26.Fejezet - "Szerettél te valaha is valakit úgy igazán, őszintén, tiszta szívből?"

" Olyan, mintha két ember lennék. Az egyik fájdalmat és kínt akar adni neki, míg a másik érezni akarja a szerelmét, s mindentől óvni akarja."

Röpke 10 perc után már meg is érkeztünk egy hatalmas, gyönyörű házhoz. Már az utca végéről hallani lehetett a kiszűrődő zenét, és a házban lévő fiatalok hangos, jókedvű nevetését. A legtöbben már valószínűleg nem egy poháron voltak túl, de ezt is csak abból gondolom, hogy egy srác kiszaladt elénk egy szál semmiben, majd egy 'Boldog Újévet!' felkiáltással majdnem elüttette magát, de Zayn még időben lefékezett. Miután rájött, hogy még él(?) röhögve továbbszaladt és az utca másik felén lévő házba berontott, nem sokkal később pedig kihozott egy öreg nénit, hogy táncoljon vele....
- Minden 'összeröffenésetek' ilyen szokott lenni? - néztem a mellettem ülő fiúra még mindig kissé meglepetten, mire az csak röhögve bólogatott, majd kiszállt az autóból.
- Hosszú még az este, majd meglátod, hogy ez még semmi. De addig is, bemutatlak a többieknek. Már nagyon várnak. - villant rám egy széles vigyort, majd kezeit a derekamra csúsztatva lépünk be a házba, ahol hatalmas hangzavar és káosz fogadott.
Zayn hatalmas tenyere gyengéden fonódott a hátamra, a szívem pedig akaratlanul is izgatottabb lesz, mint kéne. A tenyerem izzad, a torkom pedig kiszáradt. Zayn közelsége még a csilláron lógó lányról is elvonja a figyelmemet, pedig nem semmi mutatvány lehetett oda ilyen állapotban felmászni.
De az, amit Zayn közelsége okozott semmi volt ahhoz képest, mint amit akkor éreztem, amikor megláttam Harryt.
Magas volt, őrjítően hosszú lábai olyanok voltak, mintha soha nem lenne végük. A tapadós farmer csak még jobban kiemelte őket. Ahogy fent összekapcsolódott a csípőjével, a szívem kihagyott egy ütemet.
Nem volt rajta póló.
A csípőjénél lévő V alak olyan élesen rajzolódott ki, hogy ha nem látnám, el sem hinném, hogy ilyen létezik. A hasán lévő pillangó olyan volt, mintha valóban repülne. Ahogy felnevetett, s a pillangó megmozdult, olyan volt, mintha az én gyomromban lévő apró pillangókat akarná táncra hívni, s bűnbe csábítani. Izmos, televarrt karja olyan volt, mintha egy igazi, tetovált mesterművel néznék farkasszemet. Hófehér mosolya vakított napbarnított arcán, és a haja... azok a rakoncátlan tincsek mintha még még mindig az én érintéseimtől lennének olyanok, amilyenek. De a pontot az i-re végül az a vakító zöld szempár adta meg, amik mikor véletlenül rám kalandoztak, nem eresztettek többé.
Az a két smaragdszínű drágakő úgy láncolt le, mintha ez lenne a feladata. Nem eresztett. Ahogy szemeiben megcsillant a felismerés, úgy sötétültek el íriszei.
Zayn bátorítóan szorított közelebb magához, majd úgy léptünk a kisebb társasághoz. Harry szemei azonban ugyan olyan stabilan néztek engem, mint eddig.
- Srácok, ő itt Rachel. A barátnőm. - mutatott be büszke mosollyal az arcán Zayn, majd elengedte a hátamat. Mindenki egy öleléssel üdvözölt, majd bemutatkozott. Niall, Liam, Louis, Eleanor és Sophia úgy tűnt, nagyon örülnek nekem, azonban Harry már egyáltalán nem tűnt olyan boldognak. Szemei hatalmasra nyíltak, ahogy elé léptem. Némán méregetett, majd ajkait vékony csíkká szorította össze, ahogy lehajolt, hogy megöleljen.
Erős, magabiztos karjai úgy fogtak közre, mint a kígyó az áldozatát.
Nem tudtam menekülni. De őszintén? Nem is akartam. Ha valóban Ő lenne a kígyó, én minden adandó alkalommal elé vetném magam, csak hogy érezhessem az érintését.

