7.Fejezet - Első csók(ok).

"Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megrendezni, olyanok, amik igénylik a spontaneitást.

 Ilyen a csók is."

Alig vártam, hogy a nap végre véget érjen. Az utolsó perceket már az órára tapadva ültem végig, de a mutató most olyan keservesen tette meg az utolsó köröket, hogy azt hittem, megőrülök. Harry pedig nem igazán segített a helyzetemen. Olyan közel húzódott hozzám, hogy már levegőt alig bírtam venni. Ez amúgy alaphelyzetben nagyon jó lenne, hogy közel van hozzám, de most még is fullasztónak érzem. Nem tudom miért, de nem tudok normálisan viselkedni a közelében. A szívem üteme úgy ver, mintha soha nem akarna többé visszaállni alaphelyzetbe. Izzadt a tenyerem, és remegett a kezem. Ó, de ő nagyon jól szórakozott, mert megint elkezdett szórakozni a hajammal. Már csak ez hiányzott... de tényleg. Amint megszólalt a csengő szó szerint kitéptem a tincsemet Harry ujjai közül, és már rohantam is a szekrényemhez. Mint egy idegbeteg úgy csaptam ki a szekrényajtót, és pillanatok alatt magamra vettem a kabátomat.
- Rachel.  Ó, Istenem, miért, miért, miért? - lassan fordultam meg, hogy szembe nézhessek Harryvel. - Valamivel megbántottalak? Vagy rosszat tettem? Haragszol rám valamiért?  Hogy haragudhatnék rád? Te, rosszat? Soha... Egyszerűen csak annyi a problémám, hogy egy idióta vagyok. Meg féltékeny is. Lehetne, hogy többé nem mész más lányok közelébe? Akkor megint jóban leszünk. Ja, el is felejtettem... én ilyet nem mondhatok neked. 
- Nem, dehogy is! Csak sietek, mert.... vásárolnom kell! - varázsolok hamiskás mosolyt az arcomra, mire Harry kifújja a bent tartott levegőt.
- Akkor jó, csak mert úgy elrohantál..
- Ne haragudj, de most megyek. Szia! - és már rohantam is ki a hatalmas épületből. Hazáig meg sem álltam.
Ahogy beléptem a szobámba, ledobtam a táskámat az ajtó mellé, és már hívtam is Holy-t.
- Szia Rachel! Miért hívsz? - vette fel azonnal.
- Nem akarsz ma vásárolni menni? Holnapra kéne ajándék Harrynek...
- Ó, ne haragudj, de mára már programom van Peterrel... Esetleg Sky lehet elmenne veled.
- Ő ma edzésen van, szóval ő is kilőve.
- Hát akkor nem tudom... tényleg bocsi.
- Semmi baj. - nyugtatom meg, majd kinyomom.
Hát akkor úgy látszik egyedül kell mennem. - sóhajtok fel, majd elindulok be a városba. Tegnap sikerült kiszednem Harryből, hogy mi a kedvenc bandája. A legközelebbi zeneboltba kanyarodok be, hátha ott megtalálom amit keresek. De nem járok sikerrel, és mehetek a messzebbibe. Fél óra séta után el is érek a hatalmas bolthoz. Órákig keresgélek a CD-k között, mire megtalálom a megfelelőt. A legújabb Take That Albumot. Mire kiérek a boltból, már jócskán besötétedett. Miközben sétálok hazafelé, furcsa hangokra leszek figyelmes. Léptek zaja visszhangzik az üres utcán. Megszaporázom a lépteimet, mire az engem követő léptek is szaporábbak lesznek. Szerencsecsillagként ragyog fel az utca túloldalán egy kis vegyesbolt. Átszaladok az úton, és bemenekülök a boltba. Az eladón és néhány idősebb vásárlón kívül nincs ott senki. Egy alacsonyabb polc mögül kinézek az üvegablakon, mikor észreveszem, hogy az utca túloldalán egy férfi áll, és egyenesen engem néz. Az ereimben megfagy a vér, ahogy int a kezével, hogy mennyek csak oda. Na persze, majd pont ez lesz az első dolgom..
Visszabújok a polc takarásába, hogy kitaláljak valamit. Ha egyedül kimegyek, kitudja mi történhet. Előkeresem a telefonomat, hogy felhívjam a szüleimet. Apa telefonja süket, anyué szintúgy. A bátyámé kicsöng, de nem veszi fel. Holy-t nem hívhatom ide, ő is egy lány, meg amúgy is Peterrel van.. Sky edzés közben mindig kikapcsolja a telefonját. Legfeljebb akkor éri el az ember, mikor 7-re hazaesik. Most még csak 6:30-van. Kit hívhatnék? Az elmémbe azonnal egyetlen egy személy arca villan be.
