" Fel sem tudtam fogni, hogy ott áll előttem. Ránéztem, és az emlékek újjáéledtek.
Mintha bombát robbantott volna a fejemben."
Nem mertem tovább nézni őt. Nem bírtam. Egy pillantás után elkaptam róla a szemeimet.
Ugyan az a mosoly, ami egykor nekem szólt. Ugyan azok a gödröcskék, amiket régen annyit simogattam. Ugyan azok a smaragdszínű szemek, amikkel egykor éhes fenevadként falt fel.
Az illata, a hangja, az ajkai, az arca, az erős karjai, a hosszú lábai, a csókjaimtól egykor felhevült felsőteste.
Minden ott volt előttem. Minden.
Úgy állt előttem, mint valami megtestesült csoda. S valóban, a fiú, aki egykor megégetett a szerelmével, most mintha csak kései gyógyírként akarná rendbe hozni a sebeimet, megjelent.
De miért?
- Gyönyörű vagy.. - mondta ismét, de még ekkor sem mertem ránézni. Szemeimmel kitartóan figyeltem a cipőmet, mert féltem, ha újra ránézek, a szívem ismét úgy fog dobogni, mint régen. Ezt pedig nem akartam.
Soha többé nem akartam, hogy ez a szív, ami tele van sebekkel újra azt a hihetetlenül szép dallamot énekelje. "Sze-ret-lek"
Soha többé. Nem engedhetem.
Mert egyszer minden dal véget ér. Egyszer minden dallam elhal. Egyszer minden szó elvész. Egyszer minden szív elég.
Mondhatja bárki, hogy nem így van. Lehet, hogy igaza van. De én sajnos.. nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egy megperzselt szerelem után újjáéledjek.
Nem vagyok főnix. Sajnálom.
- Kérlek, hagyj békén. - mondtam neki jól érthetően, hogy biztosan meghallja.
- Hogy hívnak? Gyönyörű vagy... Itt élsz? Nem akarsz beszélgetni?
Gyönyörű... gyönyörű... gyönyörű...
Miért dühít engem ennyire ez a szó, mikor az Ő szájából hallom?
- Kérlek, menj el. - néztem fel rá végül, de többé nem tudtam félrenézni. Vége volt. Vesztettem.
Mintha villám csapott volna a mellkasomba. A szívem úgy vágtatott, mint egy megzabolázhatatlan vadló. Nyerített, rúgott, zilált. Megvadult. Azt hittem ott helyben összeesek. A lábaim továbbra is remegtek, az ajkaim kiszáradtak, a hangom tovaszállt.
- Olyan.. ismerős vagy. - lépett közelebb hozzám, mire elkezdtem hátrálni.
- Sajnálom, mennem kell. - próbáltam meg kikerülni őt, de megragadta a csuklómat, és visszatartott.
- Rachel..? - ejtette ki félve a nevemet, mire lefagytam. Hitetlenkedve néztem rá, majd mintegy védekezésképpen automatikusan hazudtam.
- Nem tudom miről beszélsz. - mondtam hidegen, mire még közelebb jött.
- Soha nem tudnám elfelejteni az arcodat. Rachel, te vagy az, ugye? - csillantak fel a szemei, mire ellöktem a kezét.
- Nem tudom ki vagy te, és ki az a Rachel, de engem hagyj békén. - kerültem őt ki, majd kisétáltam a szórakozóhelyről.
A kinti esti, kellemesen hűvös levegő józanítóan hatott rám. Az agyam kitisztult, majd a könnyeim is utat törtek maguknak. Egy félreeső helyet kerestem, majd a falnak dőlve próbáltam megtartani magamat, de nem ment. A lábaim túl gyengék voltak. Lerogytam a térdeimre, majd újra zokogni kezdtem.
Elfúlóan, szívfacsaróan, szomorúan.
A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon elkenve a sminkemet, amitől a szemem csípni kezdett, és csak még jobban sírtam. De ez semmi volt ahhoz képest, mint amit az emlékeim által feltépett sebek okoztak.
Harry mosolya. - Újabb beforrt heg szakadt fel.
Fogja a kezemet. - Még egy seb.
Megcsókol. - Még egy seb.
Szeret. - Újabb sebek.
A kép, ahogy beül az autóba, és elmegy. - A szívem itt már lángokban áll. Vérzik és ég. Fáj, sajog, sír.
S végül, ahogy kiderül, nem is volt igazi egyetlen szava sem.
Ez volt az a pillanat, amikor az összes, rég beforrt seb felszakadt. Ahogy Harry kezei már nem őrizték a szívemet, s hagyta, hogy a tűz martalékává váljon.
