15.Fejezet - " Te még ennél is csodálatosabb vagy."

 "Éjszaka minden szebb. Éjszaka a világ csak félig látszik, a többit meg hozzáképzelheted."

Nem tudom, hogy az emberek nagy része hogyan reagálna, ha az éjszaka közepén beállítana hozzá valaki. Mivel még én sem kerültem még csak hasonló helyzetbe sem, ezért már több mint 5 perce bámulom az ágyam mellett álló Harryt, aki minden hová néz, csak rám nem.
Minden mindegy alapon felkapcsoltam a villanyt, hogy normálisan tudjunk beszélni, de úgy tűnik a nagy terve itt elakadt, és most próbálja megkeresni a szavakat, mert nem tudja mit is mondjon.
Aztán csoda történik.
Lassan rám emeli zöld tekintetét, és elém sétál. Mivel nem vagyunk egy magasságban ( én ülök, ő áll) egyszerűen fogja magát és elém térdel. Természetesen nem az elhíresült "na most megkérem a kezedet" pózban, de egy pillanatra olyan érzésem volt.
Előránt egy kissé meghajlott, megfagyott vörös rózsát, és esdeklő tekintettel a kezemért nyúl. Gyöngéden szétnyitja görcsösen szorított tenyeremet, és belefekteti a virágot. Magamhoz húzom, és mélyet szívok a virág még így is kellemes illatából.
- Honnan szereztél te Februárban, az éjszaka közepén egy szál vörös rózsát? - húzom ajkaimat halvány mosolyra, mire az Ő szemeibe is vidámság költözik.
- Az legyen az én titkom. - somolyog az orra alatt, bár lenne egy két tippem...
- De remélem tudod, hogy ennyitől még nincs sem elfelejtve sem megbocsájtva semmi. - préselem össze ajkaimat szomorúan, és a kezemben tartott virágot kezdem el piszkálni.
- Tudom, de... úgy éreztem.. nem jöhetek bocsánatot kérni üres kézzel.. - vakargatta a tarkóját, mire a szívem akaratlanul is hevesebb iramot kezdett el diktálni. - Én.. Szeretnék bocsánatot kérni. Tudtam, hogy igazat mondasz, de annyira bántott, amit hallottam, hogy nem voltam képes.. nem tudtam mit kéne tennem. Szarul esett, ennyi. De megkerestem Skyt. Kétségbe volt esve. Nem találta meg Holyt. Könyörgött, hogy beszéljem meg veled, mert az egész egy hatalmas félreértés. Rachel, Sky mindent elmondott. Kérlek, bocsáss meg..
- Harry, én...
- Kérlek.. - egyenesedett fel, és a karjaiba zárt. Olyan erősen húzott magához, hogy azt hittem, megfulladok. Az illata mélyen az orromba égett, amitől hirtelen az egész elmém elködösült.
- Még mindig haragszol rám?
- Nem.
- Biztos? - nézett mélyen a szemembe, mire halványan elmosolyodtam.
- Eddig sem voltam rád mérges, Harry.. - hajtottam le a fejemet, de visszahúzta, hogy továbbra is a szemeibe nézzek.
- Akkor mi voltál?
- Megbántott. - csúszott ki az ajkaimon halkan,  de a néma csöndben szinte kiáltásnak hallatszott. Egy elveszett, kétségbeesett sikolynak.
- Sajnálom.. - vont újra karjaiba, de ezúttal már viszonoztam az ölelését.
- De! - kezdtem bele hirtelen a mondandómba, mire azonnal vigyázzba vágta magát. - Ilyen soha többé nem fordulhat elő! Mindig meg kell hallgatnod, bármi is történjen! Akármit is mondanak mások, te mindig engem kell először megkérdezz! Rendben? - enyhültem meg a végére, mire vigyorogva bólintott, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Mondanom sem kell, hogy a nagy lendülettől azonnal az ágyamon kötöttünk ki, ami neki nagyon tetszett.