Annyira csalódott vagyok. Csalódtam magamban, az elhatározásaimban. Azt akartam, hogy a szívem fájjon. Égessen, akárhányszor meglátom. Csak a rossz jusson eszembe. Gyűlöljem őt meg azért amit tett, azért, akivé tett engem. Minden porcikám a bosszúért sóvárgott. Csak ez a buta szív nem, ami itt bent zakatol megállíthatatlanul. Ez a buta szív felidézi az összes kósza csókot, gyengéd ölelést, azt, ahogy hozzábújtam ha fáztam. Azt, ahogy a hajamat nézve elámult újra és újra. Miért látom magam előtt hirtelen azt a fiatal, vigyorgó srácot, aki ellopta a szívemet?
Miért érzem újra az összes tőle kapott virág illatát?
Nem akarom újra látni ezeket a szép emlékeket. El akarom őket tüntetni.
Tűnj el, tűnk el, tűnj el...
Nem akarom látni, ahogy fogja a kezemet, ahogy a táncparketten megígéri, örökké velem lesz. Nem akarom ezt, nem akarom őt.
De, akarod őt. Mert szereted őt.
A szívem annyira kétségbeesetten próbálkozik meggyőzni engem.
De hogyan tud újra bízni az ember, ha egyszer már a porba taszították?

Ahogy az ölelésnek vége lett, és a szemeibe néztem, a torkomban lévő gombóc csak még nagyobb lett.
Láttam a szemeiben, hogy Ő is hasonló dolgokra gondol, mint én.
- Rég találkoztunk. - szólalt meg végül, majd ajkaira halvány mosolyt erőltetett.
- Ti ismeritek egymást? - lepődött meg Liam, majd kérdőn nézett Louisra, aki idegesen rágta a száját. - Baj van haver? - kérdezte őt, mire az csak leintette.
Ahogy a tekintetem összetalálkozott Louiséval tudtam, hogy tud mindent. Vagy ha nem is mindent, a nagy részét biztosan.
- Igen, osztálytársak voltunk. - mosolyogtam rájuk, mire felcsillant a szemük.
- Úristen, mesélj már! Régen is ilyen kis mufurc volt? - nevetett Eleanor, miközben nekidőlt barátja vállának.
- Hát.. - néztem habozva az említettre, aki azonban még csak rám sem nézett. - a lányok döglöttek utána, általában ő volt a középpontban, de akkoriban nem beszéltünk valami sokat egymással. Mindkettőnknek megvolt a maga kis világa. - mentettem a helyzetet, mire Zayn elismerően bólintott, Louis arca viszont teljesen elfehéredett, ahogy meglátta barátja tágra nyílt, meglepett tekintetét, ahogy rám mered a pohara mögül.
- Ó.. kár. Akkor nincs mit tenni. - sóhajtott fel El, majd karon ragadott, és behúzott magával a tánctérre.
Ő és Sophia nagyon kedvesen voltak. Beavattak kicsit a srácok életébe, elmesélték milyen hülyeségeket szoktak csinálni, bemutattak a zenekarnak, meg még néhány közelebb ismerősüknek, de utána egy kis szünetet kértem, hogy megkereshessem Zaynt. Mivel a házban nem találtam, így a ház előtt reméltem, hogy megtalálom, és hogy még van nála legalább egy szál nekem is, mert megbolondulok.
Kint azonban nem Zayn várt, hanem Harry.
- Szia. - köszönt, de én egy szó nélkül fordultam is vissza.
Tévedtem, még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egyedül beszéljek vele. Bátorság, Rachel! Emlékszel? A bosszú! - korholtam magamat, majd még is visszaléptem, és felé fordultam.
- Szia.. - köszöntem halkan, majd jó pár percnyi kínos csönd következett.
- Nézd.. én.. ahm.. Nem tudom mit mondjak. - vakarta meg a tarkóját kétségbeesetten, majd rám nézett.
- Esetleg azt, hogy 'sajnálom'? - vontam fel az egyik szemöldököm, és karba tett kézzel néztem le rá. Két lépcsőfokkal állt lejjebb, így én voltam a magasabb.
- Sajnálom... - hunyta le a szemeit, mire bennem elpattant valami.
Sikítani lett volna kedvem. Hangosan, erősen, ahogy csak a torkomon kifér. Világgá kiabálni, hogy fáj. Szenvedek. Tudja meg mindenki, mit tett. Azt akartam, hogy fájjon neki is. Fájjon, rettegjen.
De a másik felem megint megállított. Komolyan, kezdem azt hinni, hogy két személyiségem van.
Teljesen el vagyok cseszve.
- Komolyan azt hiszed, hogy egy ilyen bocsánatkéréssel eléred azt, hogy megbocsássak? - léptem elé, így egy magasak voltunk. Mi a francot képzelsz te magadról? Hogy bármit megtehetsz? Hogy játszhatsz az emberekkel? Mi? Azt hiszed egy olcsó játék vagyok? Élvezed aztán eldobsz? Mint az üres üveget ha elfogyott belőle az almalé? Vagy mi a fasz? Te nem tudod felfogni mit tettél velem. Tönkretettél. Érted, Harry? Nem mertem kimenni az utcára, nem jártam iskolába, a szüleim elítéltek, az emberek ellenem fordultak, ujjal mutogattak rám. Mindent elvesztettem. Van fogalmad róla mennyire szerettelek? Mit jelentettél nekem? Te voltál a mindenem! A fenébe is! Miért tetted ezt velem?
Azok az emberek odabent, akik a barátaidnak nevezik magukat, tudják ki vagy te valójában? Hogy mit tettél? Hogy egy.. szörnyeteg vagy? Aki senkit nem tud szeretni?
Szerettél te engem valaha is, Harry? Szerettél te valaha is valakit úgy igazán, őszintén, tiszta szívből? - kiabáltam vele, pedig nem akartam. A hangos zene mellett azonban még így is halknak minősült a kiabálásom.
Harry csendben hallatott végig. Nem szólt, nem állított le, nem vágott vissza, nem bántott meg újra. Csak halvány, keserű mosolyra húzta ajkait, majd csak annyit mondott.
- Azt hiszem.. nem. A múltat már nem tudom megváltoztatni. De tudd, nem csak te szenvedtél.
- Ó komolyan? Mert neked aztán olyan szar lehetett, ahogy körberajongtak az emberek, hülyére kerested magadat, és szépen egy új életet kezdtél. Harry, ne akarj becsapni. Te nem szenvedtél. Legfeljebb büntetted magadat, de az se ér fel azzal, amit én éreztem.
- Akárhogy is van, egy bocsánatnál nem tudok többet mondani.
- Tudod... néha ennyi nem elég.

