28.Fejezet - A tüske ott marad az ember szívében.

" Bennem maradt a nyíl másik fele."

Mikor este hazaértem fáradtam dőltem be az ágyamba, Vakarcs pedig azonnal mellém fészkelte magát. 

Minden gondolatom a bárban történtek körül forgott. Miközben Vakarcs puha szőrét simogattam, a képek újra lejátszódtak az elmémben. 

Jade nem maradt sokáig, csak épp, hogy köszönt, és már ment is tovább. Amint közölte, hogy a barátjával van, Harry azonnal lekezelően kezdett vele beszélni. 

- Ezt most miért kellett? - néztem megrovóan a fiúra, aki még mindig komor tekintettel méregette a csoporttársamat. 

- Ez a csaj egy ribi. - közölte szemrebbenés nélkül, mire hitetlenkedve néztem rá.

- Harry! Miről beszélsz? Jade egy nagyon aranyos lány! - keltem azonnal a védelmére, magam sem tudom miért. 

- A fenéket! Egy évig randiztak Niallel. Persze sokáig titkolták. Niall már ott tartott, hogy megkéri a kezét. Zaynnel egyszerre néztek gyűrűket. De Jade a lánykérés napján szakított Niallel, mondván, már nem szereti, sőt, talált magának egy új játszótársat. 

- Ez biztos, hogy nem így volt! Jade egy félénk, aranyos lány. Biztos történt valami! 

- Rachel, semmi ilyesmiről nincs szó. Egyszerűen csak megunta Niall, és kidobta, mint egy vacak csokipapírt. 

- Mintha te nem dobtál volna el magadtól anno... - köszörültem meg a torkomat, mire Harry jeges tekintettel nézett vissza rám.

- Te is tudod, hogy ha tehettem volna, magammal vittelek volna. 

- Ezt meg is értettem. De soha nem hívtál. 

- Rachel... 

- Több barátnőd is volt. 

- Egyik lány sem jelentett semmit, Rachel.

- Elfelejtettél. 

- Mi lenne ha egyszer nem csak szemrehányásokat tennél, és azzal törődnél, milyen szar volt neked? Nekem se volt fenékig tejfel az életem! 

- Ha én nem foglalkozom ezzel, akkor ki fog? 

- Szerintem ezt most hagyjuk abba. Hihetetlen, hogy minden beszélgetésünk veszekedésbe torkoll. 

- Emlékszel mit kérdeztem legutóbb? 

- Persze.. 

- Válaszolsz rá most?

- Tudnod kell, hogy soha, eddigi életemben még egyszer sem szerettem soha senkit úgy, mint téged régen. Tudom, hogy elcsesztem. Leléptem, megbántottalak, és kellemetlen helyzetbe hoztalak azzal a videóval. De szeretném legalább azt az egyet tisztázni. 

Tényleg fogadtunk. Meg tudlak fektetni határidőn belül, és bizonyítékot is kapnak. Hülye voltam, csak egy idióta kis srác. De tényleg érdekeltél. Tényleg tetszettél. Te voltál a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam. Megnyerő voltál. Beléd szerettem. Ennyi. 

A videóról nem tudtam... A srácok csinálták. Csak akkor tudtam meg, mikor túl voltam az X-Faktors fellépésemen. Felhívtalak, de a bátyád vette fel. Elküldött a fenébe, Többször nem mertem próbálkozni. 

- Még egy utolsó kérdés. 

- Rendben. - egyezett bele végül nagy nehezen.

- Ha nem lennék most együtt Zaynnel... kellenék neked?

- Figyelj.. én..

- Őszintén, Harry. - emeltem rá a könnyektől csillogó szemeimet, mire nagyot nyelt. 

- Már mindegy, nem? Hisz az övé vagy. 

S elhinnéd, ha azt mondanám, egy pillanatra fájdalom csillant a szemeiben? Elhinnéd? Elhinnéd nekem..? 

Az éjszakám szörnyen telt. Nem csak, hogy Jade ügye lengett körül, még az sem hagyott nyugodni, hogy Zaynt megbántottam, Harryvel pedig egyre bonyolultabbak a dolgok. 

Megpróbáltam magamban rendbe tenni a dolgokat. A végére pedig teljesen összezavarodtam. 

Végül az összes közös képünk között fetrengve bőgtem végig az éjszaka további részét.

Borzalmas volt.

Minden kedves szó, mézédes csók, s szívmelengető szó újra belemarta magát a szívembe. Ezt pedig nem tudtam elviselni. 

Valamikor hajnalban hangos dörömbölésre ébredtem. 

Mikor kinyitottam az ajtót Zayn nézett velem farkasszemet. 

- Te meg hogy kerülsz ide? - néztem rá kétségbeesetten. 

- Beszélgetni jöttem. - túrt a hajába erőszakosan, szinte már felkiáltottak a hajszálai az erős mozdulattól.

- Gyere be.. - hátráltam pár lépést, hogy be tudjon jönni.

- Miről szeretnél beszélni? - ültem le mellé a kanapéra, mire arcát megdörzsölte a tenyereivel. 

- Gondolkodtam. 

- Ez nem túl meglepő, Zayn. Általában mindenki szokott. - viccelődtem vele, mire ajkaira halvány mosoly szökött. 

- Rólunk. Emlékszel, hogy kérdeztél a menyasszonyomról? 

- Igen.

- Most elmesélek neked mindent. Évekkel ezelőtt találkoztunk. Szintén énekes volt. Csodálatos, erőteljes hangja van. Gyönyörű, derűs, élettel teli. Szerelem volt első látásra. Aztán szakítottunk. Nem tudom miért. Tudod, amiért általában szoktak. Nem megy, távolság, stb. 

De újra visszatalált hozzám. Eldöntöttem, hogy nem akarom őt többé elveszíteni. Magamnak akartam őt. 

Megkértem a kezét. Igazán boldogok voltunk. A gyűrűjét Niallel néztük ki. Ő is meg akarta kérni a barátnője kezét, csak ő előbb hoppon maradt, mint én..

