14.Fejezet - "Könnyebb elhamarkodott döntéseket hozni, és ítélkezni, mint végighallgatni a másikat!'

"Tudod miről álmodozom? Arról, hogy hallom, valaki az ablakomat dobálja kövekkel, és végül észreveszlek téged, ahogy a kertünkben állsz. "

Senkinek nem kívánom ezt az érzést, amit most itt érzek a mellkasomban. Egyre erősebben szorítja a szívemet, amitől a mellkasomban egyre nagyobb űr tátong. Fáj. Soha nem éreztem még ilyet. Nem értem... miért akar hirtelen kiszakadni a lelkem a testemből? Miért akar itt hagyni? Érzem, hogy el akar tűnni. El akar szállni, de engem itt akar hagyni...
Miután Holy eltűnt, Sky azonnal utána ment, de nem értek vissza az első óra kezdetére. Van egy olyan érzésem, hogy ma már nem is fogok velük találkozni. Nagyon remélem, hogy Sky meg tudja neki magyarázni mi is történt valójában. De egyenlőre nem miattuk kell a leginkább aggódnom, hanem a mellettem ülő üres tekintetű göndör szívtipróm miatt, mivel mióta leültem mellé az ellenkező irányba van fordulva, és rám sem néz.
- Harry.. - suttogtam halkan a nevét, hogy a tanár még véletlenül se hallhassa meg. Nem sokra mentem vele, mivel még csak meg sem moccant.
- Harry, kérlek nézz rám, hadd magyarázzam meg.. - bökdöstem tovább kitartóan a vállát, de sajnos túlságosan is makacs volt. Nem fordult felém.
- Kérlek, meg tudom magyarázni... Sky és én csak barátok vagyunk... Én.. téged szeretlek... - csuklott el a hangom, mire felkapta a fejét, és villámokat szóró tekintettel fordult felém.
- Legalább nekem ne hazudj! - szűrte a fogai között halkan, mire megfagyott az ereimben a vér.
- Én nem.. - kezdtem volna magyarázkodni, de leintett.
- Azt hiszed velem lehet így szórakozni? - emelte fel kicsit a hangját, mire egy kréta repült el közöttünk, és a falig meg sem állt.
- Nem tudom hol érzik magukat, de szíveskedjenek a párkapcsolati problémáikat szünetben, vagy az iskola falain kívül megoldani! - csattant fel a fizika tanárnő hangosan. - Balszerencséjükre nem vagyok jó kedvemben, szóval pakoljanak össze szépen, és menjenek le az igazgatóhoz! Tűrhetetlen ez a viselkedés! - fordult ezután az osztályhoz, és az óra további fél óráját valószínűleg azzal töltötte, hogy elmondja, mennyire kétségbe van esve a viselkedésünk miatt.
Szóval így történt, hogy Én, Harry, és a tolltartóm vidám társaságként ülünk egy elzárt teremben, azzal a címszóval, hogy "Gondolkodjatok el azon, hogyan is kéne viselkedni egy órán." Plusz pont, hogy addig haza se mehetünk, amíg ki nem találunk valamit. De jó, elmarad akkor ma a matek!
Már a második óra felénél jártunk, mikor rávettem maga, hogy Harryhez sétáljak, és megpróbáljam újra elmagyarázni a helyzetet.
- Harry.. - kezdtem bele azonnal, mire meglepő, de rám nézett, és úgy tűnt, figyel rám.
- Ha ugyan azt akarod mondani, mint amit órán mondtál, akkor inkább hagyd abba. Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra. - dőlt el a padon, de továbbra is rajtam tartotta a tekintetét.
- Nem hazudtam.. - húztam fel magamat azonnal, mert hát hogy mer ilyet feltételezni rólam. - Mindent félreértettél! Azok a lányok szét akarnak minket ugrasztani! - háborodtam fel még jobban.
- Szóval azt akarod nekem mondani, hogy nem ismerem fel a hangotokat? Ennyire ne nézz hülyének! - egyenesedett fel, és egyenesen a szemeimbe nézett.
- Nem! Vagy is... A felvétel nem hamis.. de..
- Akkor meg? Rachel, mit akarsz ebből kihozni? Ha Skyt szereted, akkor miért hagyod, hogy én is a képbe legyek? Vagy te ilyen lány vagy? Nem elég csak egy pasi? Mindent akarsz? Azt hittem te más vagy! De bebizonyítottad, hogy pontosan olyan vagy, mint a többi lány.. - háborgott, mire minden szó  bennem rekedt.
Talán érezhette, hogy ezúttal kissé messzire ment, mert azonnal a kezem után kapott, de elütöttem.
- Szóval így ismertél meg? Ezt gondolod rólam? Akkor meg miért töröm itt magamat? Mi értelme van? Ha te ezt gondolod, akkor úgy sem tudom megváltoztatni a rólam alkotott képet a fejedben! Mekkora hülye vagyok... Hihetetlen. És én még meg akartam magyarázni neked...
Csak hogy tudd, és hogy ne vesszen kárba az eddigi próbálkozásom, elmondom, hogy Sky Holyt szereti. Mi még mindig csak barátok vagyunk. Sky velem gyakorolta, hogy mit fog neki mondani... Ennyi. De látod, sokkal könnyebb elhamarkodott döntéseket hozni, és ítélkezni, mint végighallgatni a másikat!
- Rachel.. - nézett rám kétségbeesetten, de nem néztem rá. A könnyeim patakokban folytak. Már a fejem is belefájdult a sírásba.
- Ne szólj hozzám. - fordultam el tőle, majd egyszerűen kisétáltam az üres teremből. A felügyelőtanár kint várt, de nem érdekelt. Rám nézett, meg akart állítani, de elsétáltam mellette. Halkan mentem végig a folyosón, le a kijáratig, majd a portástól el sem köszönve léptem ki a hideg Februári időbe.
Harry nem jött utánam.
Nem is vártam mást.

