31.Fejezet - Vallomás

"Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap."

A közös kis összeröffenésünk csodálatosan telt. Az apró bökkenő csak annyi volt, hogy Harry véletlenül kiengedte Vakarcsot az utcára, aki kapva kapott is az alkalmon, és elrohant. Egy órán keresztül mászkáltunk össze-vissza a városban, mire Skynak eszébe jutott, hogy ő bizony egyébként bent hagyta a csirkét a sütőben.
Szép sprint haza, lehagytuk a buszt, Holy mindezt magassarkúban(!) teljesítette. Szerintem ezért külön díj jár neki, vagy én nem is tudom. Egyébként a csirke pont akkor nyekkent, hogy kész van, Vakarcs pedig a kanapén volt, és édesen aludt, mintha mi sem történt volna.

- Sky, összekeverted a sót és a cukrot. - néztem rá kedvesen mosolyogva pár perccel azután, hogy leültünk vacsorázni.
- Komolyan? Én nem érzem.. - nyelt le egy újabb adagot, majd olyan fejet vágott, mint aki nagyban gondolkozik.
- Igaza van, a csirke pedig eléggé száraz lett. - hümmögött Harry is, mire Sky kezdett ideges lenni.
- A rizsnek pedig semmi íze nincs. - húzta tovább Holy is a barátját, mire az idegbetegen felpattant a székéről, és felkapta a csirkéket.
- Ha nem tetszik, akkor nem kell megenni! - kiáltotta, majd hátat fordított nekünk.
- Csak vicceltünk, ne vedd komolyan. - mondta neki Harry nevetve, mire Sky puffogva ugyan, de visszaült.
- De egyébként tényleg összekeverted a sót és a cukrot. - kotyogtam közbe.
- Rachel! - szólt rám, mire mindannyian nevetésben törtünk ki.

Az est további részében a filmmel kapcsolatos vita ment. Szerencsére a fiúk hamar beadják a derekukat, ha ölelgetve, a fülükbe suttogva kérsz valamit.
Így hát igaz nem először, de újra átélhettük a Szerelmünk Lapjai c. film szépségét.
Szerintem azért még a fiúknak is tetszett, mert egy idő után figyeltek is a filmre, nem csak bámulták a képernyőt.

- Ez nagyon jó volt. - nyújtóztam, s eközben Harry hátulról átkarolt, a fejét pedig a vállamra hajtotta.
- Szerintem is. - állt fel Sky is, mire vigyorogva néztünk rá. - Mi van? Nem is volt olyan rossz.
- Én megmondtam. - ásított Holy.
- Szerintem ideje lefeküdni, a végén még állva elalszotok. - simítottam végig Holy borzos haján, és elirányítottam őket a vendégszobáig.

- Akkor azt hiszem ideje, hogy én menjek.. - vakarta meg zavartan a tarkóját, és már éppen fordult volna meg, mikor a karja után kaptam.
- Ne butáskodj. Nagyon késő van már. Nyugodtan maradhatsz. - néztem rá kedvesen, mire leengedte a vállait.
- Akkor a kanapén, gondolom.. - nézett arra, de legnagyobb meglepetésére Vacak feküdt ott kiterülve.
- Az az ő helye, szóval erről lekéstél. - kuncogtam.
- De akkor..
- Mellettem nem lesz jó? - néztem fel rá, mire szemeiben furcsa csillogást véltem felfedezni.
- Ha téged nem zavar..
- Egyáltalán nem. - nyugtattam meg, majd felhúztam az emeletre.

- Akkor.. jó éjt. - szólalt meg rekedtes hangon, mikor végre mellé fészkeltem magam.
- Neked is. - suttogtam.
Szegény annyira zavarban volt, hogy hátat fordított nekem. A fehér pólójából még a sötétben is láttam, ahogy kivillan a nyaka. Ahogy a göndör fürtök édesen körbezárták, az érzés egyre növekedett bennem.
Meg akarom érinteni. Bele akarok túrni. Érezni akarom, ahogy az ujjaim átsiklanak a puha tincsek között.
S mielőtt belegondolhattam volna mit is csinálok, az ujjaim már Harry tincsei között is voltak.
Éreztem, ahogy megfeszült a hirtelen érintéstől, de abban a pillanatban el is engedte magát.
A göndör tincsek lassú táncot jártak az ujjaim között. A rég elfeledett érzés szinte gyógyírként melengette a szívemet.
Mintha megint ott lennénk, ahol anno, kölykökként elkezdtük.
Harry lassan felém fordult, és megfogta az eddig őt simogató kezemet. A tenyeremet maga felé fordította, majd óvatosan belecsókolt. A szívem ismét emberfeletti dübörgésbe kezdett. Csak fel ne keljenek rá a többiek.