- Miért hagyott el? - kérdeztem halkan, mire újra fájdalmasan villantak a szemei. Mintha a tüske, amit ez a kapcsolat okozott mélyebbre fúródott volna. 

- Lefeküdt Harryvel.  - Zayn szavai villámként hasították ketté a levegőt a szobában. 

Tekintetem lesütve küzdöttem a könnyeimmel. 

"Egyik lány sem jelentett semmit, Rachel!" - visszhangzott a fejemben Harry mondata. 

- Hogy volt erre képes? - buggyant ki néhány kövér könnycsepp a szemeimből. Zayn erősen szorított magához, s éreztem, ahogy a nyakamon lecsúszik néhány könnycsepp, hogy örökké a semmibe vesszen. 

- Még így is szereted őt? - suttogta a nyakamba, mire a szívem halkan zokogva nem állított meg többé. 

A szívem már nem akart olyan hevesen verni. Már nem telt meg csordultig szerelemmel. Már nem ellenkezett. 

- Gyűlölöm őt, Zayn. 

S így teltek, múltak a napok. A média tudomást szerzett rólam. A rajongók rám szálltak. 

Zayn egyre boldogabbá tett. Elárasztott ajándékokkal, csókokkal. Boldog pillanatokkal. 

De hiába, soha többé nem fog az erkélyemen várni rám egy csokor virág, aminek jelentése újra megpecsételi a szerelmünket. 

Hiányzott Harry. Az együtt töltött napunk után egyre inkább vágyódtam utána. De hiába, a tudat, hogy képes volt így tönkretenni egy barátja életét méregként járt át. 

Utálom, szeretem, akarom, tönkre akarom tenni. 

Ismét nem tudtam mit tegyek. 

Meg akartam leckéztetni, de tudtam, ha egyszer eldobom őt magamtól, soha nem lesz senki, aki úgy tudna szeretni, mint Ő. 

Olyan, mintha egy törött nyílvessző lenne bennem. Meglőtt a szerelmével, s mikor elment, megpróbált kitépni azt, de nem sikerült neki. Helyette belém tört, s már nem lehet eltüntetni. 

Tényleg helyrehozhatom magam azzal, hogy összetörök valaki mást? 

Önző vagyok. Megbántom Harryt, megbántom Zaynt... megbántom magamat. 

Mindezt miért? Mert a büszkeségem megköveteli ezt tőlem. 

27.Fejezet - Amikor már semmiben sem vagyok biztos.

" Hol van a RESET gomb? Legszívesebben ezt az egészet újrakezdeném. Semmiben sem vagyok biztos. Az elején annyira hittem magamban. De megint elbizonytalanodtam.  " 

Feldúlt voltam. Mérges. Hihetetlenül mérges. Sikítani, kiáltani, üvölteni akartam. De nem tehettem.
Az egész estét végigmosolyogtam, bájcsevegtem a lányokkal, lelkes voltam, amikor bemutattak nekem valakit. Csókokat loptam Zayntől, hagytam, had ölelgessen, dicsérjen.
Harry pedig mintha észre sem venné. Ha pedig mégis, boldog mosollyal néz minket, mintha örülne nekünk.
Felvettem az álarcomat, amit épp hogy sikerült lekaparnom az arcomról.  Vagy lehetséges, hogy valójában el sem tűnt, csak elfelejtkeztem róla?
Már nem tudom.
Nem emlékszem. Nem emlékszem milyen voltam régen. Nem emlékszem a kislányra, aki állandóan mosolygott, elpirult mindentől, állandóan cikinek érezte azt, ahogy kinézett, és az egyetlen biztos pont az életében a két legjobb barátja volt.
Nem emlékszem erre a lányra. Egyszer csak felébredtem az éjszaka közepén, és egy idegen lány nézett vissza rám a tükörből. Egy lány, aki nem én voltam. Egy lány, aki pajzsok közé fogta a szívét. Egy lány, aki többé nem törődött semmivel. Egy lány, aki magán viselte egy hosszú harc nyomait. De inkább fájna a bőrömön ejtett seb, mintsem az, ami a szívemet szennyezi.
De még ehhez is gyáva voltam. Gyenge. Hogy magamat sebezzem tovább. Csak a lelkemen lévő tátongó lyukakat tudtam tovább mélyíteni. Mert ezek már nem sebek voltak.
Lyukak.
Feneketlen gödrök.
Én pedig féltem tőlük, mert nem tudtam mivel betemetni őket.

Valamikor hajnali 4 körül ért véget a party, mert kihívták ránk a rendőrséget. Liam nem győzött magyarázkodni, de a két tiszt csak figyelmeztette, és kértek egy-egy képet, mivel a kislányaik szabályosan meg vannak veszve értük.
Szerencsés kislányok. Még ilyenkor is gondolnak rájuk.

Miután Zayn hazavitt, és befektetett az ágyamba nem bírtam tovább, elmondtam neki, hogy mi is történt Harryvel.
Csak sírtam, mint egy buta kislány, aki nem tud szabadulni az emlékeitől. Sírtam, mert a szívemet egyre inkább átjárta az az érzés, amitől úgy féltem.
A szerelem melengető, keserédes ízé, amitől lassan kezdek rosszul lenni.
Zayn pedig csendben ült mellettem. Hallgatott, figyelt, letörölte a könnyeimet, simogatta a hátamat, édes dolgokat suttogott a fülembe.
S ekkor úgy éreztem Ő az, aki minderre gyógyír lehet.

Zayn csókja édes volt, igaz a Vodka és a cigaretta íze már beleégett hatalmas, telt ajkaiba.
Nem volt finomkodó, nem kért engedélyt, nem volt óvatos.
Forró volt, égető, követelőző, erőszakos, őrült, reménytelen.
Szinte láttam magam előtt, ahogy az Ő szívén lévő sebek is kinyílnak. Ahogy együtt ontják magukból a fájdalmat az enyémekkel.
De minél inkább belemerültünk a gyönyörbe, egyre tompábban fájtak.
Fölöttem nem lebegett Harry képe, s fölötte sem állt többé a volt jegyese lelke.
Abban a pillanatban elhittem, hogy Zayn segíthet. Ahogy egyre erősebben szorított, azt hittem a törött darabok összeragadhatnak.
Bárcsak, bárcsak összeragadnának.