Itt, ebben a poros sikátorban ért utol újra az a kín, amit évekig próbáltam helyrehozni.
De most újra megjelent, s már a létezése is elég volt ahhoz, hogy mindent tönkretegyen.
Gyűlöltem őt. Gyűlöltem azért, amit tett. Amit mondott. Ahogy megbántott.
De még így is, az volt a legszomorúbb, leg elkeserítőbb, hogy a szívem még így is, darabokra esve, megsebezve, megégetve is... minden maradék darabjával érte dobogott.
Ez pedig megrémített.
Nem akartam ezt érezni.
Nem akarom őt szeretni.
Hát miért nem fogja már fel a szívem is?
Minden porcikám ez ellen tiltakozik.
Az agyam falat emel, a lelkem kínok között vergődve kiált segítségért.
A szívem pedig ennek a káosznak a közepén is csak egy helyben áll, szétnéz az őt körülvevő káoszon, majd megvonja a vállát, s szomorú mosollyal az arcán csak annyit mond.
" Sajnálom, de még mindig szeretem őt"
Ó, bár ne tennéd. Bár ne lennél ilyen önfejű...
Álmomban futottam. Hatalmas köd volt, szinte semmit sem láttam. Segítségért kiáltottam, de nem jött válasz.
Hirtelen ugyan ott álltam, ahol 4 éve Harry magamra hagyott. Kívülről láttam, ahogy arcon csapja a régi énemet a felismerés szele. Ahogy Harry vissza se nézve otthagy. Egyedül.
Ahogy sírva futok az autó után, de az nem áll meg. Nem vár meg. Ahogy az a titokzatos vörös fonál, amiben annyira hittem, hogy visszahozza őt hozzám, kettészakadt.
Mikor legközelebb magamhoz tértem, már egy ágyban feküdtem. A levegőt kapkodva vettem, homlokomról egy verítékcsepp szántotta végig az arcomat.
Az egész ágynak kellemes, férfias illata volt. Óvatosan nyitottam ki a szemeimet, de nem volt szükséges, mivel a szobában a sötétítőnek hála feketeség uralkodott. Egy másik szobából halk csörömpölés hallatszott, majd pár percen belül kellemes illat árasztotta el az egész lakást.
Óvatosan álltam fel az ágyból, s megnyugodva konstáltam, hogy a tegnapi ruhám volt rajtam. Halk léptekkel sétáltam a másik helyiség felé, majd bekukucskáltam az apró résen, mivel az ajtó nem volt becsukva, csak hanyagul behajtva.
A konyhában egy fiatal fiú állt melegítőalsóban, póló nélkül, miközben néhány tükörtojást próbált nem odaégetni. Haja szana-szét meredezett, barna szemei álmosan csillogtak. Fedetlen, barna bőrén a reggeli gyér napfény kellemes táncot lejtett. Borostáját simogatva ügyködött, a bónusz pedig a testét beborító rengeteg tetoválás volt, amiktől egyszerre tűnt veszélyesnek, titokzatosnak, és eszméletlenül szexinek. Halk dúdolásba kezdett, ami szinte angyali hangként járta körbe a kellemes hangulatú helyiséget.
Pár percnyi néma álldogálás után erőt vettem magamon, és beléptem a hatalmas, modern konyhába.
- Jó reggelt. - köszöntöttem halkan a fiút, mire ijedten kapta rám hatalmas, csokoládé barna szemeit.
- Jó reggelt. - fordult felém azonnal, mire majdnem magára borította a még forró olajat. - Úristen! - lépett arrébb ijedten, mire halkan felnevettem. Az ő ajkai is mosolyra görbültek, majd leültetett az asztalhoz, hogy kényelmes körülmények között tudjuk megbeszélni mi történt, ki ő, és hogyan kerültem ide.
- Szóval, - kezdett bele két falat között, amin ismét csak jót mosolyogtam. - a nevem Zayn, nem tudom, hogy ismersz e, valószínűleg igen.. - nézett rám büszkén, mire megpróbáltam megerőltetni mindent az agyamban, de nem igen ugrott be is ő valójában.. - Tegnap én is ott voltam a bárban, de hamar meguntam. Mert hát... jézusom, nem volt semmi friss hús.. - forgatta meg a szemeit szórakozottan, mire csodálkozva néztem rá.
- Bocsi.. - nevetett fel, mire leintettem. - Szóval, miután eljöttem, akkor láttalak meg a falnak dőlve, egyedül.