- Holnap szeretnélek elvinni valahová. Ráérsz? - nézett rám kíváncsian azokkal a hatalmas, smaragd szemeivel.
- Persze. De hová?
- Az titok. - vigyorgott rám, majd befészkelte magát mellém, karjaival pedig szorosan magához húzott.
Csak mosolyogni tudtam ezen. Erős karjai úgy tartottak maga mellett, mintha attól félne, reggelre eltűnök.

Ujjaimat ismét a hajába mélyesztettem, s lassan álomba merültem szívének ütemes dobbanásaira, s bódító illatára.
Milyen régóta várhatott erre a szívem. Hogy Harryével ugyan azt a dalt énekelhessék.
Szóval ilyen az, ha valaki a karjaiban tartva alszik el. Ilyen az.. amikor még álmukban is vigyáznak rád..

- Harry, most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok! Kérlek mondd el hová megyünk! - kezdtem el gyerekesen nyafogni, miután már vagy egy órája ültünk az autóban.
- Mondtam, hogy titok. De ígérem, tetszeni fog.
- És ha mégsem? - kérdeztem csak azért is.
- Olyan nincs. - húzta széles mosolyra ajkait, amitől ismét elöntött az a jól ismert, pezsegtető érzés.
- De megöl a kíváncsiság.. már elvittél ebédelni, és vásárolni. Nem kell túlzásokba esned. Engem már az is boldoggá tesz, ha veled lehetek. - mosolyogtam rá, mire hatalmas vigyorral az arcán nézett rám, de nem szólt semmit.

- Most be kell kötnöm a szemeidet. - vett elő egy kék szalagot, és mögém lépett. - Ne aggódj, pár perc, és leveszem. Ó, és a füledbe is tedd be a fülhallgatóidat, és hallgass valamit.
- Harry, ugye nem elrabolni készülsz? - nevettem fel, de választ már nem kaptam, mert mindent elöntött Emeli Sandé - My Kind of Love című dala, ami hatalmas kedvencem volt. Ötletem sincs honnan tudhatta Harry.  Az autó pár perc múlva megállt, ő pedig készségesen segített kiszállni.
A kezemet fogva vezetett előre. Nagyon bizonytalanul járok, ha nem látok semmit, ezért volt, hogy párszor majdnem elestem.
Hirtelen megemelte az egyik lábamat, és valami furcsa, mozgó dologba tette. Majd a másikat is.
Óvatosan lenyomott valami puha, párnaszerű dologra. S hirtelen mintha megindultunk volna.
Mintha valami húzott volna minket. A zene pedig csak egyre hangosabban szólt a fülemben.
A szemeimet lehunyva élveztem a furcsa pillanatot.

Hirtelen a zene megszűnt, a fülhallgatók eltűntek. Helyette harsány madárének csapta meg a füleimet. S a víz lágy, semmivel össze nem téveszthető hangja. A szemkötő lehullott, én pedig végre láthattam hol vagyunk.
A szívem nagyot dobbant, amint megláttam az apró, barátságos tavat magunk körül. Ahogy Harry velem szemben kissé elpirulva néz rám, várva a reakciómat. De én nem tudok megszólalni.
Amit látok, nem engedi.
A nap már lemenőfélben van, a tó kacsái és hattyúi pedig még néhány utolsó kört írnak le körülöttünk, ezzel felzavarva a körülöttünk lévő rózsaszirmokat. A hajú szélei apró, illatos mécsesekkel vannak körberakva, ami visszatükröződik a sötét vízen, már-már földöntúli látványt nyújtva. Előttem pedig egy nagyobb dobozon két pohár pezsgő, és egy tálnyi eper foglal helyet.
- Ezt.. mind te? - néztem rá elérzékenyülten, szinte már könnyezve.
- Talán kicsit elcsépelt, de annyira tetszett neked tegnap az a film.. gondoltam szeretnéd te is átélni. - vakargatta a tarkóját, mire nem törődve semmivel óvatosan megkerültem a dobozt, és mellé ültem.

- Még soha, senki nem tett értem ilyet. Köszönöm, Harry. - öleltem magamhoz szorosan, ő pedig azonnal viszonozta azt.
- Szeretlek, Rachel. - nyúlt az állam alá, ezzel elérve, hogy rá nézzek.
- Én is szeretlek, Harry. - suttogtam alig hallhatóan, de tudom, még így is tisztán értette.

Harry az egyik kezével szorosan tartotta a derekamat, a másikkal pedig az arcomba hulló tincseimet tolta félre. Óvatosan hajolt felém, szemeimet behunyva pedig megadtam neki az engedélyt.
Ajkai lassú táncra hívták az enyémeket. S a könnyeim mintegy varázsszóra hullani kezdtek, ezzel sóssá varázsolva az egyébként mézédes csókot.