Két jelentős különbség volt azonban Zayn és Harry között.
Zayntől nem féltem, Harrytől viszont rettegtem.
Mert Zayn nem törheti össze a szívemet. Ő nem szeret, én sem őt. Ezért nincsenek szabályok, érzelmek, csak a vágy. Harry viszont még ennél is több darabra szaggathat szét. Ezért féltem tőle. Bevallom, félek tőle.
Félek. Félek. Félek.
Zayn előtt meg mertem nyílni újra, míg Harry előtt úgy zárnám össze mindenem, mint egy ijedt virág, ki még létezni is fél.
Mert Harry kezében van a legféltettebb kincsem, a kulcs, ami mindent kinyit, a gyógyír, mi mindent rendbe hoz.
A szívem, ami csordultig volt szerelemmel.


Mikor reggel felébredtem, Zayn ott feküdt mellettem, lehunyt szemekkel, édesen szuszogva.
Bárcsak őt szeretném. Bárcsak érte verne a szívem. Mennyivel egyszerűbb lenne? Mennyivel könnyebb lenne!
Esdeklem, kis szívem, engedd el Harryt, ne szeresd, ne vágyd, de őrizd az érzést, amit ő hagyott.
De a szívem makacs. Nem engedi, nem feledi.
Fölöslegesen erőlködik.
Elérem, hogy belém szeressen, és utána eldobom.
De ha ez a buta szív így ragaszkodik hozzá, a végén még én halok bele a bánatba.
Hihetetlen, hogy még ez az ezernyi törött darab is érte éhezik.
Miért jó ez neki? Miért bántja magát? Esküszöm, mazohista vagyok. A szívem legalábbis biztosan.


Tanácstalan vagyok.
Adjam fel? Hagyjam abba? Mit tegyek? Hogyan érjem el, hogy rám nézzen? Túl akarok már lenni rajta. Ezen az egészen. Még el sem kezdtem, máris belefáradtam.
Tényleg bántani akarom őt? Valaki segíthetne.
Hahóó.
Igaz is, reménytelen. Senki nem tudja a választ rajtam kívül.
Szerintem kezdek megbolondulni...

- Jó reggelt. - bújt hozzám Zayn óvatosan, majd a hátamra döntve elmerült ajkaim kényeztetésében.
Hiába, a kis mitugrász még csak meg sem rezzent. Bezzeg tegnap este kicsit megingott...
- Neked is. - mosolyogtam rá fáradtan, majd karjaiba mászva hunytam le a szemeimet újra.
- Rachel.. - kezdett el játszani a hajammal, s egy pillanatra eszembe jutott Harry arca, ahogy csodálattal figyeli az égővörös tincseimet. - szeretnék kérdezni valamit.
- Igen? - néztem fel, mire szemeit lehunyva lélegezte be a hajamból áradó illatot.
- Szeretném, ha tényleg a barátnőm lennél. Igaziból. - nézett mélyen a szemeimbe, mire a torkomban rekedt a lélegzetem.

Talán igent kellett volna mondanom. Igen, biztosan. De nem tehettem. Mert lehetek akármilyen szörnyeteg, lehetek akármi, addig még én sem süllyedhetek, hogy egy olyan fiút hitegetek, aki nem érdemli meg.
Nem érdemli meg, hogy úgy végezze, mint én.
- Sajnálom. - csak ennyit mondtam, még is megértette.
- Őt szereted, igaz? - húzta ajkait szomorkás mosolyra, mire fejemet elfordítottam róla. Nem bírtam nézni a fájdalmat, ami a szemeiben csillogott.
- Nem tudok mit tenni ellene.
- Megértem. - állt fel mellőlem, majd egyszerűen kisétált a szobából.
Hallottam, ahogy lesétál a konyhába, és elkezd reggelit csinálni.
De minden apró zörej megszűnt, amint megpillantottam a telefonom villogó jelzését, miszerint üzenetem érkezett.

" Szia Rachel. :) 
Arra gondoltam találkozhatnánk ma, ha ráérsz. Mármint, ha nem baj...
                                                                                                                 Harry. "


Hirtelen kettőt fordult velem a világ, s mire kettőt pislogtam, már a megbeszélt helyen is voltam, velem szemben pedig Harry közeledett. S minél közelebb ért, a szívem annál hevesebben kezdett el dörömbölni.

- Szia. - nézett fel félénken hatalmas sapkája alól, ami lefogta rakoncátlan tincseit.
- Szia.. - pillantottam fel rá, majd el is fordítottam a fejemet.
Lehetne ennél is cikibb a helyzet? Harry komolyan ennyire naiv? Tényleg azt hiszi, hogy kibeszélem magamból a bajomat, és újra legjobb barátok vagyunk? Mi a fene..?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valamerre. Sétálni, fagyit enni. Semmi különleges. Csak.. lazulunk. - kezdett el bólogatni, mintha magát akarná meggyőzni, hogy kicsit sem furcsa az, ami most történik.

S amilyen nehezen indult, olyan gördülékeny lett a végére a dolog. Félretettem minden sérelmemet, ő pedig nem volt akkora seggfej, mint tegnap este.
Csak két régi ismerős voltunk, akiknek megvan a maguk, beszédes múltja, amiről csak kevesen tudnak.
Nevettünk, össze vissza szívattuk a másikat, vattacukrot nyomtunk egymás arcára, belemásztunk egy szökőkútba, futottunk őrült rajongók elől, bujkáltunk sikátorokban.
Mire pedig este lett, egy bár előtt találtuk magunkat.
A szórakozóhely belseje feketés vöröses színárban úszott, ezzel rejtélyes, csábító külsőt kölcsönözve annak.

