5.Fejezet - "Szép álmokat, édesem"

Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy egyszer lesz valaki, aki a puszta jelenlétével képes lesz lecsillapítani a lelkedben háborgó vihart? Egyetlen öleléssel elfelejtetni minden fájdalmad? Egyetlen mondattal eltüntetni minden könnyedet? Szerinted létezik ilyen ember? Elhinnéd nekem?

Ha valaki tőlem kérdezné ezt, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy "Igen, van." De el már nem mondanám, hogy ki az. Nem akarom, hogy mások is tudják mire képes ez a fiú. Nem akarom, hogy bárki is érezze ezt a meleg ölelést. Nem akarom, hogy mások is megpróbáljanak ebbe a helyzetbe kerülni.
Harry szoros ölelése fél óra múltával azonban alábbhagyott. A hűvös szél kegyetlenül csapott meg, s hiába próbáltam újra magam köré képzelni a védelmező karokat, a melegségük már tovaszállt.
- Köszönöm, hogy hazakísértél. - álltam meg a házunk előtt, majd felnéztem Harryre. Szerencsére az utcai világítást itt sem vitték túlzásba, és ezúttal hálát is adtam ennek, mert nem láthattam mennyire vörös vagyok.
- Ha bármikor újra szükséged lenne rám, akkor hívj fel. - lépett hátra egy lépést, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nem tudom a számodat. - néztem félre zavartan, de a szemem sarkából még így is láttam a vigyorát.
- Itt van a telefonod?
- Nincs...  - hazudtam rezzenéstelenül. Hogy miért? Ha most odaadnám neki, akkor egyszerűen beleírná és kész. De mivel nincs itt, ezért írni fog nekem. Esetleg holnap az iskolában megadni... ami egy újabb lehetőséget jelent arra nézve, hogy beszélhessek vele.
- Akkor majd ha hazaértem írok neked. - felelte, majd közelebb jött. Egy röpke pillanatra azt hittem meg fog csókolni. A pillangóim még ettől az apró gondolattól is életre keltek. Úgy verdestek odabent, mintha tűz elől menekültek volna. Amint megcsapott az ismerős illat, a szívemet elöntötte a már párszor tapasztalt forróság. Mintha tényleg tűzben égtem volna. Mikor a karjait körém fonta, a lélegzetem bent rekedt. S mikor meleg lehelete találkozott a nyakammal, na ott végem volt. A szívem majd szétrepedt, olyan vadul dobálta magát.
                                                                      
                                                                        Megölelt. 

- Jó éjt. - hajolt el tőlem pár másodperc után, majd már el is indult.
- Jó éjt... - suttogtam utána, majd hirtelen eszembe jutott valami.
- Harry! - kiáltottam el magam, mire visszafordult. - Ugye.. kedden van a szülinapod. Lenne kedved meginni valamit egy kávézóban?
 Megtettem. Megkérdeztem. Úristen.... honnan kapartam össze ennyi bátorságot hirtelen? Alig láttam az arcát a sötétben, de így is ki tudtam venni, hogy meglepődött. De ajkaira azonnal egy széles mosoly húzódott.
- Aznapra már a srácokkal leszerveztünk egy bulit Will-nél, de jó lenne ha te is ott lennél. Hozd el Holy-t és Sky-t is. A címet majd átküldöm a számommal együtt.
Egészen addig figyeltem a távolodó alakját, míg ki nem fordult az utcából. Ahogy eltűnt a látókörömből, furcsa magány költözött a szívembe. Hirtelen minden zajt újra hallottam, már a hideg is sokkal fokcsikorgatóbbá vált. Azt hiszem ideje bemennem a házba...
- Rachel! - ugrott a nyakamba Josh azonnal, s már húzott is maga után fel az emeletre a szobámba. - Mit képzeltél, mit csinálsz? Hová mentél? És ha lebuktál volna? Ha bajod esett volna? Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? - húzott magához, és szorosan megölelt.
- Sajnálom, én csak.. - hirtelen könnyek gyűltek a szemembe, és azt sem tudtam mit mondjak - Nem tudom miért csináltam... csak levegőzni akartam... ne haragudj. - néztem fel rá, mire csak hosszan felsóhajtott.
- Most haragszol rám?
- Soha, semmiért nem tudnék rád igazán haragudni. Csak megijesztettél. El sem tudod képzelni mennyire megijedtem, mikor bejöttem, és nem voltál itt. Hová tűntél?