Már nem igazán voltál magadnál, össze vissza beszéltél és sírtál. Nem akartalak csak úgy otthagyni, szóval hazahoztalak. Ne aggódj, nem csináltam semmit. Egyszerűen csak nem bírtalak otthagyni. - állt fel az asztaltól, és a mosogatóhoz lépett.
- Majd én megcsinálom! - vettem ki a kezéből a tányért, és elkezdtem elmosni az edényeket. - Köszönöm szépen.. hogy nem hagytál magamra. - szólaltam meg végül. Zayn csak mosollyal az arcán bólintott, majd kisétált a nappaliba. Milyen jól tudom már, hogy mi hol van!
Mire befejeztem, már a kanapén ült, és valami interjút nézett.
Nem kicsit sokkolt le, mikor észrevettem, ő ül ott négy másik fiú társaságában.
De hogy az egyik a négy közül Harry volt... ismét szíven ütött.
- Te.. a One Direction egyik tagja vagy? - néztem rá elképedve, mire huncut mosollyal az ajkán nézett fel rám.
- Bingo. - dőlt hátra a kanapén, így pont a szemeimbe tudott nézni.
A fogaskerekek hangos zakatolással kezdtek el forogni a fejemben, s az ötlet, ami eddig is bennem lappangott, felszínre tört. Ajkaimra gúnyos mosoly húzódott, amint rájöttem mit fogok tenni.
De igazából, akkor még bele sem gondoltam milyen sok embert fogok megbántani ezzel az önző húzással.
Hogy mennyi mindent tönkre fogok tenni.
Hogy többet veszíthetek, mint nyerhetek.
Figyelem!
A gépemmel gondok vannak, lehet szervizbe kell vinni, és az jó néhány napig eltarthat.
Pontos dátumot még nem tudok, de ha huzamosabb ideig nem jön rész, akkor senki ne essen pánikba. :)
Megpróbálom úgy megoldani, hogy ti észre se vegyétek, hogy nem vagyok itt. :D:D
Azért hoztam ma részt, mert szombaton tanulok, vasárnap pedig nem leszek itthon. :)
Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem tetszett! Hozzászólást bárki írhat, nem harapok! ;)
Drága, költői-fennséges-nagyszerű Sayu!
VálaszTörlésIstenkém. Esküszöm mint egy film, mint egy elképesztően nagyszerű film. Minden olyan filmbeli, olyan valós, annyira igazi. És most elbőgtem magam, nem tudom miért,mert nem volt olyan siratós a rész, de most sírok. Nem tudom, ahogy peregnek előttem a képek, ahogy olvasok, ahogy érzem ezt a kegyetlen még is jó érzést. Nem tudom mi ez, nem tudom megfogalmazni,de érzem és egyben jó és egyben szétszaggat. A csodálat, ahogy írsz és még is ilyen számomra kegyetlen részeket, ez fáj. Egyszerűen arcom kezeimbe temetve ültem, amíg fel nem fogtam. Mosolyogtam, még is úgy éreztem és érzem most is mintha ez így nem lenne jó, nem is az. Nem így kell történnie. Nem. Szeretem Zaynt. Zayn dögös, meg minden. De Rachelnek Harry mellett a helye, a köcsög Harry mellett. (Nem, nem haragszom rá. DE!) Istenkém, úgy vártam a részt. Mi fog történni? Harry mit fog tenni, mondani? Csak azon kattogott az agyam, hogy fognak történni a dolgok. Féltettem Rachelt. Nem akartam, hogy újra sírjon, hogy újra ,,tönkre menjen" lelkileg. De ő igenis egy Főnix. :) A legerősebb, legcsodálatosabb nő, a legjobb nő karakter akit valaha ,,papírra" vetettek. Pedig nem egy könyvet olvastam nő főszereplőkkel, nem egy filmet láttam. :) Még is számomra ő a kedvenc ,imádom őt. Esküszöm erről a történetről filmet kell forgatni, sorozatot, bármit. Annyira filmbe illő. Mindenkinek látni kéne, ha nem is a One Directionnel, de akkor is. Az alapsztori annyira nagyszerű és még is teljes mértékben egyszerű, hogy bárki beletudja magát élni, képzelni, azonosulni tud a szereplőkkel, a körülményekkel. Én túlságosan is. Még mindig itt vannak a képek a lelki szemeim előtt. Ahj Istenem, annyira fenomenális vagy, hogy folyton elsírom magam. Amikor a részt olvastam az egyik kedvenc számom szólt. (Christina