- Annyira szerettelek. - sóhajtottam, ahogy a vállának dőltem. Már nem az első poharunkon voltunk túl, s a beszélgetés más irányba fordult, mint terveztem. A régi emlékekből átfordult egy hirtelen őszinteségi hullámmá.
- Bárcsak őszinte lettem volna veled.
- Bárcsak vigyáztál volna rám.
- Bárcsak visszaforgathatnám az időt.
- Bárcsak el tudnálak engedni.
- El akarsz felejteni?
- El.
- Tudom, hogy haragszol rám.
- Gyűlöllek.
- Nem tudsz gyűlölni.
- Gyűlölöm, hogy ennyire ismersz.

Gyűlölöm, hogy még mindig szeretlek. - tettem hozzá gondolatban, mert ha kimondanám, akkor teljesen megadom neki magamat újra. Ezt pedig nem akarom. Nem akarom, hogy tudja. Hogy újra felhasználhassa.

Harry ajkai vészesen közel kerültek az enyémekhez, azonban a csók nem teljesült be, mert Jade tekintete szinte lyukat égetett az arcomra, s mikor odanéztem, alig hittem a szemeimnek.
Jade ijedt volt. De nem azért, mert engem látott...
Hanem mert Harryvel voltam.
Ismerte Harryt.
Harry pedig ugyan olyan riadtan nézett vissza rá, ami azonnal visszarángatott a valóságba.



Végre nyááááááááááááááááááááááááár. :)) Annyira jó. <3 Igaz 5 perc nyugtom nem lesz, a részek össze vissza fognak jönni, de attól még nyár van végre. :)
Remélem mindenkinek nagyon jól fog telni. :)
Köszönöm, hogy elolvastad! <3

26.Fejezet - "Szerettél te valaha is valakit úgy igazán, őszintén, tiszta szívből?"

" Olyan, mintha két ember lennék. Az egyik fájdalmat és kínt akar adni neki, míg a másik érezni akarja a szerelmét, s mindentől óvni akarja."

Röpke 10 perc után már meg is érkeztünk egy hatalmas, gyönyörű házhoz. Már az utca végéről hallani lehetett a kiszűrődő zenét, és a házban lévő fiatalok hangos, jókedvű nevetését. A legtöbben már valószínűleg nem egy poháron voltak túl, de ezt is csak abból gondolom, hogy egy srác kiszaladt elénk egy szál semmiben, majd egy 'Boldog Újévet!' felkiáltással majdnem elüttette magát, de Zayn még időben lefékezett. Miután rájött, hogy még él(?) röhögve továbbszaladt és az utca másik felén lévő házba berontott, nem sokkal később pedig kihozott egy öreg nénit, hogy táncoljon vele....
- Minden 'összeröffenésetek' ilyen szokott lenni? - néztem a mellettem ülő fiúra még mindig kissé meglepetten, mire az csak röhögve bólogatott, majd kiszállt az autóból.
- Hosszú még az este, majd meglátod, hogy ez még semmi. De addig is, bemutatlak a többieknek. Már nagyon várnak. - villant rám egy széles vigyort, majd kezeit a derekamra csúsztatva lépünk be a házba, ahol hatalmas hangzavar és káosz fogadott.
Zayn hatalmas tenyere gyengéden fonódott a hátamra, a szívem pedig akaratlanul is izgatottabb lesz, mint kéne. A tenyerem izzad, a torkom pedig kiszáradt. Zayn közelsége még a csilláron lógó lányról is elvonja a figyelmemet, pedig nem semmi mutatvány lehetett oda ilyen állapotban felmászni.
De az, amit Zayn közelsége okozott semmi volt ahhoz képest, mint amit akkor éreztem, amikor megláttam Harryt.
Magas volt, őrjítően hosszú lábai olyanok voltak, mintha soha nem lenne végük. A tapadós farmer csak még jobban kiemelte őket. Ahogy fent összekapcsolódott a csípőjével, a szívem kihagyott egy ütemet.
Nem volt rajta póló.
A csípőjénél lévő V alak olyan élesen rajzolódott ki, hogy ha nem látnám, el sem hinném, hogy ilyen létezik. A hasán lévő pillangó olyan volt, mintha valóban repülne. Ahogy felnevetett, s a pillangó megmozdult, olyan volt, mintha az én gyomromban lévő apró pillangókat akarná táncra hívni, s bűnbe csábítani. Izmos, televarrt karja olyan volt, mintha egy igazi, tetovált mesterművel néznék farkasszemet. Hófehér mosolya vakított napbarnított arcán, és a haja... azok a rakoncátlan tincsek mintha még még mindig az én érintéseimtől lennének olyanok, amilyenek. De a pontot az i-re végül az a vakító zöld szempár adta meg, amik mikor véletlenül rám kalandoztak, nem eresztettek többé.
Az a két smaragdszínű drágakő úgy láncolt le, mintha ez lenne a feladata. Nem eresztett. Ahogy szemeiben megcsillant a felismerés, úgy sötétültek el íriszei.
Zayn bátorítóan szorított közelebb magához, majd úgy léptünk a kisebb társasághoz. Harry szemei azonban ugyan olyan stabilan néztek engem, mint eddig.
- Srácok, ő itt Rachel. A barátnőm. - mutatott be büszke mosollyal az arcán Zayn, majd elengedte a hátamat. Mindenki egy öleléssel üdvözölt, majd bemutatkozott. Niall, Liam, Louis, Eleanor és Sophia úgy tűnt, nagyon örülnek nekem, azonban Harry már egyáltalán nem tűnt olyan boldognak. Szemei hatalmasra nyíltak, ahogy elé léptem. Némán méregetett, majd ajkait vékony csíkká szorította össze, ahogy lehajolt, hogy megöleljen.
Erős, magabiztos karjai úgy fogtak közre, mint a kígyó az áldozatát.
Nem tudtam menekülni. De őszintén? Nem is akartam. Ha valóban Ő lenne a kígyó, én minden adandó alkalommal elé vetném magam, csak hogy érezhessem az érintését.