- A parkban voltam..
- Egyedül? - sápadt el, mire ajkaimra halvány mosoly kúszott, mert hirtelen újra beugrott a kép, ahogy Harry a padon ülve megölel.
- Nem.. ott volt velem Harry is.. - néztem fel rá, mire az arcára több érzelem is kiült. Aggodalom, értetlenség, meglepettség..
- Hogy került oda?
- Nem tudom, egyszer csak megjelent. Mintha tudná mikor van rá szükségem... - tettem a kezeimet a szívemre, és amolyan "Istenem ez annyira aranyos" fejet vágtam.
- Csak el ne olvadj a nagy szerelemben. - forgatta meg a szemeit, majd már indult is volna ki a szobámból.
- Amúgy, hogy érted, hogy ha lebuktam volna? Anyuék nem jöttek rá, hogy elmentem? - állítottam meg, mielőtt még kimehetett volna.
- Mikor megkérdezték hol vagy, azt mondtam épp most bőgöd tele a kispárnádat. - vigyorgott rám, mire mérgesen néztem vissza rá.
- Mi lett volna, ha feljönnek, hogy megvigasztaljanak?
- Rachel, a szüleinkről beszélünk. Anya mikor vigasztalt meg téged valaha is az utóbbi 10 évben? Apu meg pláne.
- Igaz.. - sóhajtottam fel, majd mikor Josh kiment a szobából, úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. Már lassan éjfél volt... Már majdnem elaludtam, mikor eszembe jutott, hogy nem néztem meg, hogy Harry írt e. Villámsebességgel ugrottam ki az ágyból, és rohantam az asztalomon lévő laptopomhoz. Az ujjaimmal türelmetlenül kopogtattam az asztalomon. Mikor végre bekapcsolt, mint egy őrült, úgy pötyögtem be a jelszavamat.
Ott volt. Az új üzenetek között. Egészséges, hogy már a neve látványától kihagy egy ütemet a szívem? Szerintem se. Remegő kézzel kattintottam az üzenetre. Úristen, én ebbe még bele fogok halni...
Az üzenet nem volt nagy szám. Csak egy telefonszám, és egy utca neve + a házszám. De a végén lévő mosolygós fej mindenért kárpótolt. Mikor visszaírtam neki, hogy köszönöm, és elmentettem a számát (5 percig tartott leírnom, mert úgy remegett a kezem) furcsa mód azonnal válaszolt.
" Csörgess meg, hogy nekem is meglegyen a tiéd."
"Rendben."
Gondoltam 2 csörgés elég lesz, de majdnem szívrohamot kaptam, mikor Harry felvette(!) a telefont, és beleszólt. Oké, valaki lőjön le. Én ez nem bírom. Nem, belehalok. Hogy lehet valakinek ennyire szexi a hangja még a telefonban is? Ez már illegális!
- Szia Rachel. - még így, hogy nem láttam az arcát is tudtam, hogy vigyorog.
- Harry... miért vetted fel? Azt mondtad csak csörgesselek meg. - sóhajtottam fel, majd elkezdtem a hajamat piszkálni. Rossz szokás, de jobb mintha a körmömet rágnám állandóan.
- Ez így jobb. Szerettem volna hallani a hangodat. - Oké, ennyi. Ilyen aranyos dolgot még soha nem mondott nekem senki. Istenem... Jézusom... azt hiszem egyre vallásosabb vagyok...
- De le fog fogyni a pénz a kártyámról. - húztam el a számat, mire halkan felnevetett.
- Akkor tegyük le, és majd visszahívlak. 
- Rendben. - nyomtam ki, és vártam. Vártam 1 percet. Aztán még 4-et. Mikor már 12 perce nem hívott, újra felhívtam.
- Szia. - szólt bele úgy, mintha ma még nem beszéltünk volna.
- Izé.. azt mondtad visszahívsz. - mondtam halkan, és az arcom már teljesen vörös volt.
- Tudom, azt mondtam, hogy majd visszahívlak. Ne mondd, hogy azóta azt várod! - nevetett fel harsányan, mire csak még jobban elvörösödtem. Kinevetett... De igazából nem bánom. Imádom a nevetését. Minél többet hallhatom, annál boldogabb vagyok.
- Jó... Nem, persze, hogy nem.. - mondtam magabiztosan miután abbahagyta a nevetést.
