigi legsötétebb korszaka, amit ha megtehetnék, kitörölnék az életemből.

Virágok jelentései:

Hibiszkusz: Kifinomult szépség. A szépség és a nőiesség jelképe. Aki ilyet kap, annak elismerik nőiességét és szépségét.

Kamélia: Csodálat, tökéletesség, szerencse férfiak számára. Szeretetre méltóság. Szerencsém van veled. Kedvességed elbűvöl.  Fehér: Csodálatos vagy.
                                   Rózsaszín: Vágyódóm utánad
                                   Vörös: Láng vagy a szívemben

Kikerics: Örülök, hogy megkaptalak. Szívemet lángra lobbantotta az irántad érzett szerelem, és örömmel engedelmeskedem a mennyei érzületnek.

Tulipán: Szív formája miatt a lángoló szerelmet szimbolizálja. Egyértelmű jelentése: Te vagy a legjobb szerető, szerelem. Tulipánt ajándékozni szereli vallomás és lángoló szív.
Vörös: Higgy nekem, szereli vallomás, a szerelem hírnöke
Fekete:Ritka volta miatt azt mutatja, hogy a megajándékozott személy mindennél drágább nekünk...

Kicsit rövid lett, és hamarabb is jött, mit szokott. Ennek két oka van. :) 1. Nem leszek itthon hétvégén, ezért muszáj volt most kitennem. De a szünetre való tekintettel szeretnék hozni még hétfőn vagy kedden egy új fejezetet nektek. :)
2. Váltás van a történetben. Lehet nem fog mindenkinek tetszeni, de a következő fejezetet már több évnyi előreugrással hozom, és onnan bontogatom vissza a szálakat idáig.
Ne kérdezzétek miért, nekem így tetszik. :D Szóval készüljetek fel, hogy jönnek a (néhol) elgondolkodtató, szomorú részek egy új Rachellel, Harryvel, és szereplőkkel. ;) Vége a cukormázas szerelemnek. :)
Remélem tetszett! ^-^

16.Fejezet - Szeretlek

" Annyira szeretlek, hogy erőtlen vagyok ellenkezni ellene. Ha rád nézek, ugyan azt érzem, 

mint amikor először láttalak. Minden porcikámmal téged vágylak."

A tegnap esti 'villámrandi' után Harryvel még hosszú órákon át bóklásztunk a városban. Céltalanul, mint az átlagos szerelmesek, és csak is az számított, hogy az egymásba fonódó ujjaink soha ne váljanak el egymástól. Úgy éreztem magam, mintha ébren álmodnék. Minden tökéletes volt. A hűvös, februári levegő jólesően cirógatta az amúgy kipirult, felhevült arcomat. Bele-bele kapott a hajamba, amit Harry csak csodálattal figyelt.
Imádtam, amikor a hajamat nézte. Ahogy minden tincsemet az emlékezetébe véste. Ahogy a szemeiben csillogott a melegség csodálattal keveredett fénye. Egyszerűen gyönyörű volt.
Még mindig alig tudom elképzelni, hogy mellettem van. Engem ölel, engem csókol.  Mivel érdemeltem ezt ki? Felfoghatatlan.
- Most már haza kéne vigyelek. - ölelt magához, és a fejét a vállamra hajtotta. Éreztem meleg leheletét, ahogy a nyakamhoz ért. Beleborzongtam a furcsa, ámbár kellemes érzésbe.
- Nem akarok még hazamenni. - bújtam hozzá, mire még szorosabban ölelt magához. Igaz, már órák óta fagyoskodtunk a hidegben, még a hó is elkezdett lusta pelyhekben hullani, hogy elfedhesse az összes lábnyomunkat, de csak nem akaródzott megmozdulni.
Nem akartam elengedni Harryt. Már az is fájt, ha a keze egy pillanatra eltávolodott az enyémtől. De beláttam, nem maradhattunk így örökké. Pedig milyen jó is lett volna..
Harry hazáig kísért. Segített felmászni az erkélyemre, majd ott is ölelkeztünk bő 20 percet, mire sikerült elengednünk egymást.
Pokolian fájt... alig várom, hogy holnap újra láthassam őt.

