2014. február 2., vasárnap

6.Fejezet - 'Süllyedek, de senki nem húz vissza.."



"Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe."

- Utálom a hétfőt. - álltam meg Sky mellett, aki hasonlóan borús tekintettel méregette a körülötte mászkáló diáksereget mint én. 
- Utálom a sulit. - csatlakozik hozzám, mire ajkaimra halvány mosoly kúszik. 
- Utálom a hétfőt, és a sulit is! - áll meg mellettünk Holy karba tett kézzel, és mérgesen méregeti az épületet. 
- Te nyertél. - sóhajtok fel, mire Sky mindkettőnket szorosan megölel. 
Igen, azt hiszem minden hétfőnek így kéne indulnia.  Egy meleg öleléssel a barátaimtól. 
A hajnali telefonálgatás nem igazán fizetődött ki, mivel reggel el is aludtam, de az a kisebb probléma. Annyira bezombultam attól, hogy csak pár órát aludhattam, hogy reggel majdnem a teraszról akartam kisétálni a fürdőszobába. Néha előfordul. Annyira nem voltam önmagam, hogy képes voltam felvenni az anyám által kikészített ruhákat... úgyhogy most egy számomra gusztustalanul lila kötött pulcsiban okozhattam az arra járóknak egy kisebb sokkot így reggel. 
Mikor felébredtem, a telefonom az arcomhoz volt ragadva, és a nyoma még mostanra sem tűnt el. Mivel a smink nálunk szigorúan tilos (anya furcsa elveket vall) ezért az arcomon még mindig ott virít a formája, a szemeim pedig olyan vörösek, mintha a pokolból másztam volna elő. Szerencsére a pulcsi elvonja ezekről a figyelmet. 
- Rachel, becsöngettek. Hahó, itt vagy? - lépett elém Sky, és gyengéden megrázogatott. 
- Mi? Ja persze, menjünk! - indultam el, mire csak összenézett Holyval, majd jöttek utánam mindketten. 
Az első óránk Irodalom volt... a tantárgyat szerettem, de a tanárunk kiállhatatlan volt. Ráadásul ő volt az Osztályfőnökünk is. 
- Nos, ha már ilyen jól szórakozik az egész osztály, akkor mi lenne ha felelnénk? - nyitotta ki a naplót, mire én már előre felkészítettem magam. Mióta elkezdődött az iskola, azóta utál engem. Nyílt titok, hogy halálosan szerelmes volt apámba a gimis évei alatt, és mivel külsőre inkább anyára ütöttem, ezért engem is megszállottan utál. Ezért akárhányszor felelünk, 80% esély van arra, hogy én kell kimenjek. A dolgozatírásnál pedig mindig az én hátam mögé áll. Kétségtelen, ebből a tantárgyból állok a legjobban, mert mindig tanulnom kell. 
- Mondjuk... Rachel kisasszony, olyan rég volt itt! - keresett a tekintetével a helyemen, de én már ott álltam mellette. 
- Kezdhetem, vagy a tanárnő szeretne kérdezni? - sóhajtottam fel, mire felhúzta a szemöldökét. Brr, vén banya. 
- Ne szemtelenkedjen, különben felküldöm az igazgatóiba! 
Az osztállyal ezt már megbeszéltük, hogy aki felel, az minél tovább húzza. Én elég ügyesen szoktam 'ööö'-zni, így végül 28 percen keresztül beszéltem. Engem amúgy is szeretett sokáig faggatni. 
- Rendben.. Jeles. - morogta az orra alatt, majd beírta a naplóba, de egy 'alát' még oda biggyesztett, csak hogy ne legyen olyan tökéletes. 
- Gyerekek, bejelenteni valóm van! Új diák érkezik az osztályba. Legyetek vele kedvesek, és segítsetek neki beilleszkedni. Eddig a város másik végében élt a családjával, de ide költöztek, és ez az iskola közelebb van. - pillantott le a lapjaira, majd kiment a teremből. 5 perc múlva már ismét a teremben volt, és az új diákot is hozta magával. Fel sem pillantottam, inkább tovább rajzolgattam a füzetembe. Nem igazán érdekelt ki lesz az új osztálytársam, úgy sem leszünk jóban. 
- Kérlek mutatkozz be mindenkinek. 
- Sziasztok, a nevem Harry Styles. - ahogy meghallottam a kellemesen ismerős hangot, azonnal felkaptam a fejem, és rá néztem. Az osztály lánytagjai egytől egyig olvadozva bámulták Harryt, miközben bemutatkozik. Én csak tányér nagyságú szemekkel figyeltem őt, mert nem hittem el, hogy ez megtörténik. Most hogy belegondolok, mintha említette volna, hogy ide fog járni... Hogy felejthettem el? 
- Ülj le Rachel mellé hátra, ott van még szabad hely. Mi van? Istenem, most szórakoztok velem? Mellém? Úristen, mindjárt ideér. Szent szar, helyesebb mint legutóbb! Miért mosolyog ilyen aranyosan? Ahj! Biztos a pulcsimon röhög, csak visszatartja! Miért pont ma kellett ennek történnie? Elsüllyedek szégyenemben.... 
- Szia Rachel! - ül le mellém, arcán még mindig levakarhatatlan mosoly díszeleg. 
- Szia. - nézek rá, majd újra elkezdek a füzetembe rajzolni. Pár pillanat után azonban muszáj felnéznem, mert furcsa érzés fog el. Hirtelen az egész termet gyilkos aura lengi be. Ó, hát ez problémás. Most mindenki utálni fog, mert Harryt mellém ültették? Oda ne rohanjak... Haha ezt nektek, lúzerek! Igen, mellettem ül! 
Szerintem komoly problémáim vannak... 
Az órából még 5 perc volt hátra, de én már a falat kapartam. Semmi kedvem nem volt itt lenni most. Zavart Harry jelenléte. Furcsa volt, és nem tudtam koncentrálni. Éreztem, hogy bámul. Lélegezni alig mertem, mikor kicsit közelebb csusszant a székével, és összeért a térdünk. 
- Harry, mit csinálsz? - néztem rá ijedten, mikor elkezdte piszkálni a hajamat. 
- Játszom a hajaddal. - válaszolt úgy, mintha ez teljesen természetes lenne.
- Ha a banya meglátja, akkor végünk. 
- Olyan gyönyörű. - csavargatja az ujján az egyik tincsemet, fittyet hányva arra amit mondtam. 
- Köszönöm.. - pirulok el, mire elmosolyodik. - Mások szerint borzalmas.. - hajtom le a fejemet, és görcs keletkezik a gyomromban. Kiskoromban sokat bántottak a hajam miatt..
- Ki képes ilyet mondani? A vörös a leggyönyörűbb hajszív a világon. Én nagyon szeretem. - húzza magához az egyik tincsemet, és megszagolja. 
- Jó illata van. - jegyzi meg halkan, majd előre fordul. Miután kicsöngetnek, még utoljára rám néz. 
- Amúgy, aranyos a pulcsid. - mosolyog, amitől egyszerre szeretném megütni őt, amiért szórakozik, és elolvadni, mert ilyen aranyos. 
- Szerintem meg borzalmas. - húzom el a számat, mire nevetve feláll mellőlem.
A szünetben minden körülötte forog. Minden lány körberajongja, még a többi osztályból is átjöttek. A fiúk azonnal befogadták, és máris programokat szerveznek vele. Hihetetlen, miért ilyen népszerű már az első napon? Furcsa üresség jár át, ahogy nézem őt. Ahogy más lányokra mosolyog, ahogy a fiúkkal lepacsizik. Ahogy körberajongják. Én akartam lenni az egyetlen, aki észreveszi őt. Aki akarja őt. Butaság volt, hiszen az összes lány máris kiszemelte őt. Dotty már ki is adta parancsba, hogy senki nem közeledhet hozzá rajta kívül, különben az nagyon megemlegeti. Semmi esélyem nincs már. Sosem gondoltam bele igazán, hogy Harry tipikusan az a nagyon népszerű fiú. Mindenki jóban akar vele lenni, az összes lány utána fordul.. Soha nem lesz nála esélyem. Soha...  
Az összes lány, aki körülrajongja sokkal szebb mint én. Magasak, és karcsúak. Ott domborodnak ahol kell, és a mosolyuk is kifogástalan. A ruháik divatosak. Úgy néznek ki, mintha a címlapokból léptek volna ki.  Annyira tökéletlennek érzem magam. Hiába mondta azt, hogy szerinte szép a vörös haj.. biztos vagyok benne, hogy valójában a barnák jobban bejönnek neki. Kinek kéne egy ennyire furcsa barátnő, mint én? 
De még így is, a legrosszabb érzés az, hogy csak rájuk figyel. Mintha én ott sem lennék. Miért nem néz rám? Miért néz el mellettem? Fáj.. tudom, hogy túlreagálom, de mindent megadnék azért, hogy ott állhassak mellette. 
Olyan rossz érzés.. mintha süllyednék. Mintha lassan megfulladnék. Mintha mindenki, aki szép, képes lenne fent maradni, s csak én vagyok az egyetlen, aki süllyed... és senki nem húz vissza. Fölöslegesnek érzem magam. Mit is képzeltem... hogy majd észrevesz, és belém szeret? Badarság.. annyira naiv vagyok. Gyűlölöm, hogy ennyire könnyedén belopta magát a szívembe. 