Már épp, hogy be akartam menni. Ott akartam hagyni, hogy tudja, mennyire elítélem őt. De tudtam, ha hagyom, hogy a helyzet így folytatódjon, soha nem fogom elérni azt, amit szeretnék. Így hát még utoljára visszafordultam, hogy meglegyen a szemkontaktus.

- Akarsz szeretni valakit? - kérdeztem hirtelen, mire meglepődött.
- Nem. - válaszolta pár másodpercnyi gondolkodás után.
- Hazudsz. - néztem mélyen a szemeibe, amikből azonban semmit sem tudtam kiolvasni.
- Tévedsz. - mosolyodott el halványan, majd elindult be a házba. A karja után kaptam, hogy vissza rántsam, és újra engem nézzen.
- Hajlandó vagyok neked megbocsátani. - mondtam ki életem talán legnehezebb mondatát. S még magam sem tudtam, hogy őszintén gondolom e, vagy csak azért mondtam, mert a helyzet ezt kívánja meg.
- Rachel..
- Komolyan. - küzdöttem a könnyeimmel, de még tartottam magam.
- Köszönöm. - hajtotta le a fejét, majd megölelt.
Ahogy Harry kölnijének finom illata újra megérintett, a könnyeim ismét eleredtek. Hiába próbáltam meg abbahagyni, a könnyek csak jöttek, jöttek, s megállíthatatlanul áztatták Harry csupasz, forró vállát és mellkasát.

Az utóbbi pár év összes sérelme, amit Ő okozott nekem végre elhagyta a lelkemet. Igaz, a sebek, amiket hagytak maguk után olyan mélyek voltak, hogy néha, amikor volt időm belegondolni az életembe, újra felszakadtak, s újra friss vér, friss fájdalom jött belőlük.
Ám ha azt akartam, hogy Harry bízzon bennem, hogy belém szeressen, el kellett érnem, hogy azt higgye, minden rendben van kettőnk között.
A tervem pedig szépen lassan elindult az útján, s ekkor tudtam meg, hogy egy törött szívet mindig össze lehet törni még jobban.



Ui: Azért jött ma rész, mert hétvégén nem leszek itthon. :) Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! :) Remélem tetszett a fejezet! :) Már csak pár napot kell kibírni, és végre szünet van! ( Már akinek. Nekem még van két hét gyakorlatom. ) Kitartás! :)
Köszönöm, hogy elolvastad! <3