Annyira csalódott vagyok. Csalódtam magamban, az elhatározásaimban. Azt akartam, hogy a szívem fájjon. Égessen, akárhányszor meglátom. Csak a rossz jusson eszembe. Gyűlöljem őt meg azért amit tett, azért, akivé tett engem. Minden porcikám a bosszúért sóvárgott. Csak ez a buta szív nem, ami itt bent zakatol megállíthatatlanul. Ez a buta szív felidézi az összes kósza csókot, gyengéd ölelést, azt, ahogy hozzábújtam ha fáztam. Azt, ahogy a hajamat nézve elámult újra és újra. Miért látom magam előtt hirtelen azt a fiatal, vigyorgó srácot, aki ellopta a szívemet?
Miért érzem újra az összes tőle kapott virág illatát?
Nem akarom újra látni ezeket a szép emlékeket. El akarom őket tüntetni.
Tűnj el, tűnk el, tűnj el...
Nem akarom látni, ahogy fogja a kezemet, ahogy a táncparketten megígéri, örökké velem lesz. Nem akarom ezt, nem akarom őt.
De, akarod őt. Mert szereted őt.
A szívem annyira kétségbeesetten próbálkozik meggyőzni engem.
De hogyan tud újra bízni az ember, ha egyszer már a porba taszították?

Ahogy az ölelésnek vége lett, és a szemeibe néztem, a torkomban lévő gombóc csak még nagyobb lett.
Láttam a szemeiben, hogy Ő is hasonló dolgokra gondol, mint én.
- Rég találkoztunk. - szólalt meg végül, majd ajkaira halvány mosolyt erőltetett.
- Ti ismeritek egymást? - lepődött meg Liam, majd kérdőn nézett Louisra, aki idegesen rágta a száját. - Baj van haver? - kérdezte őt, mire az csak leintette.
Ahogy a tekintetem összetalálkozott Louiséval tudtam, hogy tud mindent. Vagy ha nem is mindent, a nagy részét biztosan.
- Igen, osztálytársak voltunk. - mosolyogtam rájuk, mire felcsillant a szemük.
- Úristen, mesélj már! Régen is ilyen kis mufurc volt? - nevetett Eleanor, miközben nekidőlt barátja vállának.
- Hát.. - néztem habozva az említettre, aki azonban még csak rám sem nézett. - a lányok döglöttek utána, általában ő volt a középpontban, de akkoriban nem beszéltünk valami sokat egymással. Mindkettőnknek megvolt a maga kis világa. - mentettem a helyzetet, mire Zayn elismerően bólintott, Louis arca viszont teljesen elfehéredett, ahogy meglátta barátja tágra nyílt, meglepett tekintetét, ahogy rám mered a pohara mögül.
- Ó.. kár. Akkor nincs mit tenni. - sóhajtott fel El, majd karon ragadott, és behúzott magával a tánctérre.
Ő és Sophia nagyon kedvesen voltak. Beavattak kicsit a srácok életébe, elmesélték milyen hülyeségeket szoktak csinálni, bemutattak a zenekarnak, meg még néhány közelebb ismerősüknek, de utána egy kis szünetet kértem, hogy megkereshessem Zaynt. Mivel a házban nem találtam, így a ház előtt reméltem, hogy megtalálom, és hogy még van nála legalább egy szál nekem is, mert megbolondulok.
Kint azonban nem Zayn várt, hanem Harry.
- Szia. - köszönt, de én egy szó nélkül fordultam is vissza.
Tévedtem, még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egyedül beszéljek vele. Bátorság, Rachel! Emlékszel? A bosszú! - korholtam magamat, majd még is visszaléptem, és felé fordultam.
- Szia.. - köszöntem halkan, majd jó pár percnyi kínos csönd következett.
- Nézd.. én.. ahm.. Nem tudom mit mondjak. - vakarta meg a tarkóját kétségbeesetten, majd rám nézett.
- Esetleg azt, hogy 'sajnálom'? - vontam fel az egyik szemöldököm, és karba tett kézzel néztem le rá. Két lépcsőfokkal állt lejjebb, így én voltam a magasabb.
- Sajnálom... - hunyta le a szemeit, mire bennem elpattant valami.
Sikítani lett volna kedvem. Hangosan, erősen, ahogy csak a torkomon kifér. Világgá kiabálni, hogy fáj. Szenvedek. Tudja meg mindenki, mit tett. Azt akartam, hogy fájjon neki is. Fájjon, rettegjen.
De a másik felem megint megállított. Komolyan, kezdem azt hinni, hogy két személyiségem van.
Teljesen el vagyok cseszve.
- Komolyan azt hiszed, hogy egy ilyen bocsánatkéréssel eléred azt, hogy megbocsássak? - léptem elé, így egy magasak voltunk. Mi a francot képzelsz te magadról? Hogy bármit megtehetsz? Hogy játszhatsz az emberekkel? Mi? Azt hiszed egy olcsó játék vagyok? Élvezed aztán eldobsz? Mint az üres üveget ha elfogyott belőle az almalé? Vagy mi a fasz? Te nem tudod felfogni mit tettél velem. Tönkretettél. Érted, Harry? Nem mertem kimenni az utcára, nem jártam iskolába, a szüleim elítéltek, az emberek ellenem fordultak, ujjal mutogattak rám. Mindent elvesztettem. Van fogalmad róla mennyire szerettelek? Mit jelentettél nekem? Te voltál a mindenem! A fenébe is! Miért tetted ezt velem?
Azok az emberek odabent, akik a barátaidnak nevezik magukat, tudják ki vagy te valójában? Hogy mit tettél? Hogy egy.. szörnyeteg vagy? Aki senkit nem tud szeretni?
Szerettél te engem valaha is, Harry? Szerettél te valaha is valakit úgy igazán, őszintén, tiszta szívből? - kiabáltam vele, pedig nem akartam. A hangos zene mellett azonban még így is halknak minősült a kiabálásom.
Harry csendben hallatott végig. Nem szólt, nem állított le, nem vágott vissza, nem bántott meg újra. Csak halvány, keserű mosolyra húzta ajkait, majd csak annyit mondott.
- Azt hiszem.. nem. A múltat már nem tudom megváltoztatni. De tudd, nem csak te szenvedtél.
- Ó komolyan? Mert neked aztán olyan szar lehetett, ahogy körberajongtak az emberek, hülyére kerested magadat, és szépen egy új életet kezdtél. Harry, ne akarj becsapni. Te nem szenvedtél. Legfeljebb büntetted magadat, de az se ér fel azzal, amit én éreztem.
- Akárhogy is van, egy bocsánatnál nem tudok többet mondani.
- Tudod... néha ennyi nem elég.