Így történt, hogy Harry ezután az éjszaka után minden reggel a házunk előtt várt, és kézen fogva mentünk el az iskoláig. Már 1 hete 'hivatalossá' tettük a kapcsolatunkat, ami miatt az egész iskola élete felbolydult. Harry megkapta, hogy elgurult a gyógyszere, most meg lányok százai próbálják meg kideríteni milyen olcsó trükkel zsarolom szegényt. Nem tudom eldönteni, hogy szánalmat, vagy sajnálatot érezzek irántuk.
Az első napokban megpróbáltak mindent tönkretenni.
Hazugságok, összehoztak 3 sráccal, akikkel még életemben nem beszéltem, eldugták tesi után a ruháimat, ezért egész nap abban kellett lennem...
De szerencsére Holy és Sky kiálltak mellettem, és mindenben segítettek.
Apropó Holy és Sky.....
Miután Harryvel első nap jöttünk közösen, Holy azonnal a nyakamba ugrott, és könnyes szemmel kért bocsánatot, amiért végig sem hallgatott.
Sky még vár a válaszára, mivel Peter még mindig a képben van, de miután elmondtuk, hogy Sky látta őt egy ismeretlen lánnyal, betelt a pohár, és kidobta. De nem akar olyan lánynak tűnni, aki egyik kapcsolatból a másikba ugrik, ezért egyenlőre még csak moziba mennek, és együtt jönnek reggel. A barátságkarkötő is visszakerült a csuklójára, ezért büszkén kijelenthetem, minden olyan tökéletes, mint régen. Apró kivétel, hogy a baráti körünk kiegészült Harryvel, és a bandatársaival, akik elhatározták, hogy én leszek a zenekar kabalaállatkája (igen...én..) Úgyhogy a délutánok nagy részét Jeti  jelmezben töltöm, mert ugyebár milyen jól néz már ki. Eszkimók és a Jeti. Humoros.
Szerintem nem gondoltak bele, hogy ez a kettő valószínűleg soha nem találkozik egymással...
Végül is, mindkettőnek köze van a hóhoz, meg a télhez. Ez már valami!

Így hát jelen pillanatban is, a srácok első(!) Élő fellépésén vagyunk, egy esküvőn, amire hivatalosak
( Harry úgy szerezte a rózsát nekem, hogy 3 órán át dobálta a virágüzlet vezető házát, megállás nélkül csöngetett, és dörömbölt.. .az idős hölgy pedig miután megtudta, hogy konyít a zenéhez, ezzel 'fizetteti' ki az álmatlan éjszakáját. Meghívta őket a lánya esküvőjére. Így mindenki jól jár, mert a násznép sem unatkozik, és a fiúk is megmutathatják mit tudnak.) Egyedül én szenvedek a Jeti jelmezben, de oda se neki, a lényeg, hogy nem izzadok. Egyenlőre..


- Rachel, te meg mit csinálsz? - lépett mellém Nick, és már rángatott is fel magával a színpadra. Harry alig tudta elrejteni a vigyorát, mikor rám nézett.
- Ne vigyorogj! - csaptam felé a mancsommal, mire majdnem elejtette a mikrofont, annyira jól szórakozott. Egyszer még megkeserüli!

Miközben a fények elhalványultak, és a srácok előléptek a függöny mögül, a 'közönség' hangos tapssal köszöntötte őket. Aztán ott voltam én, jelmezben, és idiótán ugráltam a dal ütemére, ami amúgy egész jó szórakozás volt.
Aztán a tekintetem találkozott Harryével, és azonnal elvesztem. Olyan tűz égett bennük, amit csak akkor láttam, mikor a színpadon volt. A 'Summer of 69' című dalt énekelte, de annyira profin, hogy majdnem leesett az állam. A hangja olyan bársonyosan ölelt körbe, hogy majdnem összeestem a gyönyörtől. Aztán észrevettem a részleteket is. Ahogy a fekete szövetnadrág hozzásimult a vádlijához... ahogy a fehér ing ráfeszült a mellkasára, és ahogy a fekete zakó kigombolva ölelte körbe... Erre mondják, hogy földre szállt angyal, vagy tévednék?

