" Hol van a RESET gomb? Legszívesebben ezt az egészet újrakezdeném. Semmiben sem vagyok biztos. Az elején annyira hittem magamban. De megint elbizonytalanodtam. "
Feldúlt voltam. Mérges. Hihetetlenül mérges. Sikítani, kiáltani, üvölteni akartam. De nem tehettem.
Az egész estét végigmosolyogtam, bájcsevegtem a lányokkal, lelkes voltam, amikor bemutattak nekem valakit. Csókokat loptam Zayntől, hagytam, had ölelgessen, dicsérjen.
Harry pedig mintha észre sem venné. Ha pedig mégis, boldog mosollyal néz minket, mintha örülne nekünk.
Felvettem az álarcomat, amit épp hogy sikerült lekaparnom az arcomról. Vagy lehetséges, hogy valójában el sem tűnt, csak elfelejtkeztem róla?
Már nem tudom.
Nem emlékszem. Nem emlékszem milyen voltam régen. Nem emlékszem a kislányra, aki állandóan mosolygott, elpirult mindentől, állandóan cikinek érezte azt, ahogy kinézett, és az egyetlen biztos pont az életében a két legjobb barátja volt.
Nem emlékszem erre a lányra. Egyszer csak felébredtem az éjszaka közepén, és egy idegen lány nézett vissza rám a tükörből. Egy lány, aki nem én voltam. Egy lány, aki pajzsok közé fogta a szívét. Egy lány, aki többé nem törődött semmivel. Egy lány, aki magán viselte egy hosszú harc nyomait. De inkább fájna a bőrömön ejtett seb, mintsem az, ami a szívemet szennyezi.
De még ehhez is gyáva voltam. Gyenge. Hogy magamat sebezzem tovább. Csak a lelkemen lévő tátongó lyukakat tudtam tovább mélyíteni. Mert ezek már nem sebek voltak.
Lyukak.
Feneketlen gödrök.
Én pedig féltem tőlük, mert nem tudtam mivel betemetni őket.
Valamikor hajnali 4 körül ért véget a party, mert kihívták ránk a rendőrséget. Liam nem győzött magyarázkodni, de a két tiszt csak figyelmeztette, és kértek egy-egy képet, mivel a kislányaik szabályosan meg vannak veszve értük.
Szerencsés kislányok. Még ilyenkor is gondolnak rájuk.
Miután Zayn hazavitt, és befektetett az ágyamba nem bírtam tovább, elmondtam neki, hogy mi is történt Harryvel.
Csak sírtam, mint egy buta kislány, aki nem tud szabadulni az emlékeitől. Sírtam, mert a szívemet egyre inkább átjárta az az érzés, amitől úgy féltem.
A szerelem melengető, keserédes ízé, amitől lassan kezdek rosszul lenni.
Zayn pedig csendben ült mellettem. Hallgatott, figyelt, letörölte a könnyeimet, simogatta a hátamat, édes dolgokat suttogott a fülembe.
S ekkor úgy éreztem Ő az, aki minderre gyógyír lehet.
Zayn csókja édes volt, igaz a Vodka és a cigaretta íze már beleégett hatalmas, telt ajkaiba.
Nem volt finomkodó, nem kért engedélyt, nem volt óvatos.
Forró volt, égető, követelőző, erőszakos, őrült, reménytelen.
Szinte láttam magam előtt, ahogy az Ő szívén lévő sebek is kinyílnak. Ahogy együtt ontják magukból a fájdalmat az enyémekkel.
De minél inkább belemerültünk a gyönyörbe, egyre tompábban fájtak.
Fölöttem nem lebegett Harry képe, s fölötte sem állt többé a volt jegyese lelke.
Abban a pillanatban elhittem, hogy Zayn segíthet. Ahogy egyre erősebben szorított, azt hittem a törött darabok összeragadhatnak.
Bárcsak, bárcsak összeragadnának.
Két jelentős különbség volt azonban Zayn és Harry között.
Zayntől nem féltem, Harrytől viszont rettegtem.
Mert Zayn nem törheti össze a szívemet. Ő nem szeret, én sem őt. Ezért nincsenek szabályok, érzelmek, csak a vágy. Harry viszont még ennél is több darabra szaggathat szét. Ezért féltem tőle. Bevallom, félek tőle.
Félek. Félek. Félek.