- Bocsi. Most tényleg visszahívlak. - nyomta ki, majd már csörgött is a telefonom.
Az egész éjszakát átbeszéltük. Semmi lényeges témát nem érintettünk. Mesélt a gyerekkoráról, a nővéréről, a bandájukról. Én is mondtam neki néhány dolgot, utána már a filmekről és a zenékről kezdtünk el beszélgetni. Miután kiszedtem belőle, hogy mi a kedvenc bandája, már a keddi ajándékát is kipipálhattam.
Hiába voltam hihetetlenül fáradt, az, hogy Harryvel beszélhettem azonnal eltüntetett minden fáradtságot. A hangja hihetetlenül nyugtat volt. Imádtam. Valamikor 3 körül végül nem bírtam tovább, és lehunytam a szemeimet.
- Rachel, itt vagy? 
- Elaludtál? - nevetés - 
- Szép álmokat, édesem. 

4.Fejezet - Lepkék

"Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba."

Miután hazaértem, le sem akartam venni a pulcsimat, mert Harry illata beleégett a puha anyagba. Mikor másodszorra is megölelt a legvégén, azt hittem össze fogok esni. A lábaim remegtek, de most az egyszer hálát adok nekik, mert Harry ettől csak még szorosabban ölelt. Olyan édes volt, azt hitte fázok.
Miközben hazafelé sétáltam Sky-al, rávilágított arra, hogy nincs semmi ijesztőbb egy szerelmes kamaszlány képzelgéseinél. Azt hiszem egyet kell értenem vele.
A többiek olyan könnyedén kimondják ezeket a szavakat. 'Szeretlek' 'Szerelemes vagy' Nekem soha nem ment. Soha senkinek nem mertem ezt mondani. De most... valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy érzem, ha Harryről van szó, akár ezerszer is el tudnám neki mondani. Furcsának érzem magam, mert így érzek. Kétszer találkoztunk eddig, és ő biztos nem érez irántam semmit.. Vagy lehetséges lenne? Bárcsak belelátnék a fejébe, vagy következmények nélkül megkérdezhetném tőle. De ha azt mondaná, hogy nem érez semmit... belegondolni is fáj.
Még soha nem fordult elő velem, hogy valakit nem tudtam kiverni a fejemből. Mintha... ő maga sem akarna eltűnni. Lassan az őrületbe kerget... Nem tudok másra gondolni, mert ahogy elterelődnek a gondolataim, azonnal megjelenik előttem az az édes, gödröcskés mosolya...
- Hé, Racheeeeeeeeeeel. Vacsoraaa. - dörömböl az ajtómon Josh, majd már rohan is le.
Menthetetlen haspók... csak a hasára tud gondolni. De azt hiszem innen lehet tudni, hogy testvérek vagyunk. Mert én is pontosan ilyen vagyok.
- Az utolsó mosogat! - rontok ki az ajtón, és elé vágva a lépcsőnél nevetve lecsúszok a korláton.
- Ez nem ér! Csaltál! - fut be a konyhába, de én addigra már a helyemen ülök és hatalmas vigyorral az arcomon figyelem őt.
- Ez nem volt csalás. Csak kicsit szabálytalankodtam. - kacsintok rá, mire puffogva leül mellém, de azért összeborzolja a hajamat.
- Hányszor mondjam még el, hogy viselkedjetek normálisan? Rachel, mi ez a ruha rajtad? - áll meg az asztal mellet anyám, majd jól láthatóan beleszagol a levegőbe.
-  És mi ez a szag? Ez férfi parfüm! Te találkozgatsz valakivel? - hüledezik, és a szája elé kapja a kezét.
- Nézzenek oda kisasszony, azonnal felmész a szobádba! Átöltözöl valami hölgyhöz illőbe, és ezt a szagot is lesikálod magadról. Azt pedig sürgősen elfelejtheted, hogy valakivel találkozgatsz! Kitudja milyen fattyú gyereket szedtél össze... Csalódtam benned Rachel, ma nincs vacsora. - sóhajt fel, és elveszi a tányéromat.
Anyám újabb előadását mindenki elhűlve hallgatta végig. Már megszoktuk, hogy mindenen kiakad, de ez most még is több a soknál...
- Drágám, nem lehetnél egy kicsit engedékenyebb Rachellel? Semmi rossz nincs abban, hogy találkozik valakivel. - próbálja megnyugtatni apa, de nem nagyon sikerül neki.