Miután mindenki kitombolta magát, és vége lett a pörgős számoknak, eljött a menyasszony és a vőlegény által összeválogatott dalok ideje. Lassú, szerelmes dalok szólaltak meg egymás után, ezzel is tudatva, hogy itt igazán mély érzelmekről van szó. Mivel nem kellett többé bohócot csinálni magamból, Holy segítségével átöltöztem abba a fekete ruhába, amit Harry születésnapján is viseltem. Mondanom sem kell, hatalmas sikert aratott. Azonnal körém fonta a karjait, és behúzott a táncoló tömegbe.
- Gyönyörű vagy. - tűrt hátra egy tincset az arcomból, és belecsókolt a fülcimpámba.
- Köszönöm.. - pirultam el azonnal, és lányos zavaromban a cipőm orrát kezdtem el bámulni.
- Imádom, hogy még mindig zavarba tudlak ejteni. - nevetett fel, mire felé kaptam a tekintetemet. Újra és újra belé szerettem... Furcsa, még is jól eső érzés mindig újra beleszeretni valakibe, de mindig egyre mélyebben és őszintébben tör rám ez az érzés.
Harry táncba hívott. Lassú léptekkel olvadtunk bele a tömegbe, akik ugyan csak szerelemes párok voltak. Az egyik oldalunkon Sky és Holy párosa próbálkozott a lépésekkel, de állandóan egymás lábára léptek. Jó érzés volt őket így együtt látni.
- Remélem nekem is majd hasonló esküvőm lesz.. - hajtottam a fejem a vállára, és álmodozóan tekintettem körbe.
- Ilyet szeretnél? - emelte fel a fejemet az államnál fogva, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Nem pont ilyen. Szeretnék hatalmas, abroncsos ruhát, és rengeteg vendéget. Jó zenét, és egy híres zenekart. Azt akarom, hogy olyan legyen, mint a mesékben. Több napig tartson, és a világ minden szegletéből jöjjenek ide emberek! - mosolyogtam, mire egy hirtelen mozdulattal hátra döntött, de annyira, hogy majdnem a földet súrolta a hajam.
- Ha ez a kívánságod, akkor ilyen lesz. - lehelte az ajkaimra, mire éhesen martam rájuk. Felegyenesedett, és magához rántott.
- Hol szeretnéd, hogy legyen? - pörgetett meg, mire a mellkasának csapódtam.
- Még nem tudom. Egy gyönyörű kastélyban, vagy a tengerparton? Vagy mint az igazi lázadók, egy koncert közepén, miközben a tömeg sodor minket a színpad felé! - nevettem fel, mire ajkait ismét az enyémekre tapasztotta.
- Úgy lesz, ahogy szeretnéd. - bólogatott helyeslően.
- De még olyan messze van. Ki tudja mi lesz velünk addig... - bizonytalanodtam el, mire körém fonta ujjait, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Nincs miért aggódnod. Én itt leszek, és remélem te is. Mert szeretlek. - suttogta az ajkaimba az utolsó szót, mire megbénultam.

Olyan hévvel, és szerelemmel csaptam le az ajkaira, hogy még a hitvesi pár is megirigyelhette volna. Soha, senki nem mondta ezt még így nekem.
"Szeretlek" Visszhangzott a fejembe az a szó, ami a világot azonnal egy színesebb, és melegséggel telibb hellyé változtatta.

15.Fejezet - " Te még ennél is csodálatosabb vagy."

 "Éjszaka minden szebb. Éjszaka a világ csak félig látszik, a többit meg hozzáképzelheted."