Zayn előtt meg mertem nyílni újra, míg Harry előtt úgy zárnám össze mindenem, mint egy ijedt virág, ki még létezni is fél.
Mert Harry kezében van a legféltettebb kincsem, a kulcs, ami mindent kinyit, a gyógyír, mi mindent rendbe hoz.
A szívem, ami csordultig volt szerelemmel.
Mikor reggel felébredtem, Zayn ott feküdt mellettem, lehunyt szemekkel, édesen szuszogva.
Bárcsak őt szeretném. Bárcsak érte verne a szívem. Mennyivel egyszerűbb lenne? Mennyivel könnyebb lenne!
Esdeklem, kis szívem, engedd el Harryt, ne szeresd, ne vágyd, de őrizd az érzést, amit ő hagyott.
De a szívem makacs. Nem engedi, nem feledi.
Fölöslegesen erőlködik.
Elérem, hogy belém szeressen, és utána eldobom.
De ha ez a buta szív így ragaszkodik hozzá, a végén még én halok bele a bánatba.
Hihetetlen, hogy még ez az ezernyi törött darab is érte éhezik.
Miért jó ez neki? Miért bántja magát? Esküszöm, mazohista vagyok. A szívem legalábbis biztosan.
Tanácstalan vagyok.
Adjam fel? Hagyjam abba? Mit tegyek? Hogyan érjem el, hogy rám nézzen? Túl akarok már lenni rajta. Ezen az egészen. Még el sem kezdtem, máris belefáradtam.
Tényleg bántani akarom őt? Valaki segíthetne.
Hahóó.
Igaz is, reménytelen. Senki nem tudja a választ rajtam kívül.
Szerintem kezdek megbolondulni...
- Jó reggelt. - bújt hozzám Zayn óvatosan, majd a hátamra döntve elmerült ajkaim kényeztetésében.
Hiába, a kis mitugrász még csak meg sem rezzent. Bezzeg tegnap este kicsit megingott...
- Neked is. - mosolyogtam rá fáradtan, majd karjaiba mászva hunytam le a szemeimet újra.
- Rachel.. - kezdett el játszani a hajammal, s egy pillanatra eszembe jutott Harry arca, ahogy csodálattal figyeli az égővörös tincseimet. - szeretnék kérdezni valamit.
- Igen? - néztem fel, mire szemeit lehunyva lélegezte be a hajamból áradó illatot.
- Szeretném, ha tényleg a barátnőm lennél. Igaziból. - nézett mélyen a szemeimbe, mire a torkomban rekedt a lélegzetem.
Talán igent kellett volna mondanom. Igen, biztosan. De nem tehettem. Mert lehetek akármilyen szörnyeteg, lehetek akármi, addig még én sem süllyedhetek, hogy egy olyan fiút hitegetek, aki nem érdemli meg.
Nem érdemli meg, hogy úgy végezze, mint én.
- Sajnálom. - csak ennyit mondtam, még is megértette.
- Őt szereted, igaz? - húzta ajkait szomorkás mosolyra, mire fejemet elfordítottam róla. Nem bírtam nézni a fájdalmat, ami a szemeiben csillogott.
- Nem tudok mit tenni ellene.
- Megértem. - állt fel mellőlem, majd egyszerűen kisétált a szobából.
Hallottam, ahogy lesétál a konyhába, és elkezd reggelit csinálni.
De minden apró zörej megszűnt, amint megpillantottam a telefonom villogó jelzését, miszerint üzenetem érkezett.
" Szia Rachel. :)
Arra gondoltam találkozhatnánk ma, ha ráérsz. Mármint, ha nem baj...
Harry. "
Hirtelen kettőt fordult velem a világ, s mire kettőt pislogtam, már a megbeszélt helyen is voltam, velem szemben pedig Harry közeledett. S minél közelebb ért, a szívem annál hevesebben kezdett el dörömbölni.
- Szia. - nézett fel félénken hatalmas sapkája alól, ami lefogta rakoncátlan tincseit.
- Szia.. - pillantottam fel rá, majd el is fordítottam a fejemet.
Lehetne ennél is cikibb a helyzet? Harry komolyan ennyire naiv? Tényleg azt hiszi, hogy kibeszélem magamból a bajomat, és újra legjobb barátok vagyunk? Mi a fene..?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt valamerre. Sétálni, fagyit enni. Semmi különleges. Csak.. lazulunk. - kezdett el bólogatni, mintha magát akarná meggyőzni, hogy kicsit sem furcsa az, ami most történik.