Harry...
Kétségbeesetten nyomom be a hívás gombot, amit három kínkeserves csörgés után felvesz.
- Rachel? Mit szeretnél? - szól bele álmosan, valószínűleg a kora esti szunyókálását zavartam meg éppen..
- Uhm... Harry.. Tudnál nekem... segíteni? - kérdezem halkan.
- Persze, mi  a baj? - kérdezi, és hallom ahogy feláll az ágyáról.
- Nem tudom mit csináljak... itt vagyok egy vegyesboltban a város másik végében, és nem tudok hazamenni... Egy idősebb férfi követett engem idáig, és nem merek kimenni.. Harry, nagyon félek, kérlek segíts. - kezdek el könnyezni, mire a hangom is el-elcsuklik.
- Nyugodj meg, azonnal ott vagyok, csak mondd az utca nevét!
- Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a könyvtár csak pár utcányira van innen.  Annyira kétségbe vagyok esve, hogy ennél többre nem telik tőlem.
- Azonnal ott vagyok, ne mozdulj! - szól bele utoljára, majd kinyomja.
20 Percig álldogálok a boltban, mikor meghallom az ajtó fölé szerelt csengő hangját. Harry zihálva lépett be az ajtón, és azonnal engem kezdett keresni a tekintetével. Mikor megtalált, azonnal mellém lépett.
- Jól vagy? - ölelt magához, mire a könnyeim újra eleredtek.
- Annyira megijedtem...  - fúrtam az arcomat a mellkasába.
- Semmi baj, már itt vagyok. - húzott közelebb.
- Köszönöm. - néztem fel rá könnyes szemekkel, mire letörölte őket. Ugyan azzal a gyengén mozdulattal, mint anno a parkban.
- Na gyere, hazaviszlek. - fogta meg a kezemet, és kihúzott az üzletből. A férfi még mindig ott volt. Mikor meglátott engem, elindult felénk, de amint meglátta, hogy Harry velem van, inkább hátat fordított, és elsétált.
- Most már tényleg nem kell félned. - mosolygott rám, mire a szívem felkiáltott örömében.
Olyan közel van hozzám... érzem az illatát.... milyen nagy a tenyere. Az enyémek szinte elvesznek benne. És milyen meleg.... Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen erős. De most, ahogy a kezemet szorítja.. Egyszerre gyengéd, de még is határozott a fogása.
- Sajnálom, hogy iderángattalak. - szólaltam meg végül, mikor már majdnem a házunknál voltunk. Éppen a kedvenc kis rétemen mentünk át, mikor megállt.
- Rachel, ez semmiség. Még jó, hogy felhívtál. - fordult felém, így láthattam hatalmas, zöld szemeit.
- Akkor is sajnálom... és köszönöm, hogy eljöttél értem. Nem is tudom mi történhetett volna, ha nem jössz. Annyira kétségbe voltam esve, hogy nem tudtam kit kéne hívnom, és... - de nem tudtam folytatni, mert Harry belém fojtotta a szót. Szó szerint.
A világ legalább hármat fordult, ahogy az ajkai hozzáértek az enyémekhez. Minden félelmen eltűnt, minden kétségem megszűnt. Ahogy nekitolt egy közeli fának, úgy éreztem, egy apró szikra robbant fel bennem, ami életre keltette eddig szunnyadó pillangóimat.  Ahogy lassan, óvatosan ízlelte meg az ajkaimat. Ez volt életem első csókja, és sokkal varázslatosabbra sikerült, mint terveztem.
Sosem fogom elfelejteni, ahogy a göndör fürtök csiklandozták a homlokomat. Ahogy óvatosan ráharapott az alsó ajkamra. Ahogy beletúrtam a tincseibe, és közelebb húztam magamhoz. Ahogy a derekamnál fogva szorított magához.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha érezni fogom ezeket az apró szikrákat a bőröm alatt ficánkolni.
- Te elloptad az első csókomat.. - suttogtam halkan, elképedve, mire újra közelebb hajolt, és ajkait ismét az enyémekre tapasztotta. Ezután megint, és megint, és megint. A bennem lévő bomba pedig újra és újra felrobbant.
- Most már nem csak az elsőt...
S esküszöm, soha életemben nem láttam még egy szempárt sem úgy csillogni, mint az övét akkor, abban a pillanatban.