Nem tudom, hogy az emberek nagy része hogyan reagálna, ha az éjszaka közepén beállítana hozzá valaki. Mivel még én sem kerültem még csak hasonló helyzetbe sem, ezért már több mint 5 perce bámulom az ágyam mellett álló Harryt, aki minden hová néz, csak rám nem.
Minden mindegy alapon felkapcsoltam a villanyt, hogy normálisan tudjunk beszélni, de úgy tűnik a nagy terve itt elakadt, és most próbálja megkeresni a szavakat, mert nem tudja mit is mondjon.
Aztán csoda történik.
Lassan rám emeli zöld tekintetét, és elém sétál. Mivel nem vagyunk egy magasságban ( én ülök, ő áll) egyszerűen fogja magát és elém térdel. Természetesen nem az elhíresült "na most megkérem a kezedet" pózban, de egy pillanatra olyan érzésem volt.
Előránt egy kissé meghajlott, megfagyott vörös rózsát, és esdeklő tekintettel a kezemért nyúl. Gyöngéden szétnyitja görcsösen szorított tenyeremet, és belefekteti a virágot. Magamhoz húzom, és mélyet szívok a virág még így is kellemes illatából.
- Honnan szereztél te Februárban, az éjszaka közepén egy szál vörös rózsát? - húzom ajkaimat halvány mosolyra, mire az Ő szemeibe is vidámság költözik.
- Az legyen az én titkom. - somolyog az orra alatt, bár lenne egy két tippem...
- De remélem tudod, hogy ennyitől még nincs sem elfelejtve sem megbocsájtva semmi. - préselem össze ajkaimat szomorúan, és a kezemben tartott virágot kezdem el piszkálni.
- Tudom, de... úgy éreztem.. nem jöhetek bocsánatot kérni üres kézzel.. - vakargatta a tarkóját, mire a szívem akaratlanul is hevesebb iramot kezdett el diktálni. - Én.. Szeretnék bocsánatot kérni. Tudtam, hogy igazat mondasz, de annyira bántott, amit hallottam, hogy nem voltam képes.. nem tudtam mit kéne tennem. Szarul esett, ennyi. De megkerestem Skyt. Kétségbe volt esve. Nem találta meg Holyt. Könyörgött, hogy beszéljem meg veled, mert az egész egy hatalmas félreértés. Rachel, Sky mindent elmondott. Kérlek, bocsáss meg..
- Harry, én...
- Kérlek.. - egyenesedett fel, és a karjaiba zárt. Olyan erősen húzott magához, hogy azt hittem, megfulladok. Az illata mélyen az orromba égett, amitől hirtelen az egész elmém elködösült.
- Még mindig haragszol rám?
- Nem.
- Biztos? - nézett mélyen a szemembe, mire halványan elmosolyodtam.
- Eddig sem voltam rád mérges, Harry.. - hajtottam le a fejemet, de visszahúzta, hogy továbbra is a szemeibe nézzek.
- Akkor mi voltál?
- Megbántott. - csúszott ki az ajkaimon halkan,  de a néma csöndben szinte kiáltásnak hallatszott. Egy elveszett, kétségbeesett sikolynak.
- Sajnálom.. - vont újra karjaiba, de ezúttal már viszonoztam az ölelését.
- De! - kezdtem bele hirtelen a mondandómba, mire azonnal vigyázzba vágta magát. - Ilyen soha többé nem fordulhat elő! Mindig meg kell hallgatnod, bármi is történjen! Akármit is mondanak mások, te mindig engem kell először megkérdezz! Rendben? - enyhültem meg a végére, mire vigyorogva bólintott, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Mondanom sem kell, hogy a nagy lendülettől azonnal az ágyamon kötöttünk ki, ami neki nagyon tetszett.
Valljuk be, nekem is elnyerte a tetszésemet, ahogy a hátamnak nekisimult a finom anyagú lepedő, ahogy Harry kezei kalandos útra indultak, és mindeközben ajkai egy pillanatra sem hagyták magukra az enyémeket..