S amilyen nehezen indult, olyan gördülékeny lett a végére a dolog. Félretettem minden sérelmemet, ő pedig nem volt akkora seggfej, mint tegnap este.
Csak két régi ismerős voltunk, akiknek megvan a maguk, beszédes múltja, amiről csak kevesen tudnak.
Nevettünk, össze vissza szívattuk a másikat, vattacukrot nyomtunk egymás arcára, belemásztunk egy szökőkútba, futottunk őrült rajongók elől, bujkáltunk sikátorokban.
Mire pedig este lett, egy bár előtt találtuk magunkat.
A szórakozóhely belseje feketés vöröses színárban úszott, ezzel rejtélyes, csábító külsőt kölcsönözve annak.
- Annyira szerettelek. - sóhajtottam, ahogy a vállának dőltem. Már nem az első poharunkon voltunk túl, s a beszélgetés más irányba fordult, mint terveztem. A régi emlékekből átfordult egy hirtelen őszinteségi hullámmá.
- Bárcsak őszinte lettem volna veled.
- Bárcsak vigyáztál volna rám.
- Bárcsak visszaforgathatnám az időt.
- Bárcsak el tudnálak engedni.
- El akarsz felejteni?
- El.
- Tudom, hogy haragszol rám.
- Gyűlöllek.
- Nem tudsz gyűlölni.
- Gyűlölöm, hogy ennyire ismersz.
Gyűlölöm, hogy még mindig szeretlek. - tettem hozzá gondolatban, mert ha kimondanám, akkor teljesen megadom neki magamat újra. Ezt pedig nem akarom. Nem akarom, hogy tudja. Hogy újra felhasználhassa.
Harry ajkai vészesen közel kerültek az enyémekhez, azonban a csók nem teljesült be, mert Jade tekintete szinte lyukat égetett az arcomra, s mikor odanéztem, alig hittem a szemeimnek.
Jade ijedt volt. De nem azért, mert engem látott...
Hanem mert Harryvel voltam.
Ismerte Harryt.
Harry pedig ugyan olyan riadtan nézett vissza rá, ami azonnal visszarángatott a valóságba.
Végre nyááááááááááááááááááááááááár. :)) Annyira jó. <3 Igaz 5 perc nyugtom nem lesz, a részek össze vissza fognak jönni, de attól még nyár van végre. :)
Remélem mindenkinek nagyon jól fog telni. :)
Köszönöm, hogy elolvastad! <3
Drága-ízig-vérig-energiabomba- Sayu!
VálaszTörlésElőször is el sem hiszem, hogy durván 2 és fél hónapra szabad vagyok. El sem hiszem, hogy túléltem ezt a fárasztó és nehéz évet. El sem hiszem, hogy tombol a nyár. Bár ez az időjárás nem erről tanúskodik. Valójában itt a nyár és még több programom,teendőm van, mint általában, de ez nem gátol meg abban, hogy szeretett írónőmnek zagyvaságokat gépeljek hajnali 1-kor. :) Azért neveztelek energiabombának. Mert számomra az vagy. Egy kész adrenalinlöket, mármint a történeted. Akkora feltöltődést, erőt és optimizmust nyújt számomra, hogy az földöntúli. Lehet más megérti, hogy ez miért van. Én nem tudom. De nem is tudom miért kutatom a rengeteg megválaszolatlan kérdésre a választ. Megszokhatnám már, hogy a te történeted nem e világi hatást gyakorol rám. Az, hogy mennyi és milyen érzéseket vált ki belőlem csak még több kérdőjel. Rengeteg filmet láttam és rengeteg könyvet olvastam/olvasok. A legjobbaktól. Lehet az romantikus, dráma, horror, sci-fi, akció stb. De egyik sem képes feleannyi reakciót, érzelmet kiváltani mint a Broken Arrow. Annyiféleképpen próbáltam rájönni mi van ebben a történetben, ami a többiben lehet, hogy van, de én nem érzem. Talán az őszinteség, a rengeteg munka, a szíved-lelked. Minden. Valójában, történettől függetlenül, mert nem csak ennél érzem, hanem a My first love-nál is éreztem. Azóta rabja vagyok az írásodnak. Szükségét érzem annak, hogy olvassam, hogy részese legyek.