- Még véded őt? Gratulálok, eszembe juttattad mi is volt a végső ok, hogy beadtam a válópert múlthéten.
- Mit csináltál? - állt fel Josh az asztaltól hatalmas szemekkel. Még az én lélegzetem is megakadt. Tudtam, hogy problémáik vannak, és sokszor akartam, hogy ez bekövetkezzen... de így, hogy valósággá vált... sokkal félelmetesebb belegondolni.
- Ezt nem így kellett volna közölnünk.. - temette apa az arcát a tenyerébe. Hát nem...
- Ti.. el fogtok válni? - néztem rájuk könnyes szemekkel, de választ nem kaptam. Apa mély levegőket vett, anya pedig egyszerűen kisétált a konyhából, de előtte még újból felküldött a szobámba, hogy 'mossam le magamról ezt a bűzt'. Betelt a pohár. A szobámig meg sem álltam. Az ajtómat is jól becsaptam. Pár percig tétlenül álltam a sötét szobában, majd hirtelen felindulásból felvettem az egyik cipőmet és az egyik vastagabb dzsekimet. A téli kabátom és csizmám lent volt, de most ez is megteszi. Szerencsére a szobám az utcára nyílt, és volt egy nagyobb teraszom is. Talán butaság amit teszek, biztos vagyok benne, hogy ha hazaérek leszedik a fejemet, de most nem bírom tovább itt. Muszáj kicsit kiszellőztetnem a fejem...
Miután sikeresen beakadt a lábam a korlátba, és az egész lábszáramat felhorzsolta a ház oldala, sikeresen talpra estem. Nem tudtam hová akarok menni, de a lábaim önkéntelenül vittek egy irányba. Nem tudom meddig mehettem, de végül kilyukadtam a közeli parkban.
Szükségem volt valakire.. de Sky-t nem volt szívem iderángatni, Holy pedig valószínűleg Peterrel van.
Leültem az egyik korhadt padra, az egyetlenre ami mellett működött a lámpa. Kicsit ijesztő volt itt lenni éjszaka. Az se segített sokat, hogy a park másik feléből percenként hangos nevetést és kiabálást lehetett hallani. Talán még sem volt olyan jó ötlet ide jönni....
- Hát te meg hogy kerülsz ide, kislány? - lépett elő a sötétből egy idegen alak. A szívem legalább három ütemet kihagyott mire rájöttem, hogy az imént hallott hang számomra már oly' szívmelengetően ismerős.
- Harry? - néztem fel rá könnyes szemekkel, mert az ijedségtől még azok is előjöttek.
- Rachel? - kerekedtek el a szemei, és éreztem, hogy hirtelen azt sem tudja mit mondjon.
Furcsa játékot űz velem az élet. De nem bánom, mert már ennyitől, hogy hallom a hangját, és tudom, itt van, még ha ő nincs is ezzel tisztában, már is sokkal nyugodtabb vagyok.
- Mit csinálsz te itt ilyenkor? Eltévedtél? Úristen, te sírsz? Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.. - kezdett el azonnal mentegetőzni Harry, majd letérdelt elém és gyengéden letörölte a könnyeimet.
- Ne haragudj, nincs zsebkendőm. - mosolyodik el halványan.
- Nem baj... - suttogom halkan, de a puszta érintésétől is kiszáradt a szám. Ahogy gyengéden végigsimítja az ujjaival az arcomat, miközben a lámpa gyér fényében kirajzolódik a mosolya... Úgy éreztem egy tengernyi könnyet is el tudnék sírni, ha ő lenne az aki az összeset letörli.
- Miért vagy itt ilyenkor, édes? - egyenesedik fel, és leül mellém. Megjegyzem, olyan közel, hogy a nyakamon érzem a forró leheletét.
- Én..csak... - beszívtam a hideg Januári végi levegőt, mire a könnyeim újra előbuggyantak.
- Hé, shh, ne sírj. - húz magához gyengéden, és a karjaiba zár. Ekkor már nem tudtam miért is bőgök a leginkább. Azért, mert tényleg fáj ami történik, vagy mert Harry a karaiban tart? Valószínűleg a második..
- A szüleim elválnak. - nyögöm ki végül, mire a szorítása még erősebbé válik körülöttem.
- Sajnálom.. - suttogja a fülembe gyengéden, mire a szívem összeszorul.