Már épp, hogy be akartam menni. Ott akartam hagyni, hogy tudja, mennyire elítélem őt. De tudtam, ha hagyom, hogy a helyzet így folytatódjon, soha nem fogom elérni azt, amit szeretnék. Így hát még utoljára visszafordultam, hogy meglegyen a szemkontaktus.

- Akarsz szeretni valakit? - kérdeztem hirtelen, mire meglepődött.
- Nem. - válaszolta pár másodpercnyi gondolkodás után.
- Hazudsz. - néztem mélyen a szemeibe, amikből azonban semmit sem tudtam kiolvasni.
- Tévedsz. - mosolyodott el halványan, majd elindult be a házba. A karja után kaptam, hogy vissza rántsam, és újra engem nézzen.
- Hajlandó vagyok neked megbocsátani. - mondtam ki életem talán legnehezebb mondatát. S még magam sem tudtam, hogy őszintén gondolom e, vagy csak azért mondtam, mert a helyzet ezt kívánja meg.
- Rachel..
- Komolyan. - küzdöttem a könnyeimmel, de még tartottam magam.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét, majd megölelt.
Ahogy Harry kölnijének finom illata újra megérintett, a könnyeim ismét eleredtek. Hiába próbáltam meg abbahagyni, a könnyek csak jöttek, jöttek, s megállíthatatlanul áztatták Harry csupasz, forró vállát és mellkasát.

Az utóbbi pár év összes sérelme, amit Ő okozott nekem végre elhagyta a lelkemet. Igaz, a sebek, amiket hagytak maguk után olyan mélyek voltak, hogy néha, amikor volt időm belegondolni az életembe, újra felszakadtak, s újra friss vér, friss fájdalom jött belőlük.
Ám ha azt akartam, hogy Harry bízzon bennem, hogy belém szeressen, el kellett érnem, hogy azt higgye, minden rendben van kettőnk között.
A tervem pedig szépen lassan elindult az útján, s ekkor tudtam meg, hogy egy törött szívet mindig össze lehet törni még jobban.



Ui: Azért jött ma rész, mert hétvégén nem leszek itthon. :) Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! :) Remélem tetszett a fejezet! :) Már csak pár napot kell kibírni, és végre szünet van! ( Már akinek. Nekem még van két hét gyakorlatom. ) Kitartás! :)
Köszönöm, hogy elolvastad! <3

25.Fejezet - Nincs olyan, hogy rossz döntés.

" Talán önző vagyok. De amikor megtudtam, hogy egy új élet... az én új életem növekszik bennem, azonnal kialakult közöttünk a láthatatlan kapcsolat. Ítélj el, de ha hagytam volna meghalni azt a gyermeket, nem nevezhetném magamat többé embernek. Szülő vagyok, aki felelősséget vállalt valakiért. Egy csodáért. A mi csodánkért. "  - Mila


A nap további részét Vakarcs társaságában töltöttem az új kanapén fetrengve, amit időközben kiszállítottak.
- Ezt lehetőleg ne edd meg. - húztam az ölembe a kis mókamestert, aki néhány nap alatt képes volt a kétszeresére megnőni.
Megnéztünk két filmet, de a kis drága már az első felénél bealudt, nekem meg nem volt választási lehetőségem, így hagytam, hadd terüljön ki rajtam, és inkább nem keltem fel, nehogy felébredjen.
Néhány órával később azonban valakinek nagyon hiányozhattam, mert két tenyérrel feküt rá a csengőre, ezzel felébresztve Vakarcsot, és felszabadítva engem.
Miután sikeresen elbotorkáltam az ajtóig, amint kinyitottam, Holy már rám is vetődött, Sky pedig szépen oldalazva besétált.
- Úr isten, annyira aggódtunk! Miután eltűntél azt sem tudtuk hol keressünk. Körbejártuk a környéket, és ide is eljöttünk, hátha hazaértél, de nem volt itt senki! Miért nem szóltál, hogy eljössz? - ölelgetett tovább Holy, mire belül ismét egy jóleső, melengető érzés fogott el, miszerint akármi is fog történni velem, mindig lesz valaki aki aggódni fog értem.
- Sajnálom.. én.. találkoztam Harryvel, és nem tudtam mit csináljak. - néztem rá bűnbánóan, mire csak egy hitetlen, tágra nyílt szempárral találkoztam.
- Harryvel? Itt? Jézusom! Még jó, hogy nem szóltál, le is ütöttem volna! - éledt fel Holy harcias énje azonnal, de Sky egy csókkal le is hűtötte a szerelmes Amazonját.
- Még csak az kellett volna. - nevettem fel, majd behúztam őket a nappaliba, hogy el tudtam mesélni mi is történt pontosan.
- Most szívatsz? Te meg Zayn Malik? - tátotta el a száját Sky is, amint a mondandóm végére értem. - Az a Zayn? Harry bandatársa? Te normális vagy? Rachel, te ki akarod hívni magad ellen a sorsot? Épp, hogy el kéne kerülnöd messziről azokat a csávókat, de nem, mert te vagy Rachel Knightlight, aki nem retten meg semmitől. Átgondoltad te ezt rendesen? - akadt ki Sky teljesen, mire nevetve megöleltem, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz. És természetesen nem, nem gondoltam át rendesen. De kit érdekel?
Holyaztán sokkal pozitívabban vette a dolgokat.
- Komolyan? Rachel, KOMOLYAN? Zayn a világ, nem is, inkább az univerzum, vagy inkább a MINDENSÉG legjobb csávója! - csillogtak a szemei, mire olyan hangosan nevettem fel, hogy talán még a szomszéd is meghallotta.
- Azért ne túlozzunk! A legjobb még mindig itt ül melletted. - csipkelődött Sky, mire Holy durcásan hátat fordított neki, és így beszélt hozzá.
- Bezzeg neked lehet Demi Lovato a nagy Ő!
- Ezzel nem tudok ellenkezni. - dőlt hátra, mire Holy rávetette magát, és úgy kezdtek el 'verekedni'.
Már ha az annak számít, hogy Sky hagyja magát, Holy pedig a végére már csak ölelgeti.

