12.Fejezet - Figyelmetlenség

         " Néha félre kell tenni mindent, amire vágyunk, csak hogy segíthessünk egy barátnak. "

Az Irodalom óra után teljesen leamortizálódva ültem le a helyemre, ahol Harry már egy hatalmas vigyorral az arcán várt.
- Meg se merj szólalni! - néztem rá tettetett haraggal a hangomban, és hogy hitelesebb legyen az alakításom, elfordultam tőle, és a fejemet a karjaimba temetve dőltem el a padon. Pár percig nem történt semmi, majd hallottam, ahogy a szék lábai csikorogva hátrébb csúsznak, majd Harry már a másik oldalamon is volt.
Leguggolt elém, és addig piszkálta a hajamat, amíg rá nem néztem.
Alig tudtam visszatartani a nevetést, mikor megláttam az aggódóan csillogó szemeit.
- Rachel, kérlek ne haragudj rám.. jóvá fogom tenni! - suttogta, miközben a kézfejemen apró köröket rajzolt a hüvelykujjával.
Annyira kiismerhetetlen számomra. Az egyik pillanatban még olyan, mint valami vérbeli herceg. Uralkodik fölöttem, egyszerűen átveszi az irányítást, és olyan dolgokat mondd, hogy megáll az eszem. Aztán meg hirtelen átvált kisfiúba, mint most, és úgy néz rám, mint egy ártatlan óvódás. Meresztgeti a nagy, zöld szemeit, és még az alsó ajkába is beleharap... valószínűleg rájött, hogy ez az egyik gyenge pontom. Az ajkai...
- Mivel tudnád jóvá tenni? - néztem rá unottan, mire ajkai hatalmas vigyorra húzódtak.
- Hát.. lenne néhány ötletem.. - hajolt közelebb, így az orrunk már szinte súrolta egymást. - Beletúrnék a hajadba... és hátrafésülném, hogy a nyakad szabad legyen. Végigcsókolgatnám az egészet. Néhány helyen nyomokat hagyva, hogy mindenki tudja, hozzám tartozol.... - miközben ezeket mondta,végig a szemembe nézett, egy pislogás erejéig sem szakította meg a szemkontaktusunkat. A torkom kiszáradt, és levegőt is alig tudtam venni, mert hát eléggé vizuális típus vagyok, szóval ezek a dolgok mind megjelentek előttem. Az egy dolog, hogy néhány perce is ugyan ezt csinálta! De ott szinte fel sem fogtam, hogy éppen mit csinálunk. De így, hogy ilyen... érzékien ecseteli itt nekem, hogy mit fog velem csinálni... hát ki nem pirulna bele még a gondolatba is?
... - Aztán egy pillanat alatt lerántanám rólad a pólódat, és... - de nem tudta befejezni, mert a szájára tapasztottam a kezeimet.
- Oké, Oké! Felfogtam, Harry! Csak.. hagy abba. Nem is haragszom igazán. -  motyogtam teljesen elpirulva, és azt sem tudtam, hová nézzek zavaromban. Mikor azonban megéreztem a nyelvét a tenyeremen, majdnem felsikítottam.
- Te nem vagy normális! - kaptam el a kezemet azonnal, és hatalmas szemekkel bámultam. Természetesen a válasza ismét csak egy hatalmas vigyor volt.
A többi óra is hasonlóképpen telt el. Harry piszkált, és meg hitetlenkedve néztem rá, hogy miket ki nem talál. Összefirkált az összes füzetemet, a kezemet, a tolltartómat... komolyan, úgy éreztem magam, mintha visszarángattak volna az általános iskolába!
- Harry, ha nem hagyod abba most azonnal.. - vettem ki a kezéből az egyik hosszabb tincsemet, mire azonnal utána kapott, és folytatta a... simogatást(?) Úristen...
- Mit hagyjak abba? - vigyorgott rám ismét. Ó, hogy lehet rá egyáltalán haragudni? Pff.. megástad a saját sírodat Rachel, gratulálok. - veregettem meg a vállamat képzeletben, aztán ismét elszörnyedtem, hogy most meg már magamhoz beszélek.
- Hát.. ezt! Ne piszkáld a hajamat. - vettem ki megint a kezéből a vörös tincset, mire egy másikat vett el, és kezdett el szórakozni vele.
- Ne már.. olyan szép! - kezdett el hisztizni, mire az előttünk ülő lány hátrafordult, és lepisszegett minket.
Lepisszegett! Engem!
- Harry, hagy ezt abba, mert különben... - kezdtem volna, de valaki megelőzött.
- Különben mindketten kimennek és igazolatlan órát kapnak. - hajolt közénk hátulról a fizika tanárnő vigyorogva, majd továbbsétált, hogy másokra is a frászt hozza.
- Látod? - néztem rá karba tett kézzel.
- Rachel, lazíts már. - borzolta össze a hajamat, majd előre dőlt, és.. elaludt.