- Kérlek, ne. Annyira nem rossz. Tudtam, hogy be fog következni, csak így.. most kicsit hirtelen ért. - erőltetek halvány mosolyt az ajkaimra, és felnézek a szemeibe. A zöld szempár most sokkal sötétebbnek tűnik mint előtte. Szinte már már fekete színben tündököl.
- Tudom mit érzel. Az én szüleim is elváltak. Túl lehet élni, de nem kell egyedül végigcsinálnod. Itt leszek, oké? - szorítja meg a kezemet, mire az eddig még sosem látott pillangóim kibújnak eddigi rejtekhelyükről.
- Köszönöm... - ölelem meg szorosan, de nagyon vigyázok, hogy el ne ájuljak az izgalomtól, és a hevesen verdeső lepkéimtől...

3.Fejezet - "Csodálatos...Túl csodálatos"

"Nem tudom miért, vagy hogyan, de úgy éreztem egyre jobban elmerülök az iránta érzett szerelmemben."

Vasárnap. Még két nap van Harry születésnapjáig. Az egész napom arra ment volna el, hogy ezen agyalok, ha Holy nem jön át Sky-al, hogy menjünk el sétálni, és forró csokizni valahová. Remek ötlet volt, de Harryvel kapcsolatban nem jutottam előrébb egy kicsit sem. De igazából azt sem tudom, hogy miért akarok neki ajándékot adni. Egyszer találkoztunk, és az is lehet többé nem látom... De mióta megláttam, csak Ő jár a fejemben. Még soha nem voltam szerelmes.. persze, voltak már apró szikrák, de ez más.. ilyet még soha nem éreztem. Leírni sem tudom. Kevesebb, mint szerelem... de több, mint átlagos szikra, amit eddig valaha is éreztem. Még az álmaimban is Ő szerepelt, ahogy fogja a kezemet, és megcsókol... úgy csillogtak a szemei, mint ezernyi drágakő.
- Rachel.. hahó, föld hívja Rachelt! -  áll elém Sky, mire ijedten torpanok meg a bevásárló központ folyosójának kellős közepén.
- Igen? - nézek fel rá, mire halványan elmosolyodik.
-  Már vagy négy perce beszélek hozzád, de te még csak rám se nézel. Jól vagy? - kérdezi kissé aggodalmasan, mire csak bólintok.
- Persze, remekül vagyok.
- Hát jó.. - mondja végül, de látom rajta, hogy nem elégíti ki a válaszom.
Miután vettünk mindannyian egy-egy forrócsokit, leültünk egy üres asztalhoz.
Pár percig csendben iszogattunk, de végül nem bírtam tovább, mert Sky tekintete lyukat égetett az arcomba.
- Jó, rendben, beszélek, csak ne nézz így! - nézek rá kérlelően, mire elégedett mosollyal az arcán hátra dől a székében.
- Szóval... van egy srác... kezdem el, mire még Holy is lerakja a telefonját az asztalra.
- Úristen! Rachel miért nem mondtad eddig? Randiztok? Mióta? - hajol közelebb, mire teljesen elvörösödöm.
- Nem, nem randizunk.. még csak egyszer találkoztunk... - nézek le a térdeimen összekulcsolt kezeimre. Ma nem volt otthon anya, ezért sikerült normálisan felöltöznöm... egy farmerba, és egy melegebb pulcsiba bújtam, mivel az idő kissé lehűlt ma reggelre.
- Hogy hívják? - kérdezi ezúttal Sky, mire lesütött szemmel suttogok.
- Harry..  - mondom ki a nevét idióta mosollyal az arcomon, mire Holy elolvad, Sky pedig értetlenül néz rám.
- Milyen Harry? - néz el mellettem nagy szemekkel.
- Harry Styles... - fordulok hátra én is, mire bennem reked a nevének a vége.
Ott volt. Bő farmerban, és széthúzott kapucnis pulcsiban. A sapkája alól kitáncolt néhány apróbb göndör fürt, ami hihetetlenül aranyossá tette őt. 3 fiú állt mellette hasonló öltözetben. Mikor felénk nézett, és találkozott a tekintetünk, még az ütő is megállt bennem. Hát még mikor megindult felénk.... azt hittem ott esem össze. De elsétált mellettem, és a velem szemben ülő Skyhoz ment oda kezet rázni.
- Sky, rég nem láttalak. Mi van veled, haver? - mosolyog rá, mire Sky először rám néz, majd vissza rá.