Tulajdonképpen nem volt egy boldog fejezet, sőt ellenkezőleg az egyik legdepisebb, leg-itt gondolkodom a megfelelő kifejezésen és nem jutott eszembe :c- legletargikusabb rész volt. Furcsa volt Rachelt, mondhatni elesettnek, döntésképtelennek látni. Viszont jó volt megtudni ő mit gondol új énjéről. Hát nem épp pozitív. Én teljesen ellentétes véleményen vagyok. Lehet, hogy idegennek tekintette legelőször, de a változás nem mindig rossz. Itt és most előnyére vált. Lehet, hogy ha nem alakult volna ilyen szinten át, nem bírta volna elviselni a sérelmeket, bántásokat, fájdalmakat. Nekem is hiányzik az a kislány aki volt. De mindenkinek fel kell egyszer nőni. Lehet, hogy nem ilyen dolgok hatására, de számára most jött el az idő. Még mindig ezer százalékig biztosra állítom, hogy van szíve és a darabok egyszer újra egy egészet fognak alkotni. (Loctite pillanatragasztó, ami mindent megragaszt xd) Szegény Zayn. Teljes mértékben elveszettnek látom és annyira érzékelteti, hogy csak arra vágyik, valaki szeresse. :c Adoptáljunk neki egy szerető barátnőt. Úristen azok a hasonlatok. Imádtam őket. Észveszejtőek. Szeretem a hasonlatok és a leírásokat. Egyik kedvenc szóképem. Imádtam, ahogy ismét több dolgot csempésztél a részbe. A sok esemény, a rengeteg új információ. Harry és Rachel közös napja. Valahogy úgy tűnik nagyon egy hullámhosszon vannak. Azért remélem idővel később rájönnek képtelenek egymás nélkül élni, mert egyszerűen annyira ,,jók" együtt. Egy kapcsolatban kell élet legyen. Szerintem akkor igazi, ha a párod egyben a legjobb barátod is. Huh a vége tipikus sorozatvég. Lelki szemeim előtt még mindig lebegnek a kockák, amint Rachel észreveszi a lányt, aki ijedten nézi őket. Brutális. Kirázott a hideg. Miért érzem, hogy valaha több volt köztük ? Egyszerűen nagyszerű vagy, pont mint a történeted.
Legyen eseménydús, nagyszerű nyarad. A részek miatt pedig ne aggódj, én mindig megvárom őket, remélem ők is engem. :D (Na jó ez így értelmetlen.)
XxGréta
Drága Grétám!
VálaszTörlésÜdv itt újra! :)
Számomra is felfoghatatlan. :D Igaz tényleg alig van időm olyanra, amit kikapcsolódásként csinálok, de hát ez van. :)
Te miért nem alszol még 1-kor? :D Rossz kislány! :D
Annyira boldoggá tesz, hogy képes vagyok feltölteni téged, és a többi olvasót, akik ugyan nem írnak, de tudom hogy elolvassák. :) És szeretik, mert mindig visszatérnek. :D
Szerintem mindenki, aki képes elérni, hogy legalább 1 ember szeresse azt, amit ír, az már hatalmas sikert ér el. Azzal pedig, hogy ezt mondod, hogy az ÉN történetem képes benned nyomot hagyni... Mindig sírva írok vissza neked. De minimum könnyezve. :') <3
Bevallom, ha te és még az a sok ember, akik írtam ehhez, és az előző blogomhoz nem lennének, már rég nem írnék. Csak magamnak, mert úgy érezném rossz, amit csinálok.
Ezért is hálás vagyok, hogy itt voltál/voltak a többiek minden nehéz pillanatban.
Kicsit kuszának érzem ezt a fejezetet. Talán tovább kellett volna ülnöm rajta. Összecsapottnak érzem. Sajnálom. Néha nehéz belebújni Rachel szerepébe, és erőt vesz rajta az én tanácstalanságom, ami nem lenne szabad, hogy megtörténjen.
De igyekszem külön választani magunkat. :)
Köszönöm szépen, hogy elolvastad! A hozzászólást is! :)
Neked is csodálatos, eseménydús, szexi pasikkal teli nyarat kívánok! ;)
Mindenki mindenkit megvár. :D:D
<3