Valljuk be, nekem is elnyerte a tetszésemet, ahogy a hátamnak nekisimult a finom anyagú lepedő, ahogy Harry kezei kalandos útra indultak, és mindeközben ajkai egy pillanatra sem hagyták magukra az enyémeket..
De ennek még nem most jött el az ideje. Az agyam szinte azonnal eltüntette a rózsaszín felhőimet, és pedig Harry keze után kaptam.
- Mi a baj? - nézett rám elsötétült tekintettel, mire megráztam a fejem, és felültem.
- Én.. ezt még nem szeretném. - túrtam a hajamba, mire lágy csókot lehelt a homlokomra.
- Ráérünk. Szólj, mikor úgy érzed készen állsz. - bújt a nyakamba, és az orrával kezdte el simogatni a nyakamat.
- Köszönöm. - túrtam bele a tincseibe. Annyira furcsa volt, ahogy az egész kezem elveszett a hatalmas tincsekben, hogy abba sem tudtam hagyni a haja birizgálását.
- Szeretnék neked mutatni valamit! - ragadta meg a kezemet hirtelen, és az erkély felé kezdett húzni.
- Várj már egy pillanatot! Nincs se cipőm se kabátom! - nevettem fel, majd kitessékeltem az erkélyre, míg én felöltöztem rendesen.
Legközelebb, mikor Harry eljön hozzánk, szerintem megismertetem vele az ajtó fogalmát és feladatát, mert úgy  tűnik, nem igazán tudja mi is az, és mire használják.
Egy élmény volt lemászni az ereszcsatornán, de hát Harryért mindent, ugyebár.
Szorosan, és erősen tartotta a kezemet, ahogy átvágtunk a sötét, elhagyatott utcákon.
A frász kerülgetett, ahogy felborult mellettünk egy kuka, de elég szívós vagyok, sok mindent megéltem már az elmúlt napokban, ez már meg sem kottyan!
- Itt vagyunk! - áll meg hirtelen a park bejárata előtt, mire értetlenül nézek rá.
- Harry, mit keresünk mi itt?
- Szentjánosbogarakat nézünk, természetesen! - lelkesedett, majd elindult fel az egyik alacsonyabb dombra.
- Harry... - próbáltam szóhoz jutni, de nem hagyott.
- Pszt! Még elijeszted őket! - nézett rám mérgesen, és tovább nézte a sötét parkot.
- Harry.. - kezdtem volna újra, de megint csak elhallgattatott.
- Harry! Február van! A Szentjánosbogarak Júniusban vannak itt! - pattanok fel mellőle mérgesen, mire csodálkozva néz rám, majd láttam az arcán, ahogy megvilágosodik.
- Hm... Ebben van valami.. - áll fel a hideg padról, és komoly fejjel néz rám. Nem sokáig bírjuk, és egymásnak dőlve próbálunk állva maradni, hogy ne dőljünk el a röhögőgörcsöktől.
Ilyenek is csak mi lehetünk...
Mikor aztán mindketten lecsillapodtunk, a válla fölött valami varázslatosra leszek figyelmes.
- Nézd! - mutatok a háta mögé, mire gyorsan megpördül, és az általam mutatott irányba kezd el nézni.
Nem volt ott semmi érdekes. Csupán a hófödte táj, amit megvilágított a hold ezüstös fénye.
Olyan volt mint egy varázslat.
Ahogy versenyt futottunk, a hó minden léptünk után felrepült az égbe, és olyan volt, mintha csillámpor hullott volna az égből. Az egész föld ezüstös fényárban úszott, az apró hópehelydarabkák pedig beborítottak mindent.
- Ez csodálatos. - suttogtam az ég felé nézve, miközben megfogtam Harry kezét, és összekulcsoltuk az ujjainkat.
- De te még ennél is csodálatosabb vagy. - hajolt közelebb, és egy forró csókban forrtunk össze.
Igaz, nem így terveztük az első randevúnkat, de minden elképzelésemet fölülmúlta.
Lehet, hogy a Szentjánosbogarainkra még várnunk kell, de addig is jól megleszek a pillangóimmal, akik  még a hideg téli idő ellenére is itt verdesnek a gyomromban.