- Köszi, jól. Hogy hogy itt vagy?
- Átiratkoztam a te iskoládba, mert anyuék új házat vettek ezen a részen, és nem szeretek korán kelni... - nevet fel. Alaphelyzetben aranyosnak találnám, de kissé kényelmetlenül érzem magam, mivel nem ismert fel.. 
- Értem... Harry, ők itt az osztálytársaim. Holy és Rachel..
- Rachel? - néz felém, mire a gyomromban újra felélednek a lepkék.
- Á, veled találkoztam tegnap! - szökik ajkaira széles mosoly, amitől a szívem újra hevesebb iramot diktál.
- Igen.. - viszonzom halványan a mosolyát. Ezután Harry leül mellém, a másik három fiú pedig odahúz magának egy széket a többi asztaltól.
- Ők itt a 'bandatáraim' nemrég alakítottunk egy közös zenekart.
- Tényleg? Ez nagyon menő! - lelkesedik be Holy, mire a két srác aki mellette ül, Harryre kacsint.
- Nem akartok eljönni egy próbára? - kérdezi mosolyogva, mire bólintunk, de Sky nincs túlságosan elragadtatva az ötlettől, de végül beleegyezett.
Szóval így kerültünk ide, Harryék új házának a pincéjébe, ami már be volt rendezve.
Itt szembesültem azzal, hogy ez a srác csodálatos. Minden értelemben. Annyira beleélte magát abba, amit csinált, hogy szinte láttam körülötte sziporkázni a levegőt. A hangja betöltötte az apró helyiséget, ami ahogy összefonódott a gitár és dob ütemes ritmusával, olyan érzést keltett az emberben, mintha egy valódi koncerten lenne. Egy igazán jó koncerten..
Legalább másfél órán át hallgattuk őket. Mikor tartottak egy pici szünetet, Harry leült mellém a földre, a lábaink még össze is értek.. 
- Na, hogy tetszik? - néz rám, ajkain hatalmas mosollyal.
- Imádom! Nagyon jók vagytok! A hangod eszméletlenül jó! - lelkesedek be, de mikor észreveszem, hogy mindenki minket néz, elszégyenlem magam, és a nadrágom szélét kezdem el csipkedni.
- Köszönöm. - húz magához egy rövid ölelésre, majd feláll, és visszamegy a mikrofon elé.
Már a zenét sem hallom. Nem tudok semmire koncentrálni. Kizártam a világot. Csak őt láttam. Ahogy a nyakán kidülled az ere, ahogy kiad egy magas hangot. Ahogy a göndör fürtök ide-oda lebbennek, miközben beletúr a hajába. Ahogy a lábával dobolja az ütemet. Ahogy lehunyt szemmel, teljes beleéléssel kiadja magából azt az ember feletti szépséggel bíró hangot. Csodálatos... Túl csodálatos. De ami a leginkább elbódított, az az illata volt, ami ahogy megölelt, beleégett az elmémbe. Mindenhol ezt éreztem. S ha ez lehetséges, a szívem még hevesebben kezdett el verni..... Hát tényleg ilyen lenne a szerelem? Mikor csak őt látod, őt érzed, őt akarod?

2.Fejezet - "Harry Styles rabul ejtette a szívemet!"

Igen jól sejted, szerelem volt első látásra. Teljesen és visszafordíthatatlanul beléd szerettem. Tudtam, hogy az életem fordulatot vett abban a szent pillanatban, ahogy megláttalak.

A  zöld szempár beleégett a tudatomba. Pislogni, sőt, levegőt venni sem mertem, mert olyan volt, mintha még mindig álmodnék. Pár pillanatnyi merev bámulás után a látókörömbe egyre több dolog tűnt fel. Göndör,csillogó fürtök, széles mosoly, és mély gödröcskék. Amint észbe kaptam, hogy már percek óta bámulom, erőt vettem magamon és megszólaltam, De ó, bár ne tettem volna. 
- Milyen gyönyörű szemeid vannak.. - mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Látszott rajta, hogy kissé meglepődött, de a mosolya ettől csak még szélesebb lett. 
- Köszönöm, mondták már. - áll fel, mert eddig velem szemben guggolt. - Nem akartalak zavarni, de elég hideg van, nem gondolod? Nem itt kéne aludni, ráadásul nem egyedül. - nyújtja felém az egyik kezét, amit én készségesen el is fogadok. 
