4.Fejezet - Lepkék

"Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba."

Miután hazaértem, le sem akartam venni a pulcsimat, mert Harry illata beleégett a puha anyagba. Mikor másodszorra is megölelt a legvégén, azt hittem össze fogok esni. A lábaim remegtek, de most az egyszer hálát adok nekik, mert Harry ettől csak még szorosabban ölelt. Olyan édes volt, azt hitte fázok.
Miközben hazafelé sétáltam Sky-al, rávilágított arra, hogy nincs semmi ijesztőbb egy szerelmes kamaszlány képzelgéseinél. Azt hiszem egyet kell értenem vele.
A többiek olyan könnyedén kimondják ezeket a szavakat. 'Szeretlek' 'Szerelemes vagy' Nekem soha nem ment. Soha senkinek nem mertem ezt mondani. De most... valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag úgy érzem, ha Harryről van szó, akár ezerszer is el tudnám neki mondani. Furcsának érzem magam, mert így érzek. Kétszer találkoztunk eddig, és ő biztos nem érez irántam semmit.. Vagy lehetséges lenne? Bárcsak belelátnék a fejébe, vagy következmények nélkül megkérdezhetném tőle. De ha azt mondaná, hogy nem érez semmit... belegondolni is fáj.
Még soha nem fordult elő velem, hogy valakit nem tudtam kiverni a fejemből. Mintha... ő maga sem akarna eltűnni. Lassan az őrületbe kerget... Nem tudok másra gondolni, mert ahogy elterelődnek a gondolataim, azonnal megjelenik előttem az az édes, gödröcskés mosolya...
- Hé, Racheeeeeeeeeeel. Vacsoraaa. - dörömböl az ajtómon Josh, majd már rohan is le.
Menthetetlen haspók... csak a hasára tud gondolni. De azt hiszem innen lehet tudni, hogy testvérek vagyunk. Mert én is pontosan ilyen vagyok.
- Az utolsó mosogat! - rontok ki az ajtón, és elé vágva a lépcsőnél nevetve lecsúszok a korláton.
- Ez nem ér! Csaltál! - fut be a konyhába, de én addigra már a helyemen ülök és hatalmas vigyorral az arcomon figyelem őt.
- Ez nem volt csalás. Csak kicsit szabálytalankodtam. - kacsintok rá, mire puffogva leül mellém, de azért összeborzolja a hajamat.
- Hányszor mondjam még el, hogy viselkedjetek normálisan? Rachel, mi ez a ruha rajtad? - áll meg az asztal mellet anyám, majd jól láthatóan beleszagol a levegőbe.
-  És mi ez a szag? Ez férfi parfüm! Te találkozgatsz valakivel? - hüledezik, és a szája elé kapja a kezét.
- Nézzenek oda kisasszony, azonnal felmész a szobádba! Átöltözöl valami hölgyhöz illőbe, és ezt a szagot is lesikálod magadról. Azt pedig sürgősen elfelejtheted, hogy valakivel találkozgatsz! Kitudja milyen fattyú gyereket szedtél össze... Csalódtam benned Rachel, ma nincs vacsora. - sóhajt fel, és elveszi a tányéromat.
Anyám újabb előadását mindenki elhűlve hallgatta végig. Már megszoktuk, hogy mindenen kiakad, de ez most még is több a soknál...
- Drágám, nem lehetnél egy kicsit engedékenyebb Rachellel? Semmi rossz nincs abban, hogy találkozik valakivel. - próbálja megnyugtatni apa, de nem nagyon sikerül neki.
- Még véded őt? Gratulálok, eszembe juttattad mi is volt a végső ok, hogy beadtam a válópert múlthéten.
- Mit csináltál? - állt fel Josh az asztaltól hatalmas szemekkel. Még az én lélegzetem is megakadt. Tudtam, hogy problémáik vannak, és sokszor akartam, hogy ez bekövetkezzen... de így, hogy valósággá vált... sokkal félelmetesebb belegondolni.
- Ezt nem így kellett volna közölnünk.. - temette apa az arcát a tenyerébe. Hát nem...