De ennek még nem most jött el az ideje. Az agyam szinte azonnal eltüntette a rózsaszín felhőimet, és pedig Harry keze után kaptam.
- Mi a baj? - nézett rám elsötétült tekintettel, mire megráztam a fejem, és felültem.
- Én.. ezt még nem szeretném. - túrtam a hajamba, mire lágy csókot lehelt a homlokomra.
- Ráérünk. Szólj, mikor úgy érzed készen állsz. - bújt a nyakamba, és az orrával kezdte el simogatni a nyakamat.
- Köszönöm. - túrtam bele a tincseibe. Annyira furcsa volt, ahogy az egész kezem elveszett a hatalmas tincsekben, hogy abba sem tudtam hagyni a haja birizgálását.
- Szeretnék neked mutatni valamit! - ragadta meg a kezemet hirtelen, és az erkély felé kezdett húzni.
- Várj már egy pillanatot! Nincs se cipőm se kabátom! - nevettem fel, majd kitessékeltem az erkélyre, míg én felöltöztem rendesen.
Legközelebb, mikor Harry eljön hozzánk, szerintem megismertetem vele az ajtó fogalmát és feladatát, mert úgy  tűnik, nem igazán tudja mi is az, és mire használják.
Egy élmény volt lemászni az ereszcsatornán, de hát Harryért mindent, ugyebár.
Szorosan, és erősen tartotta a kezemet, ahogy átvágtunk a sötét, elhagyatott utcákon.
A frász kerülgetett, ahogy felborult mellettünk egy kuka, de elég szívós vagyok, sok mindent megéltem már az elmúlt napokban, ez már meg sem kottyan!
- Itt vagyunk! - áll meg hirtelen a park bejárata előtt, mire értetlenül nézek rá.
- Harry, mit keresünk mi itt?
- Szentjánosbogarakat nézünk, természetesen! - lelkesedett, majd elindult fel az egyik alacsonyabb dombra.
- Harry... - próbáltam szóhoz jutni, de nem hagyott.
- Pszt! Még elijeszted őket! - nézett rám mérgesen, és tovább nézte a sötét parkot.
- Harry.. - kezdtem volna újra, de megint csak elhallgattatott.
- Harry! Február van! A Szentjánosbogarak Júniusban vannak itt! - pattanok fel mellőle mérgesen, mire csodálkozva néz rám, majd láttam az arcán, ahogy megvilágosodik.
- Hm... Ebben van valami.. - áll fel a hideg padról, és komoly fejjel néz rám. Nem sokáig bírjuk, és egymásnak dőlve próbálunk állva maradni, hogy ne dőljünk el a röhögőgörcsöktől.
Ilyenek is csak mi lehetünk...
Mikor aztán mindketten lecsillapodtunk, a válla fölött valami varázslatosra leszek figyelmes.
- Nézd! - mutatok a háta mögé, mire gyorsan megpördül, és az általam mutatott irányba kezd el nézni.
Nem volt ott semmi érdekes. Csupán a hófödte táj, amit megvilágított a hold ezüstös fénye.
Olyan volt mint egy varázslat.
Ahogy versenyt futottunk, a hó minden léptünk után felrepült az égbe, és olyan volt, mintha csillámpor hullott volna az égből. Az egész föld ezüstös fényárban úszott, az apró hópehelydarabkák pedig beborítottak mindent.
- Ez csodálatos. - suttogtam az ég felé nézve, miközben megfogtam Harry kezét, és összekulcsoltuk az ujjainkat.
- De te még ennél is csodálatosabb vagy. - hajolt közelebb, és egy forró csókban forrtunk össze.
Igaz, nem így terveztük az első randevúnkat, de minden elképzelésemet fölülmúlta.
Lehet, hogy a Szentjánosbogarainkra még várnunk kell, de addig is jól megleszek a pillangóimmal, akik  még a hideg téli idő ellenére is itt verdesnek a gyomromban.