- Bocsánat.. .csak..
- Miért kérsz bocsánatot? - nevet fel. A nevetése. Szerintem ilyen angyali hangot még életemben nem hallottam. Kirázott tőle a hideg, de egyúttal egyfajta ismeretlen melegség is átjárt. Mintha... mintha egy apró gyertyaláng gyúlt volna meg a lelkem helyén. 
- Én csak.. nem tudom, bocsánat.. Ahj! - csaptam a számra mire kitört belőle a nevetés. Nem tudom mi van velem. Egyszerűen minden önkontrollom eltűnt. Hihetetlen milyen hatással van rám pár perc után. 
- Na de nekem most már mennem kell. - mosolyog rám, majd elindul. De nem akarom, hogy máris elmenjen.
- Várj! - ragadom meg a kezét, mire értetlenül visszafordul. Remek, Rachel! Nem volt ez így is elég kellemetlen. Á, ugyan, ha még tudom hová fokozni, akkor miért is ne? - korholtam magamat képzeletben. Valamit ki kell találnom.. 
- A neved! - kiáltok fel mint aki feltalált valamit. - Mármint.. nem tudom a nevedet..- nézek fel rá, mire ajkai újra mosolyra húzódnak. 
- Harry. Harry Styles. Istenem. Említettem már, hogy a hangja eszméletlenül szexi? Nem? Akkor most mondom, mert tényleg az. És hogy még a neve is ilyen... tökéletes legyen. Nem tudok rá mást mondani. Jesszusom, ez már beteges. Mikre nem gondolok? De tényleg.. soha nem érdekeltek különösebben a fiúk az elmúlt majdnem 16 évben. De Ő... a szeme, az ajkai, a mosolya, a haja, a gödröcskéi, a hangja, a neve.. az egész fiú. Furcsa érzés. Percekig ízelgetem a nevét. A minél többet mondogattam magamban, annál jobban tetszett. 
- És téged hogy hívnak, édes? - kérdez vissza több percnyi csend után. 'édes'? Lőjetek le! Ez már káros az egészségemnek, hogy ilyen gyorsan ver a szívem! 
- Ühm.. Rachel.. Rachel Knightlight. - nyögöm ki végül, mert hirtelen még a saját nevemre sem emlékszem. 
- Nos, Rachel.. Az édes jobban tetszett...  Most már tényleg mennem kell. Még látjuk egymást. - kacsint(!) majd elsétál. 
Még percekig állok némán, ugyanabban a pózban, bambán mosolyogva, utána integetve. Mikor visszafordul mielőtt eltűnne teljesen a látókörömből, rájövök, én még mindig integetek neki. Az egész arcom vörösre vált, és lecsapom a kezemet. Még ha nem is látom innen az arcát, biztos vagyok benne, hogy az az imádni való mosoly terül szét éppen az arcán.
Mikor hazaérek, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Harry.. imádom a nevét Styles édesnek hívott. A mosolyom levakarhatatlan. A nap hátralévő részében mintha csak szárnyaim nőttek volna, úgy lebegtem a rózsaszín felhőimen. A Harryről szóló álomképeimet a bátyám hangja zavarja meg végül. 
- Rachel, megint elvetted a.. Mire föl ez a nagy vigyorgás? Megint van Teletabi a tévében, vagy mi? - ugrik rám, és elkezd csikizni. 
- Nehm.. ne Josh, légysziiii, nem kapok levegőőt! - sikítok fel, mikor már tényleg nem bírom. 
- Jó, most az egyszer megkegyelmezek neked. - vigyorog rám, és összeborzolja a hajamat. 
- Amúgy nincs különösebb oka.. - húzom fel az orromat, és úgy teszek, mint aki megsértődött. 
- Na, húgi. Tudom, hogy csak szórakozol. Ugye csak szórakozol? - fordít végül szembe magával, mire a nyakába borulok, és folytatom a vigyorgást. 
- Sejtettem. - forgatja meg a szemeit, majd az ölébe húz, és elkezdni simogatni a hajamat. - Szóval? Mesélsz? 
Néha tényleg megtudnánk ölni egymást Joshal, de ennek ellenére, nincs annál jobb érzés, mint mikor az ölébe húz, és gyengéden átkarol. 
- Jó, de tartsd titokban.. - nézek fel rá, mire csak bőszen bólogat. 