- Ti.. el fogtok válni? - néztem rájuk könnyes szemekkel, de választ nem kaptam. Apa mély levegőket vett, anya pedig egyszerűen kisétált a konyhából, de előtte még újból felküldött a szobámba, hogy 'mossam le magamról ezt a bűzt'. Betelt a pohár. A szobámig meg sem álltam. Az ajtómat is jól becsaptam. Pár percig tétlenül álltam a sötét szobában, majd hirtelen felindulásból felvettem az egyik cipőmet és az egyik vastagabb dzsekimet. A téli kabátom és csizmám lent volt, de most ez is megteszi. Szerencsére a szobám az utcára nyílt, és volt egy nagyobb teraszom is. Talán butaság amit teszek, biztos vagyok benne, hogy ha hazaérek leszedik a fejemet, de most nem bírom tovább itt. Muszáj kicsit kiszellőztetnem a fejem...
Miután sikeresen beakadt a lábam a korlátba, és az egész lábszáramat felhorzsolta a ház oldala, sikeresen talpra estem. Nem tudtam hová akarok menni, de a lábaim önkéntelenül vittek egy irányba. Nem tudom meddig mehettem, de végül kilyukadtam a közeli parkban.
Szükségem volt valakire.. de Sky-t nem volt szívem iderángatni, Holy pedig valószínűleg Peterrel van.
Leültem az egyik korhadt padra, az egyetlenre ami mellett működött a lámpa. Kicsit ijesztő volt itt lenni éjszaka. Az se segített sokat, hogy a park másik feléből percenként hangos nevetést és kiabálást lehetett hallani. Talán még sem volt olyan jó ötlet ide jönni....
- Hát te meg hogy kerülsz ide, kislány? - lépett elő a sötétből egy idegen alak. A szívem legalább három ütemet kihagyott mire rájöttem, hogy az imént hallott hang számomra már oly' szívmelengetően ismerős.
- Harry? - néztem fel rá könnyes szemekkel, mert az ijedségtől még azok is előjöttek.
- Rachel? - kerekedtek el a szemei, és éreztem, hogy hirtelen azt sem tudja mit mondjon.
Furcsa játékot űz velem az élet. De nem bánom, mert már ennyitől, hogy hallom a hangját, és tudom, itt van, még ha ő nincs is ezzel tisztában, már is sokkal nyugodtabb vagyok.
- Mit csinálsz te itt ilyenkor? Eltévedtél? Úristen, te sírsz? Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.. - kezdett el azonnal mentegetőzni Harry, majd letérdelt elém és gyengéden letörölte a könnyeimet.
- Ne haragudj, nincs zsebkendőm. - mosolyodik el halványan.
- Nem baj... - suttogom halkan, de a puszta érintésétől is kiszáradt a szám. Ahogy gyengéden végigsimítja az ujjaival az arcomat, miközben a lámpa gyér fényében kirajzolódik a mosolya... Úgy éreztem egy tengernyi könnyet is el tudnék sírni, ha ő lenne az aki az összeset letörli.
- Miért vagy itt ilyenkor, édes? - egyenesedik fel, és leül mellém. Megjegyzem, olyan közel, hogy a nyakamon érzem a forró leheletét.
- Én..csak... - beszívtam a hideg Januári végi levegőt, mire a könnyeim újra előbuggyantak.
- Hé, shh, ne sírj. - húz magához gyengéden, és a karjaiba zár. Ekkor már nem tudtam miért is bőgök a leginkább. Azért, mert tényleg fáj ami történik, vagy mert Harry a karaiban tart? Valószínűleg a második..
- A szüleim elválnak. - nyögöm ki végül, mire a szorítása még erősebbé válik körülöttem.
- Sajnálom.. - suttogja a fülembe gyengéden, mire a szívem összeszorul.
- Kérlek, ne. Annyira nem rossz. Tudtam, hogy be fog következni, csak így.. most kicsit hirtelen ért. - erőltetek halvány mosolyt az ajkaimra, és felnézek a szemeibe. A zöld szempár most sokkal sötétebbnek tűnik mint előtte. Szinte már már fekete színben tündököl.
- Tudom mit érzel. Az én szüleim is elváltak. Túl lehet élni, de nem kell egyedül végigcsinálnod. Itt leszek, oké? - szorítja meg a kezemet, mire az eddig még sosem látott pillangóim kibújnak eddigi rejtekhelyükről.
- Köszönöm... - ölelem meg szorosan, de nagyon vigyázok, hogy el ne ájuljak az izgalomtól, és a hevesen verdeső lepkéimtől...