Harry az utolsó óráig fel sem kelt, csak mikor már szinte mindenki összepakolt.
- Rachel, menjünk együtt haza! - lépett mellém, amint kiértünk az Iskolából. Szerintem nem kell megemlítenem, hogy hány lány kapta felénk a fejét, és szúrt le képzeletben egy konyhakéssel.
Nagyon szerettem volna vele hazamenni, mert talán még arra is lett volna esély, hogy megfogja a kezemet... de még a második óra után megígértem Skynak, hogy segítek neki átgondolni, mit is mondjon Holynak. Ha valaki már olyan rég óta van az ember mellett, mint mellettem Sky, akkor néha félre tudja rakni azokat a dolgokat, amikre abban a pillanatban vágyik, és inkább a másiknak segít.
- Bocs haver, de ma nekem kell segítenie. - lépett közénk Sky, és már húzott is maga után az ellenkező irányba. Harrynek és Holynak csak egy intéssel tudtam köszönni, mivel Sky már vissza is rángatott az épületbe.
- Nyugi Sky, tudok menni magamtól is! - állítottam meg nevetve, mire bocsánatkérő pillantásokat lövellt felém. - Szóval, miben segíthetek? - néztem körül, és ekkor jöttem rá, hogy a tornaterem szertárában vagyunk.
- Ma estére megbeszéltem Holyval egy találkozót, mert ugye el akarom neki mondani, hogy... szóval tudod.. - vakargatta meg a tarkóját zavartan, mire mosolyogva bólintottam. Eszméletlenül édesnek találtam, mikor egy fiú zavarban volt.
- És én arra... szóval arra gondoltam, hogy esetleg..
- Esetleg eljátszhatnánk, hogy én vagyok ő? - fejeztem be helyette a mondatot, mire hálásan bólintott. - Rendben, akkor kezdjük! - csaptam össze a tenyeremet.
- Mit kéne mondanom? - nézett rám zavartan, mire a homlokomra csaptam. - Ez nehezebb lesz mint gondoltam..
Tíz perc alatt elmondtam neki, hogy röviden mit is kéne mondania.
- Oké.. - fújta ki a bent tartott levegőt, majd egyenesen a szemembe nézett.
Én kényelmesen hátradőltem, és hallgattam őt.
- Rachel... - kezdett bele lassan, jól átgondolva mit is kéne mondania (még az elején megbeszéltük, hogy az én nevemet mondja, hogy ne zavarodjon bele nagyon) - Én.. szeretlek téged! Szeretem azt, aki vagy. Elvarázsol a személyiséged, és a mosolyod. Már nagyon hosszú ideje így érzek, csak nem mertem elmondani, mert barátod van... De most úgy érzem, nem bírom tovább. Tudnod kell róla, mert nem akarom tovább titkolni. Állandóan rád gondolok, állandóan! Minden szabad percemben. Szeretem, amikor mellettem vagy, mert azonnal jó kedvem lesz. Szeretem, hogy mindenben megtalálod a szépet, és értékelni is tudod azt. Szeretem, hogy ilyen nyitott vagy... és gyönyörű. Olyan vagy, mint egy fényes csillag az égen. Mindig úgy csillogsz, szinte elvakítasz. Kérlek... gondold át az érzéseimet. Nem tudok nélküled élni.. mert szeretlek. Mindennél jobban. - halkult el, mire bennem is ott ragadt a szó.
- Sky.. ez.. nagyon szép volt.. - egyenesedtem ki, majd elé sétáltam és megöleltem.
- Szerinted.. ez így jó? Ott fogja hagyni Petert? - hajolt bele a vállamba, és egyre jobban remegett a hangja.
- Nagyon remélem. - suttogtam, majd még szorosabban öleltem. Sosem hittem volna, hogy majd én fogom Skyt vigasztalni, és bátorítani. Eddig mindig fordítva volt...
- Na gyere, menjünk. - engedtem el, majd mikor megfordultam, hogy felvegyem a táskámat, ijedten vettem észre, hogy egész végig a "Felvétel" gombnak dőltem neki.
- Úristen.. - suttogtam, majd kirohantam a tornaterembe.
- Mi a baj? - lépett mellém Sky, mire már nyugodtabban indultam meg kifelé.
- Semmi, csak véletlenül nekidőltem a gombnak, ami bekapcsolja a hangszórót meg a mikrofont, mikor beszél az igazgatónő az ünnepségeken.
- Még ha be is volt kapcsolva, nem hiszem, hogy volt itt valaki. - nyugtatott meg azonnal Sky.
- Hát, remélem... - húztam el a számat, majd együtt indultunk haza.