Ilyenkor tudatosul bennem, hogy milyen értékes is nekem ez a két személy. Ahogy nézem őket, milyen boldogok, én is boldog leszek. Nem kell se pasi, se semmi. Csak ők.
Na jó.. egy pasi talán még belefér.


Másnap reggel a telefonom Zayn nevével villogva ébresztett fel, de még szerencse, mert amúgy elaludtam volna, és elkéstem volna az óráimról.
- Jó reggelt, gyönyörűm. - búgta a telefonba mély, öblös hangján Zayn. Akaratlanul ugyan, de a szívem egy pillanatra megremegett.
- Neked is, szépfiú! - vigyorogtam, majd lesiettem a konyhába, hogy valami gyors reggelit tudjak csinálni magamnak.
- Hogy telt a tegnap estéd? - kezdett el cseverészni, mintha amúgy semmi dolga nem lenne.
- Jól, átjött két nagyon jó barátom, és velük beszélgettem. Előtte meg Vakarcsal filmeztünk, de a kis hálátlan bealudt. - nevettem, mire az említett szőrcsomó meg is érkezett, és a lábamra állva tudatta velem, hogy Ő most fontosabb mint bárki más, mivel éhes.
- Üdvözlöm a kis bolhafészket. Ahogy hallom már nagyon szeretné megkapni a megérdemelt reggelijét. - mondta, mikor Vakarcs belevakkantott az asztalon hagyott, kihangosított telefonba.
- Hát még én! - szólaltam meg tettetett bosszúsággal a hangomban.
- Azért hívtalak, hogy megkérdezzem, csinálsz e valamit ma este, mert lesz egy kisebb összeröffenés a srácokkal, a zenekarral, meg még néhány ismerőssel Liam házában. Tudod, szoktunk tartani havonta egyszer egy ilyet, mindig másnál, hogy kicsit ki kapcsolódjunk. A srácok barátnői is ott lesznek.
Louisnak Eleanor, Liamnek Sophia, Harry meg Niall szingli, és ugyebár akkor nekem te.. - De ők csak annyit tudnak rólad, hogy a kivételes szépségeddel, és humoroddal vettél le a lábaimról. - kuncogott.
- Persze, 4-ig vagyok bent az Egyetemen. Hányra jössz értem?
- 8? Akkor kezdődik, de aki már akkor ott van, azt Liam befogja dolgozni. - világosított fel Zayn.
- Tökéletes.
- Legyél nagyon csinos, hogy mindenki szeme megakadjon rajtad! Na mennem kell, még dolgom van. Szia! - köszönt el, majd egy telefonba való cuppantás után letette.

Gyorsan felöltöztem, majd elindultam az Egyetemre, igaz, még így is majdnem elkéstem.

- Még épp időben, kedveském! - ölelt magához elsőként Christina, majd sorra a többiek is.
- Sajnálom, de egyszerűen annyian vannak az utakon, hogy a busz centinként haladt. - sóhajtottam fel, majd ledobtam a táskámat a helyemre, majd körbenéztem a teremben.
James és Mila kézen fogva álldogáltak az egyik ablak előtt, és onnan nézték a várost, miközben valószínűleg édes dolgokat suttogtak egymás fülébe.
Kira és Jade már már összenőve ültek az egyik asztalnál, és egy divatmagazint lapozgattak. Kira sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint eddig, Jade pedig megvált a hatalmas szemüvegétől, a haját pedig felfogta. Amint megdicsértem fülig pirulva köszönte meg, Kira pedig büszkén húzta ki magát mellette.
Brad zenét hallgatva feküdt a padján, Sam pedig valamilyen apró kiegészítőt próbált összeilleszteni, talán egy hajpánt dísze volt.
Christina a helyén ülve lapozgatott egy könyvet, néha meg-megmosolyogva a sorokat.
Mivel Mike-ot sehol sem láttam, elindultam a keresésére. Az első két óra ma úgy is vele van.
Az üres folyosón hangos visszhangot vert a szandálom pár centis sarka, míg el nem értem a már ismerős teremajtóhoz. Miután többszöri kopogásra sem nyitott ajtót senki, benyitottam.
Mike ismét a fehér ruha fölött görnyedt, ami ismét káprázatosan festett. Az alja teljesen befejezve, már csak néhány gyöngyöt varrt rá Mike, hogy az összkép teljes legyen.
- Nagyon szép. - léptem be, majd bezártam magam mögött az ajtót.
- Ugye? Csodálatos. - fordult felém, majd felállt, és elém sétált. - Rachel, szeretnélek megkérni arra, hogy..
- Ne aggódj, nem fogom elmondani senkinek. - szakítottam félbe, mire hálásan elmosolyodott.