3 megjegyzés:

  1. Drága, drága Sayu!!
    Azta mindenit!!!!!! Igaz késéssel de itt vagyok és a kommentem is!:) Nem szabadulsz meg a zagyvaságaimtól olyan könnyen. Én is utálom a hétfőt.. Ez volt az első gondolatom amikor elolvastam és szegény Rachel... Biztos gyönyörű én annak képzelem el. Nagyon sokat nevettem a fejezeten, feldobtad a napomat ami igazán rám fért. Ez a csaj kész.. :D De komolyan, annyira aranyos, kis esetlen. Az egyik kedvenc sorozatomat juttatta eszembe. Ott is van egy ilyen köcsög tanár, és egy jóképű srác. :DDD De elkalandoztam. A rész eszméletlen volt és örülök, hogy megjelent a többi lány is. Valamint Harry ismét. Úgyis összejönnek, tudom hogy összejönnek. Mondd, hogy összejönnek!:D Harry-n sokat nevettem. ,,Fogta a hajam és megszagolta" :DDDDDDDD Elképesztően vicces részre sikerült az elég depis cím alatt. :) Rachel én visszahúzlak!!:) Megértelek!:)
    Brutális író vagy. Gratulálok..! :)
    XxGréta

    VálaszTörlés
  2. Gréta! :)
    Örülök, hogy végre itt vagy. :) Nem tervezek megszabadulni tőlük. :)) Igen, gyönyörű. De milyen szép lesz majd ha beindul a történet. ;) Örülök, hogy feldobta a napodat. :) Milyen sorozat?:D
    Hát... milyen történet lenne ez, ha nem jönnének össze? :) Össze fognak idővel. :D Harold a valóságban is ilyen szerintem. :DDD
    Úristen, brutális. : D Köszönöm!<3

    VálaszTörlés
  3. Naggggyon cuki volt! :)
    Amugy hasonloan szoktam magam en is erezni neha. :(

    VálaszTörlés