- Ma találkoztam egy fiúval.. - nézek az ölembe lányos zavaromban. Ilyenekről még soha nem beszélgettünk. 
- Ohohóóó! A kishúgomnak megvan az első nagy szerelme? - nevet fel, mire játékosan beleütök a karjába. 
- Nem vagyok belé szerelmes.. mármint... aranyos, kedves, szép a mosolya, és a hangja... Iszonyatosan tetszik a hangja! - kezdem el mondani neki ugyan azokat, amiket már egy ideje ismételgetek a fejemben. 
- Hogy hívják? Idevalósi? Hány éves? Hol találkoztatok? - tesz fel a bátyám egyszerre több kérdést, amin csak mosolygok. 
- Harry.. - mondom ki lassan a nevét, mert még mindig imádom mondogatni. - Nem hiszem. Még soha nem láttam itt ezelőtt. Nem tudom.. szerintem velem egyidős. A nagy réten. Tudod, ahová mindig kimegyek. 
- Szóval te belezúgtál egy vadidegen csávóba, akinek a nevén kívül mást nem tudsz, csak hogy szép a mosolya? - nevet fel hitetlenkedve a bátyám. 
- Jól van már.. - kezdek el újra durcázni, mire puszit nyom az arcomra. 
- Arra nem gondoltál, hogy megkeresed őt interneten? Tudod.. Facebook, Twitter, meg a többi szar közösségi. - húzza az ölembe a laptopomat. 
- Mihez is kezdenék az én okos bátyám nélkül?! - nevetek fel és belépek a saját fiókomba. 
- Már meg is van! - csillannak fel a szemeim, és rámegyek a profiljára. Nem nagyon használja, de azért elég sok dolgot megtudhattam róla. 
 A teljes neve Harold Edward Styles, 16 lesz Február 1.jén...
- De hisz az 3 nap múlva van! - nézek fel a bátyámra nagy szemekkel, mire csak egyszerűen kiröhög. 
- Folytasd húgi, nem tudom kivárni mik derülnek ki még a hercegedről. - bök meg, mire újra nevetni kezdek. 
- Szóval.. itt él, de másik iskolába jár.. - húzom el  a számat, mire a bátyám is csettint a nyelvével, mintha őt is zavarná. Imádom őt, de ilyenkor olyan jól esne megütni. Csak lehet anyu akár már dühkezelési tanfolyamokra is beíratna.. 
Végignéztük az összes képét. Szinte mindegyiket végigolvadoztam, kivéve azt, amin egy szőke lány ölelget, miközben az puszit ad az arcára. 
- Na húgi, konkurenciád akadt. De még milyen szép konkurenciád. - piszkál tovább, mire dühösen rácsapok a kezére. 
- Jó, jó! Nyugi. Lehet csak a testvére, vagy unokatestvére, ne gondolj már a legrosszabbra. - húz magához, mire elmosolyodok újra. 
- Nem jelölöd be? - néz rám kíváncsian, mire bőszen rázni kezdem a fejemet. 
- Még csak most találkoztunk, lehet nem is akar velem többé találkozni, nem akarok olyannak tűnni mint aki rá akarja erőltetni magát.. te meg mit csinálsz? - hagyom abba az aggodalmaskodást, mikor meglátom, hogy maga elé húzza a gépemet. 
- Bejelölöm neked. Ti lányok mindent annyira túlreagáltok. - forgatja a szemeit, és nem.hiszem.el. Bejelölte!
- Neeee! - csapódok neki a hátammal, hogy elvegyem a gépet, és visszavonjam, de már késő. Visszaigazolt. 
- Ez gyors volt. - nevet fel a bátyám. - Na jó éjt, élvezd ki a pillanatot! - nevet fel, én pedig megdobom az egyik plüssömmel, miközben kifelé megy. Mikor becsukja az ajtót, visszaveszem az ölembe a laptopot, és percekig bámulom az 'Ismerősök' felirat mellett a pipát. 
Nem tudom miért, vagy minek... de letöltöm a kedvenc képemet róla. Egyenesen a kamerába néz, de látszik, hogy pillanatkép. Még a gépemen is beállítom háttérképnek. Beteges? Kicsit. De amiről nem tud, az nem fáj neki. A biztonság kedvéért a telefonomra is ráteszem a képet, csak hogy... nézhessem ha unatkozom... 
A fenébe is.... Teljesen megbolondított.. sőt... Harry Styles rabul ejtette a szívemet!