Perri: Human) Hiába, hogy szomorú volt a rész, megható, megrázó, fájdalmas, még is mosolyogtam, mert nem akartam sírni. Csak arra tudtam gondolni, hogy úgy is minden rendbe jön, Rachel erős, Rachel megoldja, Rachel rendben lesz. És végig mosolyogtam a rész alatt, akkor is amikor zokogtam volna, mert én sem akartam gyenge lenni. Aztán a végére értem és nem bírtam magam tartani. Olyan megfogalmazhatatlan érzés kapott el, hogy nem tudtam megállni. Pedig nem is a történtekre gondoltam, csak a blogra, egészében a történetedre és elkapott a sírógörcs. De nem fájdalmas sírás volt, inkább olyan nyugodt, boldog, bizakodó. Össze-vissza beszélek, tulajdonképpen már másfél hete betegséggel küzdök, szerintem csak a láz beszél belőlem. Egyszerűen imádom ezt a történetet és teljesen megváltoztat, jó irányba. Olyan dolgokat, tetteket hoz ki belőlem, amik eddig azt hittem nem is léteznek bennem. Istenkém beleszerettem egy történetbe, az életem részévé vált és számomra ez olyan hihetetlen, mert soha nem történt velem ilyen. Jó hagyjuk a sok hülyeségemet, a részre visszatérve. :) Keményen hívő lettem közben, soha nem gondoltam, nem írtam le ennyiszer, hogy ,,Isten". :D Rachel ne légy gonosz, megérdemli, de ez milyen durva már. Büszke vagyok rád! :D Zayn: Újabb szereplő.:) Nem tudom, Rachel új karaktere, szerintem teljesen Zayn mellé illik, de akkor is csak Harryvel tudom elképzelni. :) Remélem a többi tagot is megismerjük nemsokára. :)De még mindig nem értem, honnan van ennyi ötleted? Honnan jönnek az ihletek? Fantáziával rendelkezel, az egyszer biztos. :) Ahw imádtam a fejezetet és ismét furcsa leírhatatlan érzelmek tombolnak bennem, mint általában. Megpróbáltam leírni, egy nagy zagyvaság lett belőle, nem tudom mit tudsz meg a kommentemből, vagy egyáltalán megérted-e, de hidd el megpróbáltam a lehetetlent. :)
Legyen szép hétvégéd! :)
Ui.: Jaj az én gépem is volt szervizben, 1 hónapot vártam rá. Remélem a tiéd hamarabb kész lesz. :)
Xx Gréta
Gréétám! ;)
VálaszTörlésIgazából jó lenne, ha valóban film lenne. :D Én nagyon élvezné. :D
Jajj... Egyszer kiszáradsz miattam. :D
Köszönöm Szépen. <3 Olyan sokat jelent, hogy ezeket a dolgokat mindig elmondod nekem! Egyszerűen képes vagy egy egész életre feltölteni. :))
Zayn eszméletlenül dögös. Ó, és még miket fog csinálni azzal a dögös kis testével.. :D:D:D Úristen, ne tudd meg ne tudd mennyi ötletem van még.. :D:D
Harry.. hmm.. Ne aggódj, körülötte fog forogni a világ nemsokára. ;)
Sírni fog még. Sokat. Mert rossz döntéseket fog hozni. :) De tudod jól, a végén mindig, mindent megoldok. :))
Majd beszélek valami híres rendezővel, hátha lesz valami. :D.D:D
Ó, azt a számot én is imádom! <3 Nagyon szép. :)
Úristen, kezdek félni, hogy nem vagyok túl jó hatással rád. :D:D
Beteg vagy?:D Jajj te. :) Jobbulást. :)
Elmondhatatlanul boldog vagyok, amiért ezt érzed. Köszönöm. Köszönöm, hogy mindig megkapom tőled a pozitív visszajelzéseket. Hálás vagyok. Ajj, most én is bőgök. :(
A többi tag is meg fog jelenni. :) De annyi szereplő van, hogy lassan elfelejtem kinek mi a feladta. :DD
Köszönöm, hogy elolvastad, hogy írtál, hogy támogatsz, hogy vagy! :) Köszönöm.:)
Máshogy nem tudom kifejezni, csak így, az örök hálálkodásommal. :) De tényleg, köszönöm. <3
A hétvégém nagyon jó volt, de mivel megint későn reagálok, ezért én szép hetet kívánok neked. :))
Röff: Az enyémet holnap viszik. Elszakítják tőlem. :C De csak "kivizsgálásra" viszik egyenlőre. De ha menthetetlen, akkor újratelepítik az egészet, mert hiába van 2 vírusirtóm, így is tele van, és nem a 'kedves' fajtákkal. :)
<3