Még dél sem volt, mikor hazaértem. Tudom, hogy igazolatlan órák tömkelegét fogom kapni ezért, de nem tudott érdekelni. Nem volt otthon senki. Szerencsére. Nem is tudom mit mondtam volna nekik, hogy csak úgy random beállítok 11:30-kor, kisírt szemekkel, felpuffadt arccal.
Felrohantam a szobámba, és ledobtam a táskámat az egyik sarokba. Az ajtómmal szembeni tükörből egy megbántott, szomorú lány nézett vissza rám, bár vártam mikor húzza már diadalittas vigyorra a száját, és röhög szembe, amiért ilyen hiszékeny voltam.
Némán zokogva bújtam az ágyamba, és összekuporogva bőgtem végig a napot.
Apu ért haza először. Feljött, megnézte mi van velem, de nem igazán tudta mit is kezdhetne velem. Megkérdezte mi bánt, de nem válaszoltam. Felhozott egy nagy tál csokis müzlit, majd magamra hagyott. Anyu később megpróbált kirángatni az ágyból, de több percnyi küszködés után feladta. Éreztem, hogy mondani akar valamit, de végül inkább csak megsimította a fejemet a takarón keresztül, majd ő is csendben távozott.
Josh már kicsit többre ment velem. Befeküdt mellém, és addig simogatta a hátamat, míg ki nem dugtam a fejemet a takaró alól. Az arcára azonnal vigyor szökött, ahogy meglátta a nyomott, duzzadt arcomat, de nem szólt semmit.
- Nevess nyugodtan. - hajtottam vissza a fejemet, mire kihasználva az alkalmat, hogy van egy rés a takarón, benyúlt, és megragadta az államat.
- Rachel, nem foglak kinevetni. Nehéz napod volt, ugye? Ne aggódj, én itt vagyok. - borzolta össze a hajamat, mire a mellkasához bújtam, és átöleltem. - Ki bántott meg? - suttogta halkan, miközben az ujjaival halvány köröket rajzolt a hátamra.
- Uhm... - motyogtam, mire halkan felkuncogott.
- Megverjem? - nézett le rám, mire ijedten kaptam fel a fejemet, de mikor láttam ajkain a bohókás vigyort, tudtam, csak viccelt.
Órákig ült mellettem némán, a hátamat simogatva, míg újra álomba nem merültem.
Mikor legközelebb felébredtem, már korom sötét volt, és Josh sem volt mellettem. Az utca felőli teraszos ablakom felől egyszer csak halk kopácsolás jött. Lerugdostam magamról a takarómat, majd oda sétáltam, és elhúztam a sötétítőt. Kint olyan fekete volt minden, hogy még az utcai lámpa sem tudott pár méternél nagyobb teret megvilágítani. Kinyitottam a teraszajtót, és kisétáltam a hűvös levegőbe.
Hirtelen egy kisebb kavics talált homlokon, mire hangosan felszisszentem.  Milyen idióta az, aki ilyenkor kövekkel dobálózik? - hajoltam ki és néztem le. Hirtelen semmit sem láttam, de majdnem szívrohamot kaptam, mikor megszólalt mellettem egy hang.
- Rachel? - kérdezte bizonytalanul mellőlem valaki, mire majdnem kiestem a korláton. Legalább 3 ütemet kihagyott a szívem, mire odanéztem.
Harry kapaszkodott az ereszcsatorna levezető részébe, és próbált átmászni róla az erkélyemre. Mikor sikerült neki, és ott ült előttem a korláton, azt sem tudtam mit mondjak...
Hirtelen még én sem tudtam mitől némultam meg. Talán ezúttal is attól, mint általában, hogy akárhányszor meglátom, újra és újra, egyre jobban belehabarodik a szívem az övébe...
Szerencsére Ő mindig tudja mit kell tenni és mondani.
- Beengedsz? - mutatott a szobám felé, mire szó nélkül betessékeltem a hálószobámba, miközben azon agyaltam, hogyan történhetett ez meg éppen velem, éppen most...