Az órák mintha másodpercekké tömörültek volna össze, úgy suhantak el a fejem fölött. Mire feleszméltem, már az udvaron ültem a többiekkel, és az ebédemet ettem.
- Sajnálom, de a bébiszitter hív, fel kell vennem. - állt fel sietősen Mila, majd távolabb ment.
- Egyszer elhozhatnátok ide Leát, szeretném megismerni. - mosolygott Jade Jamesre, aki erre szomorúan mosolyogva tette le maga mellé az életét.
- Az nem olyan egyszerű. Nem hozhatjuk őt csak úgy ide, elég sok probléma lenne vele.
- Ugyan már, csak egy kislány. Olyan nagy galibát csak nem okozna. - néztem rá kedvesen, mire James megrázta a fejét.
- Sajnos Lea beteg. Down kóros. De mindezek ellenére egy tündéri gyerek.
- Ó.. és tudtátok? Mármint.. - hebegett Jade, mire James bólogatni kezdett.
- Tudtuk, mert kiderült az egyik szűrésen. De nem akartunk lemondani róla. Mila sajnos nagyon nehezen esett teherbe. Lea is lombikbébi. De ha nem így lenne, akkor is megtartottuk volna. Mila imádja őt, és én is. Ő a mi kis hercegnőnk.
- Hihetetlen. - néztem rá - Nagyon szerencsés, hogy ilyen szerető szülei vannak.
- Hihetetlen milyen ostobák vagytok. - szólalt meg hirtelen Brad.
- Mi? - képedt el Kira a kijelentésre.
- Az a gyerek szenvedni fog. Miért tartottátok meg? Inkább fogadtatok volna örökbe. Így is van rengeteg gyerek, akinek nincsenek szülei. - húzta el a száját, mire James szomorúan elmosolyodott.
- Tudod fiam, teljesen más, mikor valami gyerekét tartod a kezedben, vagy a sajátodat. Nekem az a dolgom, hogy szeressem őt, és segítsem az életben. Annak ellenére, hogy beteg.
- Soha nem élhet majd teljes életet.
- Tudom.
- Önzőség volt a részetekről.
- Tudom.
- Meg fogjátok bánni.
- Nem hiszem.
- Rosszul döntöttetek.
- Itt nincs olyan, hogy rossz döntés. - mosolygott rá halványan James.
- Akkor sem értem. - állt fel, majd elsétált.
- Utána megyek, oké? - álltam fel én is, majd Brad után futottam.

- Brad, állj már meg! - lihegtem, majd megfogtam a kezét, ezzel megállítva.
- Nem értem őket. Teljesen idióták. Menj innen, Rachel.
- Nem, mert valami bajod van. Mond el, lehet tudok segíteni!
- Mi lenne, ha nem próbálnád meg beleütni az orrodat mindenbe? - nézett rám kimérten, majd kitépte a kezét a szorításomból, és elindult.
- Mert barátok vagyunk! Segíteni akarok! Hagyd, hogy segítsek!
- Miért nem fogod már fel? Nem! Úgy sem értenéd...
- Azért próbáljuk meg. - léptem mellé, mire hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Szánalmas vagy..
- Nem tudok mit tenni ellene.
- Mi lenne ha végre békén hagynál?
- Mi lenne, ha végre elmondanád mi bajod van? Mila és James bevállaltak egy beteg gyereket! Inkább segíteni kellene nekik!
- Nem! Pár év múlva rájönnek, hogy nem bírják, hogy túl sok, hogy nehéz. Tehernek fogják érezni, és lepasszolják egy otthonba, ahogy mindenki más teszi! Önzőek, hogy életet adtak egy olyan embernek, aki soha nem teljesedhet ki! Aki soha nem fogja tudni, milyen az élet! - emelte fel a hangját, mire ijedten léptem hátra pár lépést.
- Te képes lettél volna megölni egy gyereket? Egy még meg nem született életet? - kérdeztem halkan, egyenesen a szemeibe nézve.
- Nem tudom.. - vakarta meg a tarkóját idegesen - De soha nem akarnám szenvedni látni a saját gyerekemet.
- Lehet, hogy igazad van. De ők nagyon szerették volna azt a babát. Nem ítélheted el őket ezért. Biztos vagyok benne, hogy Lea egy boldog, teljes családban fog élni.
- Ezt én is megígérhetem. - lépett mellém Mila, mögötte Jamesel.
- Most már elhiszed? - mosolyogtam rá.
- Még meglátjuk. - csóválta meg a fejét Brad, de azért bocsánatot kért a kirohanása miatt, amit James csak vigyorogva leintett.
- Minden okod megvan elítélni minket. De amint találkozol Lea-val, tudni fogod, hogy Ő az egyik legcsodálatosabb kislány, akivel valaha találkoztál. Meg fogod érteni, miért akartuk őt ennyire.

A nap végére a kedélyek teljesen lenyugodtak, Mila pedig vagy 200 képet mutatott nekünk Leáról. Megbeszéltük, hogy holnap elhozzák, hogy megismerhessük. Már alig várom! A képek alapján tündéri kislány lehet!

7:30-kor még felvittem az ajkaimra a kedvenc, vörös rúzsomat, majd késznek nyilvánítottam magamat.
Egy tapadós, fekete nadrágot, és egy ezüstösen csillogó, mélyen bevágott pólót vettem fel, ami tökéletesen kiemelt mindent. A fekete magassarkúm pedig dobott rajtam vagy 5 centit. Vörös hajam loknikban omlott a hátamra, füstös festékem pedig szinte egybeolvadtak barna szemeimmel, ezzel pedig olyan voltam, mint egy nagy szemű kismacska. Szeplőim az erős napfény hatására teljesen előjöttek, így nem is próbálkoztam az eltüntetésükkel.
Zayn pontosan 8:00-kor állt meg a ház előtt, és két dudaszóval jelezte, megérkezett.
Elbúcsúztam Vakarcstól, majd kiléptem a lakásból, és bezártam magam mögött az ajtót.

- Ejha! Ahogy elnézlek, nem csak Harry fog teljesen beindulni tőled! - füttyentett, majd óvatos puszit nyomott az arcomra.
- Elvégre, meg akarom őt hódítani. - kacsintottam rá, mire Zayn vigyorogva elindult.
- Azt hiszem, ez megér majd egy misét. - nevetett fel, majd kikanyarodott az utcából.


Megjegyzés
Nagyon, nagyon, nagyon, nagyooon sajnálom, hogy ilyen későre hoztam, de egész délután nem volt internet, mert az egész kerületben valami gebasz volt, mire meg megírtam 9 óra lett. Sajnálom! :( Azért remélem nem haragszotok nagyon, és hogy tetszett!
Köszönöm, hogy elolvastad!  :)